Fedettpályás Öttusa Országos Bajnokság és Nemzetközi Verseny

2026. március 10-14., Ludovika Campus, Budapest

Rangsoroló vívás

A keddi kvalifikációs kört követően szerdán rendezték a rangsoroló vívást a Budapesten zajló Fedettpályás Öttusa Országos Bajnokságon. Ebben a számban minden versenyző megküzd mindenkivel, az asszók egy találatig tartanak, így a cél minél több győzelem megszerzése. Az így kialakult sorrend pontokat ad a verseny további részéhez, illetve meghatározza az elődöntő és a döntő vívószámainak sorrendjét is.

Guzi Blankának az elmúlt években többször meggyűlt a baja a vívó számmal, talán ez az a terület, amelyen a legtöbbet kellett fejlődnie. Az idei szezon első nagy versenyén, vagyis az OB-n azonban biztató teljesítményt nyújtott a szerdai nap során: 46 asszójából 24-et megnyert, amivel a 17. helyen zárta a rangsoroló vívást.

Elődöntő

Csütörtök délelőtt már a női elődöntők kezdődtek, ahol két csoportra osztották a mezőnyt. A DVTK klasszisa az "A" jelű csoportba került, amely kezdte a versenynapot. Az egyenes kieséses vívás során ezúttal nem sikerült megnyernie az asszóját, így egy mérkőzés után búcsúzott ettől a számtól, azonban a rangsoroló vívás során gyűjtött pontjainak köszönhetően a 10. helyről várhatta a folytatást az összetettben.

Az OCR-ben nem volt tökéletes Blanka futása, 44,21 másodperces idővel ért célba az akadálypályán, ami a 12. legjobb eredmény volt a mezőnyben. A 100 méteres úszás viszont kifejezetten jól sikerült a piros-fehérek versenyzőjének: több mint fél másodpercet javított a kvalifikáció során úszott idején, amivel a negyedik legjobb időt érte el ebben a számban, és az összetettben is előrébb lépett.

A záró kombinált számban, a laser runban ismét roppant erős domináns teljesítményt láthattunk tőle: mindössze egy lengyel versenyző tudott nála gyorsabban végigmenni a pályán, ő azonban az összetett pontversenyben nem jelentett veszélyt számára.

Guzi Blanka végül megnyerte az "A" jelű elődöntős csoportot, így magabiztos teljesítménnyel, jó hangulatban várhatja a szombati magyar bajnoki döntőt. 

A finálé 12 órakor kezdődik a Ludovika Campuson!

Értékelés

Nagyon nehezen indult a mai nap, rosszul is ébredtem, nem sikerült a tegnap esti 3 és fél órás vívás után jól regenerálódnom reggelre. Rutinos versenyzőként viszont nem engedhettem meg magamnak,  hogy ez teljesen rányomja mindenre a bélyegét és végül sikerült gatyába rázni magamat az úszásra. Az OCR-en bátortalan voltam, illetve nem is éreztem ezt a számot. Nem kockáztattam semmit, szeritnem ma ez volt az ideális döntés. Szombatra egy jó kis csatát várok a magyar bajnoki címért,  úgyhogy az aznapi legjobb formámban szeretnék majd én is beszállni ebbe a versenybe. - nyilatkozta Guzi Blanka az elődöntő után.