U23 és U20 Atlétikai Magyar Bajnokság 2025

2025. július 6-7., Véső úti Sporttelep Atlétikai Központ, Szolnok

A DVTK atlétái mindkét érintett korosztályban szép számmal képviselték klubunkat a legrangosabb hazai korosztályos versenyen. 

U23

A több számban is induló Orosz Balázs elsőként 100 méter síkfutásban állt rajthoz. Tigyi József versenyzője kitűnő formában indította a versenyt, már az előfutamban egyéni csúcsot futott (11.16), amivel magabiztosan jutott be a döntőbe. A fináléban még tovább tudott gyorsulni, ennek pedig egy újabb egyéni rekord és egy szép ezüstérem lett az eredménye.
A DVTK sprintere a férfi 110 méter gát döntőjében is bizonyította kiváló formáját, hiszen ebben a számban is új egyéni csúcsot futott és a bronzérmet szerezte meg.
A férfi 200 méter előfutamaiban is ott volt Orosz Balázs, aki bár ebben a számban is bejutott a döntőbe, végül ott nem állt rajthoz.

Ujhelyi Dániel 800 méteren volt érdekelt, ahol idei legjobbját futotta az egyes pályán, míg Tóth Balázs Márton 5000 méteren ötödikként ért célba.

Az U23-as nőknél Gál Nikolett produkált egészen elképesztő hétvégét: mindössze három óra leforgása alatt futott mindhárom számában egyéni csúcsot. A női 100 méter döntője meglehetősen erős futamot hozott, ahol négy egyéni rekord is született: a diósgyőri versenyző 12.26-ra javította az övét, amivel a hatodik helyen ért célba.
200 méteren is bejutott a döntőbe Majkut Gergely tanítványa, ahol 2.1-es ellenszélben 25.53-as új legjobbjával ötödik lett.
A legerősebb számában átlépte a 14 másodperces határt Gál Nikoletta és a nagyszerű idő mellett immár egy ezüstéremnek is örülhetett az atléta.

Tárkányi Abigél is ott volt a 200 méter előfutamaiban, ahol idei legjobbját futotta, a döntőhöz azonban ezúttal ez sem volt elég. 
Ezen kívül 400 méteren is érdekelt volt a fiatal diósgyőri, ahol hatodikként ért célba.

Rőczei Gréta is nagyszerű versenyt tudhat magáénak, hiszen a női magasugrás döntőjében harmadik próbálkozásra sikerült megugrania az 1.68 méteres magasságot, amivel új egyéni rekordot döntött és bronzérmet szerzett.
A DVTK ugróspecialistája emellett a távolugrás és a hármasugrás döntőjében is ott volt. Előbbiben ötödikként végzett, míg utóbbiban idei legnagyobbjával újabb bronzérmet zsebelt be.

Eredmények

Férfi 100 méter síkfutás
2. Orosz Balázs - 10.87 PB

Férfi 800 méter síkfutás
11. Ujhelyi Dániel Imre - 2:04.81 SB

Férfi 5000 méter síkfutás
5. Tóth Balázs Márton - 16:56.73

Férfi 110 méter gátfutás
3. Orosz Balázs - 15.03 PB

Női 100 métersíkfutás
6. Gál Nikolett - 12.26 PB

Női 200 méter síkfutás
5. Gál Nikolett - 25.53 PB

Női 100 méter gátfutás
2. Gál Nikolett - 13.97 PB

Női 400 méter síkfutás
6. Tárkányi Abigél Georgina - 1:03.20

Női magasugrás
3. Rőczei Gréta - 1.68 PB

Női távolugrás 
4. Rőczei Gréta - 5.41

Női hármasugrás
3. Rőczei Gréta - 11.58 SB

U20

A fiatalabbak korosztályában sem maradtunk diósgyőri egyéni csúcsok nélkül. Férfi 5000 méteren Pocsai Levente javította meg eddigi legjobbját, ami a 10. helyre volt elég.
Zámbori Zoltán atlétája a 3000 méter akadályfutás során sem lassított, itt is új egyéni rekordot teljesített.

Hajdu Áron meglehetősen emlékezetes versenyt tudhat maga mögött. Sérülése miatt hosszú idő után most versenyzett először, azonban ez finoman szólva sem látszott rajta. László István atlétája második próbálkozásra fantasztikus egyéni csúcsot ugrott, amivel korosztályos magyar bajnok lett, kis híján 30 centiméteres előnnyel.

400 méter gáton Lalik Petra bizonyította, hogy a múlt héten futott káprázatos idő nem véletlen volt és magabiztosan húzta be a szám magyar bajnoki címét. Hatalmas fölénnyel, majdnem 5 másodperces előnnyel győzött a DVTK kiválósága.
Ezen felül 400 máter síkon is egy erős időt produkált Petra, amivel a dobogó legalsó fokára állhatott fel.

Eredmények

Férfi 5000 méter síkfutás
10. Pocsai Levente - 17:01.24 PB

Férfi 3000 méter akadályfutás
5. Pocsai Levente - 10:16.38 PB

Férfi távolugrás 
1. Hajdu Áron - 7.61 PB

Női 400 méter síkfutás
3. Lalik Petra - 54.69

Női 400 méter gátfutás
1. Lalik Petra 57.54