Aho Tyra igazi vezérként 11,8 ponttal lett a válogatott legeredményesebb játékosa, 3,5 gólpasszt osztott ki meccsenként, és 14,3-as hatékonysági mutatóval a második legjobbnak bizonyult a csapatban.

Toman Petra megbízható, sokoldalú játékával hívta fel magára a figyelmet: 11,3 pontot, 6,3 lepattanót, 3 gólpasszt és 1,5 labdaszerzést átlagolt, miközben 14,8-as hatékonyságával vezette a csapatot ebben a mutatóban.

A hazai pálya, a fantasztikus diósgyőri közönség és a DVTK Aréna hangulata aranyat ért – és mi különösen büszkék vagyunk arra, hogy a magyar sikerből két DVTK HUNTHERM játékos is oroszlánrészt vállalt.

Gratulálunk bajnokok!

Interjú a lányokkal:

Aho Tyra:

– Kemény ellenfél volt a szerb válogatott, egy ideig úgy tűnt, nem találjátok rajtuk a fogást. Mi volt a fordulópont?
Egy Európa-bajnokság mindig kemény, fizikálisan és mentálisan is, hiszen rövid idő alatt több meccset kell játszani. Én nagyon élveztem, mert kiváló volt a csapaton belüli hangulat, és boldog vagyok, hogy ilyen szép eredménnyel tudtuk zárni.
Az utolsó mérkőzésen már mindkét csapat nagyon fáradt volt, de a félidő után mi átestünk a holtponton, és energikusabb tempóra tudtunk kapcsolni, amivel a szerbek már nem tudtak lépést tartani.

– Segített a hazai pálya és a szurkolótábor?
Persze! Nagy előnyt jelentett, hogy hazai pályán játszhattunk, megszoktuk a környezetet, és elképesztő érzés volt, hogy ennyien buzdítottak minket. Sok nehéz pillanaton átlendített a szurkolók támogatása.

– Mit viszel magaddal erről a tornáról?
Sokat fejlődtem taktikailag és mentálisan is ebben a másfél hónapban. Nagyon örülök, hogy egy ilyen sikerrel tudtam lezárni az utánpótlás-válogatott éveimet – ez mindig egy fontos és szép emlék marad számomra.

Interjú Toman Petrával:

– Hogy van a lábad? Jól megijesztetted a Diósgyőr-szurkolókat. Minden rendben?
Jól vagyok, köszönöm! A görögök elleni meccsen egy kicsit meghúztam, ezért néhány nap pihenőt tartottam. Szerencsére a döntőre már teljesen rendben voltam, és újra ott lehettem a pályán a lányokkal.

– Segített a hazai pálya és a szurkolótábor?
Elképesztő, amit a szurkolóktól kaptunk az egész hét során! Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek maradandó élmény marad ez a fantasztikus hangulat. Nehéz helyzetekben is sokat segített a buzdításuk.

– Mit viszel magaddal erről a tornáról?
Elsősorban egy örök emléket. Rengeteg élmény és tapasztalat ért minket ebben a hat hétben, pályán és azon kívül is. Biztos vagyok benne, hogy ezeket a jövőben is kamatoztatni tudom majd.

Interjú Fárbás Lizivel:

– Gratulálunk az aranyéremhez! Mit viszel magaddal erről a tornáról?
Köszönöm szépen, erről a tornáról mindenképp nagyon sokat fogok magammal vinni. Rengeteget tanultam ezekben a meccsekben és az egész felkészülési időszakban is. Szerintem az a legfontosabb tanulság, hogy csapatként bármit elérhetünk.

– Segített a hazai pálya és a szurkolótábor?
Nagyon sokat segített a hazai pálya, és a szurkolótábor hatalmas energiát adott nekünk. Az, hogy ennyien kilátogattak a meccseinkre, még nagyobb lendületet adott az egész csapatnak.

Fogunk egymásnak hiányozni, de csak előre nézünk – és már most várjuk, hogy újra együtt lehessünk!