Az első játékrészt még kívülről látta Marko Rakonjac.
- Az első félidőben a kispadon ültem, és onnan nézve úgy tűnt, kissé lassan járatjuk a labdát - idézte fel a 7-es számú diósgyőri játékos. - Egyáltalán nem játszottunk jól, de a szünet után - amikor a vezetőedző elmondta, hogy min kell változtatni -, feljavultunk. Mielőtt beálltam volna, abban bíztam, hogy a második játékrészben ritmust váltunk és nyerni tudunk.
Mindig nehéz csereként játszani, de egy ilyen első félidőt követően talán még inkább az.
- Mindig nehezebb a félidőben beszállni, mint kezdeni, mert így azonnal fel kell venni a mérkőzés ritmusát - ismerte el. - Ezzel együtt a beállásom után nagyon jól éreztem magam, élveztem a játékot, és igyekeztem mindent kiadva magamból leginkább a csapat hasznára lenni.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Valdas Dambrauskas külön kiemelte, hogy Marko Rakonjac annak ellenére jól szállt be a mérkőzésbe, hogy nem az eredeti posztján szerepelt.
- Valóban nem a 10-es pozíció az eredeti posztom, de sok a hasonlóság, hiszen középcsatárként is szeretek visszalépni a labdáért - árnyalta a képet. - Mondhatom, szeretek ezen a poszton is játszani. Nagyszerű a kapcsolatom a vezetőedzővel, aki a mérkőzés előtt egy héttel azt mondta, hogy hisz bennem, ezen a hétvégén be fogok találni. És a cserém előtt megismételte, szó szerint ezt mondta: “állj be, biztos vagyok benne, hogy gólt szerzel. Tudom, hogy nem ez a posztod, de szükségem van rád a két 16-os között támadásban és védekezésben. Játssz a szokásos módon, ne dédelgesd sokáig a labdát!” És azt is hozzátette, hogy amikor odaérek a támadóharmadba, akkor ne akarjam megelőzni a védőket, hanem kicsit maradjak a védővonal mögött. A gólnál így is tettem, aminek meglett az eredménye.
Úgy tűnik, Marko Rakonjac szeret a ZTE ellen játszani, mert mindkét hazai mérkőzésen eredményes volt ellenük.
- Valóban szeretek ellenük játszani - bólogatott. - Az első meccsen is fejeltem ellenük egy gólt, igaz akkor középcsatárt játszottam, most pedig a 10-es pozícióban szerepeltem.
A montenegrói támadó öt gólt szerzett eddig diósgyőri mezben, és érdekes módon mindent hazai pályán.
- A kupában van két idegenbeli gólom is, de a bajnokságban tényleg minden találatomat a DVTK Stadionban szereztem - tette hozzá. - Itthon nagyszerű hangulatot teremtenek a szurkolóink, szép a stadion, jó a gyep, öröm itt játszani, otthon érzem magam. Talán ez az oka, hogy itthon vagyok eredményes.
A következő fordulóban itt a lehetőség a sorozat megszakítására, hiszen a 31. fordulóban a DVTK Nyíregyházán lép pályára.
- Megmondom őszintén, ezúttal nem érdekel az, hogy jól vagy rosszul játszunk, most az a legfontosabb, hogy megnyerjük a mérkőzést. Még azzal sem foglalkozom, hogy milyen módon, csak azzal, hogy győztesen térjünk haza, mert ez a legfontosabb célunk - szögezte le.
A DVTK másodszor utazik Nyíregyházára az OTP Bank Liga idei kiírásában, azaz már Marko Rakonjacnak is van tapasztalata a rangadó hangulatáról.
- A pályafutásom során sok rangadót játszottam már, de ez tényleg az egyik legőrültebb hangulatú. Az első meccset mi nyertük Nyíregyházán, a másodikat ők Diósgyőrben, és akkor gólt is lőttem. Az atmoszféra ezúttal is kiváló lesz, bízom benne, hogy ismét el tudjuk hozni a három pontot - bizakodott a vasárnapi mérkőzés előtt Marko Rakonjac.