Egymás ellen

Első alkalommal 1972. november 6-án játszott a DVTK a ZTE ellen az élvonalban. A 4000 néző előtt rendezett mérkőzésen 1-0-ra győzött Fekete László góljával a Diósgyőr. Preiner Kálmán vezetőedző a Veréb György - Kolláth Béla, Salamon József, Kendi Ferenc, Hajdú Lajos, Tamás István (Hajas Imre), Váradi Ottó, Udvarev Péter (Görgei János), Kiss József, Fekete Ferenc, Sikora Ferenc összetételű csapatot küldte a pályára.

Legközelebb, 1974 őszén Horváth András és Görgei János találatával 2-0-ra győzött a DVTK. Az ekkor már Szabó Géza által irányított csapat a Veréb György - Kovács Pál, Salamon József, Hajas Imre, Kutasi László, Oláh Ferenc, Horváth András, Görgei János, Horváth Ernő (Egri Zoltán), Káplár László, Koleszárik Sándor összeállításban aratott sikert.

Egy döntetlent követően újabb öt alkalommal győzött zsinórban a DVTK. 

Az 1976/1977-es és az 1977/1978-as kiírásban egyaránt 3-0-ra nyert a DVTK. Első alkalommal Oláh Ferenc duplázott, a harmadik gólt pedig Görgei János szerezte. Szabó Géza nyerő csapat így állt össze: Veréb György - Szántó Gábor, Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Oláh Ferenc, Hajas Imre, Tatár György (Fükő Sándor), Borostyán Mihály, Fekete Ferenc (Koleszárik Sándor), Görgei János. Egy évvel később Tatár György lőtt két gólt, és ismét beköszönt Oláh Ferenc. Ezúttal a Veréb György - Szántó Gábor, Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Oláh Ferenc, Tatár György, Görgei János, Borostyán Mihály, Fükő Sándor (Kerekes János), Fekete László (Szalai István) csapat fogadta a meccs után a gratulációkat.

Egy évvel később még egy lapáttal rátett a diósgyőri aranycsapat, és 4-0-val küldték haza Zalaegerszegre az ellenfelet. A gólokon testvériesen megosztozott Teodoru Borisz és Teodoru Vaszilisz, valamint Tatár György és Borostyán Mihály. A DVTK a Szabó László - Szántó Gábor, Salamon József, Teodoru Borisz, Kutasi László, Oláh Ferenc, Fükő Sándor, Tatár György, Borostyán Mihály (Szalai István), Grolmusz Gyula (Teodoru Vaszilisz), Fekete László összeállításban játszott.

1979 nyarának végén ismét beköszönt a zalaegerszegieknek Teodoru Vaszlisz, és ugyan ezúttal nem akadtak társai, mégis győzött a DVTK 1-0-ra. Szabó Géza vezetőedző a Szabó László - Szántó Gábor, Salamon József, Váradi Ottó (Görgei János), Kutasi László, Oláh Ferenc, Fükő Sándor, Tatár György, Borostyán Mihály, Teodoru Vaszilisz (Magyar Balázs), Fekete László összeállítást adta meg.

Az 1980/1981-es idényben öt gól esett Diósgyőrben, és Fükő Sándor, Fekete László és Szemere Zoltán révén ismét a DVTK lőtt többet. Szabó Géza választása ezúttal a Veréb György - Szegő Árpád, Néder István, Szántó Gábor, Teodoru Borisz, Oláh Ferenc, Tatár György, Görgei János (Magyar Balázs), Borostyán Mihály (Szemere Zoltán), Fükő Sándor, Fekete László csapatra esett.

1981 őszén tudott először győzni a vendégcsapat, utána azonban ismét diósgyőri siker következett 1983-ban. Dr. Puskás Lajos Gulyás István - Szlovák László, Salamon József, Teodoru Borisz, Görgei János, Oláh Ferenc, Tatár György, Kerekes János, Feledi László, Teodoru Vaszilisz, (Lippai Sándor), Borostyán Mihály összeállítású csapata Borostyán Mihály, Feledi László és Lippai Sándor góljával 3-1-re győzött.

Hétéves másodosztályú szereplést követően tért vissza az élvonalba a DVTK az 1991/1992-es idényben. A ZTE elleni hazai találkozón Bém Gábor utolsó perces hatalmas bombagóljával szerzett pontot az ekkor már Tornyi Barnabás által irányított Knotz László - Leskó Zoltán, Dancs Attila, Budai Tibor, Bém Gábor, Molnár István, Ioan Petcu, Farkas János (Váczi Béla), Szabó Zsolt, Sergey Svistun, Kiser László összetételű alakulat. 

A következő találkozóig 1997-ig kellett várni. Az ismét Tornyi Barnabás által irányított csapat Kulcsár Sándor duplájával, Kákóczki István találatával és Csóka Zsolt öngóljával 4-0-ra győzött. A nyertes csapat így állt fel: Rácz Róbert - Földvári Tibor, Téger István, Farkas János, Kovács Tibor, Ternován Ferenc (Farkas Attila), Kiser László (Buzás Attila), Relu Buliga, Kákóczki István, Jakab Csaba, Kulcsár Sándor.

Az 1999/2000-es idényben is sikerült itthon tartani a pontokat Vladan Filipović és Danut Frunza góljaival. Temesvári Miklós utolsó hazai találkozóján a Nagy Zoltán - Nenad Pozder, Szakos Csaba (Takács Viktor), Hompoth Balázs, Harnócz Róbert, Vladan Filipović, Lipták László, Relu Buliga (Konyha Péter), Kákóczki István (Lippai Ákos), Ibrahim Komi, Dănuţ Frunză csapatot küldte pályára.

A 2004/2005-ös bajnokságban már annak is örülhettek a szurkolók, hogy egyáltalán élvonalbeli mérkőzésen szurkolhattak. Először az alsóbb osztályokat megjárva alulról verekedte vissza magát a DVTK az NB I.-be, másodszor a DVTK - ZTE találkozó eredeti időpontja előtt megvonták a diósgyőri licencet, és el kellett halasztani a találkozót. Amikor rendeződtek a papírok, Gálhidi György Kövesfalvi István - Mogyorósi József, Horváth Tibor, Máté Péter, Hornyák Vendel, Katona Attila, Vitelki Zoltán, Belényesi Miklós, Tisza Tibor (Hompoth Balázs), Virág Aladár (Krjancz Balázs), Polyák Attila (Pap Gergely) összeállítású csapata Tisza Tibor duplájával győzött.

A következő bajnokságban még magabiztosabban 3-0-ra győzött a DVTK Vitelki Zoltán, Sipeki István és Horváth Ferenc góljával. Pajkos János vezetőedző győztes csapata így került be a jegyzőkönyvbe: Kövesfalvi István - Farkas Norbert, Katona Attila, Gáspár József, Farkas Viktor, Vámosi Csaba, Halgas Tibor (Ciprian Binder), Pintér Zoltán (Lipusz Norbert), Vitelki Zoltán, Sipeki István, Horváth Ferenc (Marius Siminic).

A következő győzelemre 2008 őszéig kellett várni, akkor Đorđe Kamber és Kazuo Homma találatával 2-1-re győzött a DVTK. Vágó Attila vezetőedző csapata a Köteles László - Búrány Zoltán, Sebők Vilmos, Đorđe Kamber, Boris Miličić, Srđan Stanić, Florin Pelecaci (Euloge Ahodikpe), Pintér Zoltán, Homma Kazuo (Lipusz Norbert), Tóth Mihály, Szabó Viktor (Szélpál Tamás) összeállításban játszott.


A 2009/2010-es idényben az első negyedórát követően előnybe kerültek a vendégek, amit Ivancsics Gellért büntetőből egyenlített ki. Egy kiállítást követően a 40. percben létszámhátrányba került a DVTK, de hősiesen sikerült kivédekezni a találkozó hátralévő részét. Aczél Zoltán a Kovács Zoltán - Lakatos Béla, Vlado Jeknić, Draško Visković, Gohér Gergő - Dejan Vukadinović, Búrány Zoltán (Szabó Viktor, 73.), Lippai Ákos (Huszák Tamás, 83.), Lipusz Norbert - Bogdan Apostu (Boris Miličić, 43.), Ivancsics Gellért csapatot küldte a pályára. 

A 2011/2012-es idény első fordulójában súlyos vereséget szenvedett a ZTE Miskolcon. Benczés Miklós vezetőedző az Ivan Radoš - Vadász Viktor, Igor Gal, Budovinszky Krisztián, Gohér Gergő - Francisco Gallardo (Dobos Attila, 74.), Mohamadou Abdouraman, Lippai Ákos, José Luque - George Menougong (Enrique Carreño, 81.), l'Imam Seydi (Pál Szabolcs, 60.) csapatot küldte pályára, és az ezen a mérkőzésen debütáló l'Imam Seydi duplájával, valamint José Luque és Gohér Gergő góljával a DVTK 4-1-re győzött.

A ZTE másodosztályú szereplése miatt hosszú szünet telt el a következő egymás elleni meccsig Diósgyőrben. Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásában a 6. fordulóban egy szöglet után szerzett Dušan Brković-góllal szerzett vezetést a DVTK az első félidőben. A szünet után is rengeteg helyzetet alakított ki a DVTK, de vagy nem céloztak pontosan, vagy a ZTE védői szabálytalankodtak sárga lapot érően, ami miatt két vendégnek is villant a piros lap. Feczkó Tamás ezen a napon a Branislav Danilović - Polgár Kristóf, Dušan Brković, Dejan Karan, Tamás Márk - Iszlai Bence, Márkvárt Dávid - Prosser Dániel (Serhii Shestakov, 79.), Rui Pedro (Szabó Bence, 75.), Korbély Kristóf (Bacsa Patrik, 82.) - Florent Hasani összetételű csapat mellett tette le a voksát.

A 28. fordulóban játszott ismét a DVTK hazai pályán a ZTE ellen, és 1-1-es döntetlen született. Az első félidőben a DVTK nem talált fogást az öt védővel felálló vendégek ellen. A szünet után a DVTK szerzett vezetést egy szöglet után, és le is zárhatta volna a mérkőzést, majd a vendégek egyenlítettek. A hajrában mindkét kapu előtt több helyzetet láthattunk, de újabb gól már nem esett. Feczkó Tamás a Branislav Danilović - Serhii Shestakov (Vági András, 79.), Polgár Kristóf, DušanBrković, Hísen Memolla - Joachim Adukor (Márkvárt Dávid, 60.), Iszlai Bence - Florent Hasani (Korbély Kristóf, 60.), Molnár Gábor, Kiss Tamás (José Cortés, 82.) - Mirko Ivanovski (Haris Tabaković, 60.) összeállításban küldte pályára a csapatot.

Az OTP Bank Liga előző évi kiírásában a 8. fordulóban nagyon bekezdett a Diósgyőr, sorra alakította ki a helyzeteket, ami a 10. percben Marko Rakonjac révén érett góllá. Hátrányban a vendégek kissé kintebb merészkedtek, és elsősorban gyors támadásokkal és távoli lövésekkel próbálkoztak, Karlo Sentić védett is egy ziccert, de a piros-fehérek sem adták fel az előny megduplázásának esélyét. A szünet után a zalaiak is fejesből egyenlítettek, majd az újabb diósgyőri gól is fejesből esett, Szatmári Csaba volt eredményes. A hajrában a vendégek mentek az egyenlítésért, de a diósgyőri védelem stabilan állt a lábán, és itthon tartotta a három pontot.

Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0)

DVTK: Karlo Sentić - Szatmári Csaba, Marco Lund, Bozhidar Chorbadzhiyski, Siniša Saničanin - Holdampf Gergő, Alexander Vallejo (Rudi Požeg Vancaš, 65.), Francisco Feuillassier (Vladislav Klimovich, 57.) - Jurek Gábor (Elton Acolatse, 57.), Marko Rakonjac (Argyris Kampetsis, 84.), Gera Dániel (Mohammed Rharsalla, 57.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
ZTE: Gundel-Takács Bence - Szendrei Norbert, Stefanos Evangelou, Várkonyi Bence, Csóka Dániel (Medgyes Sinan, 46.), Mim Gergely - Bojan Sanković, Jack Ipalibo (Nyíri Vince, 82.), Kiss Bence (Josip Spoljarić, 72.) - Sajbán Máté (Kristian Fućak, 46.), Dénes Csanád (Yohan Croizet, 72.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Gólszerző: Marko Rakonjac (1-0) a 10., Mim Gergely (1-1) az 54., Szatmári Csaba (2-1) a 69. percben.

A harmadik körben döntetlent játszott a két csapat. Az első félidőben alig forogtak veszélyben a kapuk, mert diósgyőri részről sok ki nem kényszerített hibát vétett a csapat, így az egyébként jól induló támadások is elhaltak még a lövés előtt. A zalaegerszegiek pedig mindent ellőttek, tekintet nélkül arra, hogy egyáltalán lövőhelyzet volt-e. A második játékrészt egy kapufával indították az egerszegiek, a diósgyőriek viszont gólt szereztek Marko Rakonjac fejeséből. A DVTK-nak ált a zászló, ám egy jól eltalált lövéssel egyenlítettek a fehér mezesek, és egy ponttal gazdagabban utazhattak haza.

Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-1 (0-0)

DVTK: Artem Odyntsov - Szakos Bence (Siniša Saničanin, 83.), Marco Lund, Bozhidar Chorbadzhiyski, Gera Dániel - Holdampf Gergő, Alexander Vallejo, Skribek Alen (Marko Rakonjac, 46.) - Elton Acolatse (Benkő Péter, 76.), Bright Edomwonyi (Vladislav Klimovich, 83.), Rudi Požeg Vancaš. Vezetőedző: Valdas Dambrauskas.
ZTE: Gundel-Takács Bence - Szendrei Norbert, Stefanos Evangelou, Csóka Dániel, Várkonyi Bence - Csonka András (Jack Ipalibo, 65.), Bojan Sanković (Anderson Esiti, 53.) - Dénes Csanád (Krajcsovics Ábel, 65.), Bakti Balázs (Almási László, 65.), Kiss Bence - Yohan Croizet (Sajbán Máté, 85.). Vezetőedző: Mihalecz István

Gólszerző: Marko Rakonjac (1-0) az 58., Jack Ipalibo (1-1) a 80. percben.

Az eddig lejátszott élvonalbeli DVTK - ZTE bajnoki mérkőzések

  1. 1972/1973
    1972.11.06. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Fekete László
  2. 1974/1975
    1974.10.27. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-0 G.: Horváth András, Görgei János
  3. 1975/1976
    1976.06.05. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-2 G.: Fükő Sándor, Kiss Tibor
  4. 1976/1977 
    1977.03.30. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Oláh Ferenc (2), Görgei János
  5. 1977/1978
    1978.03.25. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Tatár György (2), Oláh Ferenc
  6. 1978/1979
    1979.03.14. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 4-0 G.: Teodoru Borisz, Teodoru Vaszilisz, Tatár György, Borostyán Mihály
  7. 1979/1980
    1979.08.25. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Teodoru Vaszilisz
  8. 1980/1981
    1980.09.27. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-2 G.: Fükő Sándor, Fekete László, Szemere Zoltán
  9. 1981/1982
    1981.09.12. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 0-1
  10. 1982/1983
    1983.06.08. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-1 G.: Borostyán Mihály, Feledi László, Lippai Sándor
  11. 1983/1984
    1984.03.17. Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-2 G.: Lippai Sándor
  12. 1991/1992
    1992.04.18. Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Bém Gábor
  13. 1997/1998
    1997.08.02. Diósgyőri FC - ZTE FC 4-0 G.: Kulcsár Sándor (2), Kákóczki István, Csóka Zsolt (öngól)
  14. 1998/1999
    1999.04.19. Diósgyőri FC - ZTE FC 1-1 G.: Egressy Gábor
  15. 1999/2000
    1999.12.08. Diósgyőri FC - ZTE FC 2-1 G.: Vladan Filipović, Dănuţ Frunză
  16. 2004/2005
    2004.10.19. Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Tisza Tibor (2)
  17. 2005/2006
    2005.11.19. Diósgyőri VTK - ZTE FC 3-0 G.: Vitelki Zoltán, Sipeki István, Horváth Ferenc
  18. 2006/2007
    2006.08.18. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-4 G.: Csóka Zsolt (öngól)
  19. 2007/2008
    2008.03.08. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Sebők Vilmos
  20. 2008/2009
    2008.09.13. Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Đorđe Kamber, Homma Kazuo
  21. 2009/2010
    2009.10.03. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Ivancsics Gellért
  22. 2011/2012
    2011.07.16. Diósgyőri VTK - ZTE FC 4-1 G.: l'Imam Seydi (2), José Luque, Gohér Gergő
  23. 2019/2020 (1. kör)
    2019.09.14. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-0 G.: Dušan Brković
  24. 2019/2020 (3. kör)
    2020.06.10. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Szépe János (öngól)
  25. 2020/2021 (2. kör)
    2020.12.19. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-3 G.: Iszlai Bence
  26. 2023/2024 (2. kör)
    2023.12.03. Diósgyőri VTK - ZTE FC 0-3
  27. 2024/2025 (1. kör)
    2024.09.28. Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Marko Rakonjac, Szatmári Csaba
  28. 2024/2025
    2025.05.04. Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Marko Rakonjac
     

Örökmérleg a DVTK pályaválasztása mellett: 28 mérkőzés, 16 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség, 51 lőtt és 29 kapott gól.

Zalaegerszegi TE

Alapítva: 1920
Első év az NB I.-ben: 1972
Legjobb eredmény: bajnok (2001/2002), kupagyőztes (2022/2023)
Élvonalbeli évek: 42 év
Folyamatosan az NB I.-ben: 2019 óta

A Zalaegerszegi Torna Egylet 1920-ban alakult. 1972 óta néhány év kihagyással a labdarúgó NB I.-ben szerepelnek, a 2018-ban lezárult hétéves szünet volt a leghosszabb. Legnagyobb sikerük a 2001/2002-es idényben nyert bajnoki cím, illetve a 2023-ban felemelt Magyar Kupa.

A klub nyáron tulajdonost váltott. A két új tuljadonosi kört az argentin Damián Pedrosa az ügyvezető elnöki, honfitársa, Andrés Jornet a sportért felelős elnöki pozícióban képviseli.

Az előző bajnokságban 34 ponttal a 10. helyen végeztek, a házi gólkirály a nyáron távozó Mim Gergely lett 8 góllal.

Eredmények és program

  1. forduló: ZTE - DVSC 3-3
  2. forduló: DVTK - ZTE (2025.08.02.)
  3. forduló: ZTE - ETO (2025.08.10.)
  4. forduló: Paks - ZTE (2025.08.16.)
  5. forduló: ZTE - Újpest (2025.08.23.)
  6. forduló: ZTE - Kisvárda (2025.08.30.)
  7. forduló: MTK - ZTE (2025.09.20.)
  8. forduló: ZTE - KBSC (2025.09.27.)
  9. forduló: NYFC - ZTE (2025.10.04.)
  10. forduló: ZTE - PAFC (2025.10.18.)
  11. forduló: FTC - ZTE (2025.10.25.)

A legutóbbi hétvégén a Gundel-Takács Bence - Nyíri Vince (Bakti Balázs, 13.), Várkonyi Bence, Csóka Dániel, Papp Csongor (Nagy Zsombor, 76.) - Csonka András, Kiss Bence, Szendrei Norbert - Dénes Csanád (Németh Dániel, 76.), Yohan Croizet (João Victor, 27.), Skribek Alen (Krajcsovics Ábel, 76.) összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

1 gólos
Dénes Csanád
Skribek Alen
João Victor

Sárga lapok

1 sárga lap
Kiss Bence
Papp Csongor

Piros lapok

1 piros lap
Nuno Campos vezetőedző (eltiltás miatt a DVTK ellen nem ülhet le a kispadra)

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Žan Mauricio Lalović (szlovén, NK Nafta)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
João Victor (brazil, Ceará)
Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata) - kölcsönbe
Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd) - kölcsönbe
Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos) - kölcsönbe
Skribek Alen (Paksi FC) - kölcsönbe
Huszti András (Fehérvár) - kölcsönből vissza 
Klausz Milán (NK Nafta) - kölcsönből vissza
Papp Csongor (Szentlőrinc) - kölcsönből vissza, Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)

Távozott 
Marko Čubrilo (bosnyák, Radnik Bijeljina)
Anderson Esiti (nigériai, DVTK)
Stefanos Evangelou (görög, NYSFC)
Jack Ipalibo (nigériai, Torreense)
Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda)
Bojan Sanković (szerb-horvát, NYSFC)
Oleksandr Safronov (ukrán, ???)
Sajbán Máté (DVTK)
Németh Ervin (NK Nafta) - kölcsönbe
Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava) - kölcsönből vissza

A ZTE kerete

Kapusok
Barbarics Martin (HUN) 2006.06.25. (42)
Borsos Vilmos (HUN) 2000.09.21. (89)
Gundel-Takács Bence (HUN) 1998.04.06. (1)
Mauricio, Žan (SLO) 2004.11.16. (31)

Mezőnyjátékosok
Amato, Fabricio (ARG) 2004.06.04. (30)
Bakti Balázs (HUN) 2004.12.31. (67)
Croizet, Yohan (FRA) 1992.02.15. (10)
Csóka Dániel (HUN) 2000.04.04. (21)
Csonka András (HUN) 2000.05.01. (8)
Dénes Csanád (HUN) 2004.11.17. (99)
Huszti András (HUN) 2001.01.29. (18)
João Victor (BRA) 2004.04.27. (70)
Király Marcell (HUN) 2005.10.17. (56)
Kiss Bence (HUN) 1999.07.01. (49)
Klausz Milán (HUN) 2005.02.24. (19)
Krajcsovics Ábel (HUN) 2004.08.17. (27)
Mim Gergely (HUN) 1999.06.07. (6)
Mulasics Dániel (HUN) 2006.03.30. (58)
Nagy Zsombor (HUN) 1998.03.21. (3)
Németh Dániel (HUN) 2003.10.09. (97)
Nyíri Vince (HUN) 2001.07.27. (17)
Papp Csongor (HUN) 2005.02.22. (77)
Peraza, Joseth (CRC) 2004.12.09. (4)
Skribek Alen (HUN) 2001.04.11. (7)
Szendrei Norbert (HUN) 2000.03.27. (11)
Várkonyi Bence (HUN) 2002.03.18. (5)
Wolf Gergő (HUN) 2006.12.31. (59)

A vezetőedző

A vendégcsapatot Nuno Campos irányítja. Az 1975-ös születésű portugál szakember pályafutása korai szakaszában Paulo Fonseca másodedzőjeként több nagynevű klubnál is dolgozott (Porto, Braga, Shakhtar Donetsk, AS Roma). 2021-ben belekóstolt két portugál csapat élén a vezetőedzői feladatkörbe is, majd ismét másodedzőként szerződött Mexikóba. Legutóbb a Flamengo U20-as csapatának kispadján ült.

Ismerősök a másik oldalon

Németh Dániel a 20116/2017-es idényben a diósgyőri utánpótlásban nevelkedett (U14, U15), majd a Magyar Futball Akadémiára igazolt, ahonnan Zalaegerszegre vezetett az útja 2021 elején. Azóta a klub játékosa.

Borsos Vilmos a 2021/2022-es idényben kölcsönben szerepelt Diósgyőrben. A Merkantil Bank Ligában nem kapott szerepet, a Magyar Kupában viszont két mérkőzésen is védett. Az elmúlt öt évben a Paks játékosa volt, de rendre kölcsönadták, idén télen igazolt Zalaegerszegre. 

Skribek Alen tavasszal paksi kölcsönjátékosként még Diósgyőrben szerepelt, nyolc mérkőzésen egy gólt szerzett.