Egymás ellen
Az első mérkőzésünket az Üllői úton az első NB I.-es idényünkben, 1941. március 2-án játszottuk. És ha már ott voltunk, rögtön le is győztük a későbbi bajnokcsapatot! A Füzér János góljával 1-0-ra megnyert első meccsen így álltunk fel: Gáspár László - Bohus Lajos, Felföldy Sándor, Kalocsai Géza, Turán István, Barta Gyula, Füzér János, Berecz István, Fazekas Zoltán, Barna Károly, Turbéki István. Edző: Csapkay Károly.
"A DiMÁVAG világraszóló teljesítménye! Budapesten legyőzte a Ferencvárost! Saját otthonában, saját publikum előtt győzte le a magyar futball primadonnáját a nagy fölénnyel vezető és eddig még veretlen Ferencvárost. A DiMÁVAG oroszlánként küzdve felülmúlta önmagát és túlhaladva minden várakozást, fennállása óta legnagyobbat produkálva, eddigi sikereire feltette a koronát!" - szól a korabeli tudósítás.
A következő évben még sikerült egy döntetlen elérni, de az azt követő években a Ferencváros dominált. Zsinórban 18 mérkőzés zajlott le úgy a Fradi pályaválasztásával, hogy nem sikerült még pontot sem szereznünk.
Aztán 1972. április elsején - 31 évvel az előző siker után - ismét győzelemnek örülhettünk. A Veréb György - Hajas Imre, Oláh Ferenc, Görgei János, Salamon József, Hajdú Lajos, Földesi Károly, Sikora Ferenc, Druzsin Miklós (Vass László, Horváth András) Tábori Béla, Gass István összeállítású csapatunk a Népstadionban 1-0-ra múlta felül a zöld-fehéreket. A gólunkat Gass István szerezte a 16.percben, miután az egész ferencvárosi védelmet kicselezte, 20 méterről élesen lőtt a kapuba, úgy, hogy a labda a hálótartó vasról pattant vissza a mezőnybe. A mérkőzés másik hőse Veréb György kapus volt, aki a második félidő vége felé Novák 11-esét is hárította.
Az újabb piros-fehér siker az 1998/1999-es szezonban született. A DVTK történetébe, a "Nagy Ősz" néven bekerülő sikeres félszezon egyik állomása volt a Diósgyőri FC Üllői úti fellépése. A Tornyi Barnabás edzette Nota Gyula - Téger István, Mićo Smiljanić, Kuttor Attila, Kovács Tibor, Turóczi Attila (Babos Ádám), Kiser László, Szabó Tibor (Kákóczki István), Buzás Attila, Kulcsár Sándor (Szabados Attila) Egressy Gábor összeállítású csapat egy fordulatos, remek iramú és színvonalú összecsapáson Kulcsár Sándor két, Egressy Gábor és Szabó Tibor egy-egy találataival 4-3-ra verte az FTC-t, a mérkőzésre elutazó több mint ezer diósgyőri fanatikus legnagyobb gyönyörűségére.
| 1998/1999: FTC - DFC 3-4 |
A 2009/2010-es bajnokságban győztük le negyedszer a Ferencvárost Budapesten. Az Aczél Zoltán által irányított fiatal diósgyőri társaság (Kovács Zoltán - Bognár Zsolt, Boris Miličić, Vlado Jeknić, Dejan Vukadinović, Búrány Zoltán, Takács Péter, Huszák Tamás, Ivancsics Gellért, Lippai Ákos, Balajti Ádám) már 3-0-ra is vezetett a Fradi otthonában, amikor a hazaiaknak sikerült szépítenie. Az elkeseredett zöld-fehér fanatikusok nem nézték jó szemmel csapatuk gyenge szereplését. A sorozatos szurkolói rendbontások miatt a játékvezető a 66. percben lefújta a találkozót. Később az MLSZ 3-0-s gólkülönbséggel a DVTK-nak ítélte a győzelemért járó három pontot.
A 2011/2012 bajnokságban a második fordulóban találkozott Budapesten a két csapat. A Benczés Miklós vezette DVTK a Ivan Radoš - Vadász Viktor, Budovinszky Krisztián, Igor Gal, Gohér Gergő - Francisco Gallardo, Mohamadou Abdouraman, Lippai Ákos, José Luque (Dobos Attila, 90.) - George Menougong (Enrique Carreño, 59.), l'Imam Seydi (Pál Szabolcs, 59.) összeállításban lépett pályára. A hazaiak Abdi góljával már a 4. percben megszerezték a vezetést, amit Luque egy csodás szabadrúgással egyenlített ki a 69. percben, pedig ekkor már Gallardo kiállítása miatt létszámhátrányban játszott a DVTK. Később Pál Szabolcs is erre a sorsra jutott, de hősies küzdelemben sikerült elhozni az egy pontot (1-1).
| 2011/2012 FTC - DVTK 1-1 |
Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában kétszer játszott a DVTK a Groupama Arénában. Az első találkozón a hazai csapat 3-0-ra győzött, a 23. fordulóban kevés híján visszavágott a DVTK. Előbb büntetőből szerzett vezetést az FTC, amit Bognár István távoli bombával egyenlített ki. A hajrában ismét a hazaiaknál volt az előny, de jött a csereként egy perccel korábban beálló Novothny Soma, és pontot mentett a DVTK-nak. A ráadásban Bacsa Patrik ugyan megszerezte a DVTK harmadik gólját is, azonban a játékvezető les miatt nem adta meg. Egervári Sándor vezetőedző az Ivan Radoš - Dražen Okuka, Lipták Zoltán, Tamás Márk, Nemes Milán - Egerszegi Tamás (Kovács Gábor, 82.), Elek Ákos - Barczi Dávid (Manjrekar James, 54.), Koman Vladimir (Novothny Soma, 88.), Bognár István - Bacsa Patrik csapatnak szavazott bizalmat.
| 2016/2017 (3. kör) FTC - DVTK 2-2 |
A 2016/2017 évi bajnokság 25. fordulójában az Ivan Radoš - Eperjesi Gábor, Lipták Zoltán, Dejan Karan, Tamás Márk - Diego Vela, Nono (Busai Attila, 81.), Patrick Mevoungou, Ugrai Roland (Fülöp István, 85.) - Szarka Ákos, Novothny Soma (Makrai Gábor, 72.) összeállításban játszó DVTK az első félidő végén Tamás Márk fejesével szerzett vezetést az FTC otthonában. A második játékrészben a hazai csapat támadott, de a diósgyőriek sem tettek le a gólszerzésről. Végül a zöld-fehérek egyenlíteni tudtak, de teljesen megérdemelten szerzett pontot a DVTK.
| 2016/2017 (3. kör) FTC - DVTK 1-1 |
A 2020/2021-es idényben a DVTK kétszer járt az Üllői úton. Először az OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen találkozott legutóbb Budapesten a két csapat. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de a DVTK letámadása az első félóra után egyre jobban működött, gól azonban nem esett. A második félidő is hasonló koreografia szerint zajlott egészen a hajráig, amikor az újonc és csereként beálló Asmir Suljić góljával vezetést szerzett a DVTK. A hátralévő percekben oroszlánként küzdve sikerült megőrizni az előnyt.
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
FTC: Dibusz Dénes - Botka Endre (Lovrencsics Gergő, 69.), Miha Blažić, Lasha Dvali, Marcel Heister - Ihor Kharatin (Michal Škvarka, 86.), Aïssa Laïdouni - Oleksandr Zubkov (Isael, 69.), Tokmac Nguen (Gera Dániel, 76.), Somália (Sigér Dávid, 76.) - Myrto Uzuni. Vezetőedző: Serhiy Rebrov.
DVTK: Antal Botond - Alen Grgić, Boris Milović, Hegedűs János, Vinko Soldo - Márkvárt Dávid, Diego Živulić, Augusto Max - Stefan Dražić (Florent Hasani, 83.), Gheorghe Grozav (Rui Pedro, 76.), Mirko Ivanovski (Asmir Suljić, 83.; Dejan Karan, 88.). Vezetőedző: Zoran Zekić.
Gólszerző: Asmir Suljić (0-1) a 84. percben.
| 2020/2021 (1. kör) FTC - DVTK 0-1 |
A 2023/2024-es idényben a DVTK 2-1-es vereséget szenvedett az FTC vendégeként az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A DVTK kezdőcsapata több helyen is változott rotáció és egészségügyi okok miatt, hiszen a sérülésből lábadozók mellett Artem Odyntsov, Marco Lund és Ondřej Bačo is megbetegedett, így nem tudták vállalni a játékot. A mérkőzés rosszabbul nem is indulhatott volna, egy pontatlan passz után már az első percben hátrányba került a Diósgyőr, majd húsz perccel később egy hatalmas bombagóllal duplázták meg előnyüket a vendéglátók. A szünet után a DVTK egyre többször tudott kibújni a fehér mezesek nyomásából, és Rudi Požeg Vancaš szépített is. A folytatásban is jellemzően az FTC támadott, Branislav Danilović több bravúrt is bemutatott, de a Testgyakorlók is veszélyes ellentámadásokat vezettek, egy ilyen végén Vladislav Klimovich lövése a keresztlécet találta el. A rendes játékidő végén még Jurek Gábor csapott le kis híján egy röviden hazaadott labdára, de az egyenlítés nem sikerült.
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 2-1 (0-2)
FTC: Dibusz Dénes - Botka Endre, Myenty Abena, Ibrahim Cissé, Eldar Ćivić (Cristian Ramirez, 65.) - Stjepan Lončar (Mohamed Ali Ben Romdhane, 65.), Habib Maïga, Mohammad Abu Fani - Edgar Sevikyan (Kristoffer Zachariassen, 74.), Varga Barnabás (Kenan Kodro, 65.), Marquinhos (Cebrail Makreckis, 83.). Vezetőedző: Dejan Stanković.
DVTK: Branislav Danilović - Bényei Ágoston (Vladislav Klimovich, 46.), Szatmári Csaba, Bozhidar Chorbadzhiyski, Bokros Szilárd, Bitok Stephen - Holdampf Gergő, Alexander Vallejo, Rudi Požeg Vancaš (Pernambuco, 74.) - Bright Edomwonyi (Szabó Levente, 74.), Elton Acolatse (Jurek Gábor, 82.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
Gólszerző: Varga Barnabás (1-0) az 1., Edgar Sevikyan (2-0) a 22., Rudi Požeg Vancaš (2-1) az 56. percben.
| 2023/2024 (2. kör) FTC - DVTK 2-1 |
Az OTP Bank Liga előző évi kiírásában a DVTK döntetlent játszott az FTC vendégeként a 14. fordulóban. Nagyszerűen kezdtek a diósgyőriek, előbb a szurkolók mutattak be látványos koreográfiát a vendégszektorban, majd Elton Acolatse szerezte meg egy gyors támadás végén a vezetést. A folytatás is hasonlóan alakult, a holland támadó ezúttal Huszár Marcellt hozta kihagyhatatlan helyzetbe, majd a szöglete után kifejelt labdát Bényei Ágoston lőtte nagyszerű mozdulattal kapásból a hálóba. A hazaiak még a szünet előtt szépítettek. A fordulás után a zöld-fehérek fokozták a nyomást, és egy percen belül egyenlítettek, mert ekkor a diósgyőri ellentámadások kivitelezésébe rendre hiba csúszott. A véghajrában mindkét kapu előtt akadt még ziccer (egyszer a VAR kisegítette a gyepen lévő kollégáit), ám az eredmény már nem változott.
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 3-3 (1-3)
FTC: Dibusz Dénes - Cebrail Makreckis, Botka Endre (Cristian Ramírez, 46.), Stefan Gartenmann, Pászka Lóránd (Cristian Ramírez, 46.) - Philippe Rommens, Mohammed Abu Fani - Gruber Zsombor (Matheus Saldanha, 46.), Kristoffer Zachariassen (Adama Traoré, 66.), Tosin Kehinde (Habib Maïga, 76.) - Varga Barnabás. Vezetőedző: Pascal Jansen.
DVTK: Artem Odyntsov - Szatmári Csaba, Bozhidar Chorbadzhiyski, Bárdos Bence (Marco Rakonjac, 81.), Siniša Saničanin - Bényei Ágoston (Francisco Feuillassier, 81.), Holdampf Gergő, Alexander Vallejo (Vladislav Klimovich, 72.), Huszár Marcell (Argyris Kampetsis, 64.) - Elton Acolatse, Bright Edomwonyi (Marco Lund, 72.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
Gólszerző: Elton Acolatse (0-1) a 7., Huszár Marcell (0-2) a 20., Bényei Ágoston (0-3) a 41., Varga Barnabás (1-3) a 42., Philippe Rommens (2-3) a 68., Mohammed Abu Fani (3-3) a 70. percben.
| 2024/2025 (2. kör) FTC - DVTK 3-3 |
Ebben az idényben a DVTK idegenben játszott döntetlent az FTC ellen a Fizz Liga 7. fordulójában. A mérkőzés elején a hazaiak léptek fel támadóan, Karlo Sentić két hatalmas bravúrt is bemutatott, ám az első (les)gólt a Diósgyőr szerezte. Nem sokkal később pedig megvolt a vezetés is, Elton Acolatse fantasztikus egyéni teljesítményét követően Babos Bence talált be. Miközben a védelem stabilan állt a lábán, Dibusz is elővette minden tudását Alexander Vallejo fejesénél. Mégsem 1-0-s előnyben vonultak a diósgyőri fiúk az öltözőbe, mert Elton Acolatse újabb parádés egyéni alakítással egész egyszerűen lefutotta az ellenfél komplett védelmét, majd a befejezésnél is higgadt maradt. A szünet után rengeteg beadás érkezett a diósgyőri ötösre, amit rendre hárított a védelem, ám egy váratlan távoli lövéssel szépítetek a hazaiak. A folytatásban mindkét kapus újabb nagy védéseket mutatott be, ám annak ellenére, hogy hatalmasat küzdött a teljes diósgyőri csapat, a hosszabbításban egy újabb távoli lövéssel egyenlítettek.
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 2-2 (0-2)
FTC: Dibusz Dénes - Stefan Gartenmann, Toon Raemaekers, Szalai Gábor (Ötvös Bence, 46.) - Cadu, Naby Keita (Cebrail Makreckis, 46.), Gavriel Kanichowsky (Mohammed Abu Fani mind, 46.), Tóth Alex, Nagy Barnabás (Gruber Zsombor, 46.) - Bamidele Yusuf (Aleksandar Pešić, 64.), Varga Barnabás. Vezetőedző: Robert Keane.
DVTK: Karlo Sentić - Gera Dániel, Kecskés Ákos, Tamás Márk, Demeter Milán - Babos Bence (Jurek Gábor, 73.), Anderson Esiti, Alexander Vallejo, Aboubakar Keita (Holdampf Gergő, 83.), Sajbán Máté (Ivan Šaponjić, 69.) - Elton Acolatse (Yohan Croizet-Kollár, 83.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
Gólszerző: Babos Bence (0-1) a 32., Elton Acolatse (0-2) a 45+3., Gruber Zsombor (1-2) a 68., Gruber Zsombor (2-2) a 90+1. percben.
| 2025/2026 (1. kör) FTC - DVTK 3-3 |
Legutóbb Diósgyőrben találkozott a két csapat, és a DVTK vereséget szenvedett az FTC ellen. Támadóan lépett fel a Diósgyőr, megvolt az első kapura lövés is, majd a vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását, de a letámadást követő gyors diósgyőri támadások is veszélyt rejtettek magukban. Karlo Sentić hozta a megszokott bravúrjait, azonban egy védelmi kihagyást követően a zöld-fehérek szerezték meg a vezetést. Percekkel később egyenlíthetett volna a DVTK, ám Elton Acolatse ollózása kifelé jött a keresztlécről. A mérkőzés végén a vendégek tartották az eredményt, és kontrákra rendezkedtek be, míg a DVTK egészen magasra tolta a védővonalat. Még a véghajrában is alakított ki gólhelyzetet a DVTK, azonban az eredmény már nem változott.
Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
DVTK: Karlo Sentić - Gera Dániel, Szatmári Csaba, Alexander Vallejo (Bárdos Bence, 66.), Bokros Szilárd - Mucsányi Miron, Holdampf Gergő (Mucsányi Márk, 82.) - Babos Bence (Bényei Ágoston, 66.), Aboubakar Keita, Elton Acolatse - Ivan Šaponjić (Sajbán Máté, 59.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
FTC: Gróf Dávid - Ibrahim Cissé, Toon Raemaekers, Szalai Gábor - Cebrail Makreckis, Madarász Ádám, Tóth Alex, Gavriel Kanichowsky (Júlio Romão, 90+1.), Callum O’dowda - Yusuf Bamidele (Lenny Joseph, 68.), Varga Barnabás. Vezetőedző: Robert Keane.
Gólszerző: Szalai Gábor (0-1) az 58. percben.
| 2025/2026 (1. kör) FTC - DVTK 2-2 |
Az eddig lejátszott FTC - DVTK bajnoki mérkőzések
- 1940/1941
1941.03.02. FFC - DiMÁVAG 0-1 G.: Füzér János - 1941/1942
1941.08.28. FFC - DiMÁVAG 2-2 G.: Regőczi István, Fazekas Zoltán - 1942/1943
1942.10.11. FFC - DiMÁVAG 5-2 G.: Penderi György (2) - 1943/1944
1943.10.10. FFC - DiMÁVAG 1-0 - 1950
1950.10.21. ÉDOSZ - DiVasas 3-0 - 1951
1951.04.08. Bp. Kinizsi - DiVasas 1-0 - 1952
1952.03.02. Bp. Kinizsi - DiVasas 4-0 - 1954
1954.03.28. Bp. Kinizsi - DiVasas 2-0 - 1955
1955.03.20. Bp. Kinizsi - DiVasas 2-0 - 1957/1958
1958.03.30. FTC - DVTK 3-1 G.: Iván József - 1958/1959
1958.11.02. FTC - DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Csányi József - 1959/1960
1960.04.10. FTC - DVTK 2-1 (Népstadion) G.: Pál László - 1960/1961
1960.11.06. FTC - DVTK 5-0 (Népstadion) - 1963
1963.11.20. FTC - DVTK 3-0 - 1964
1964.08.09. FTC - DVTK 4-0 (Népstadion) - 1966
1966.04.03. FTC - DVTK 5-1 (Népstadion) G.: Szurgent Lajos - 1967
1967.03.05. FTC - DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Szurgent Lajos - 1968
1968.04.21. FTC - DVTK 1-0 (Népstadion) - 1969
1969.08.23. FTC - DVTK 2-0 (Népstadion) - 1970/1971
1971.05.23. FTC - DVTK 2-0 (Népstadion) - 1971/1972
1972.04.01. FTC - DVTK 0-1 (Népstadion) G.: Gass István - 1972/1973
1972.11.19. FTC - DVTK 4-0 (Népstadion) - 1974/1975
1974.10.19. FTC - DVTK 2-1 G.: Horváth András - 1975/1976
1976.04.10. FTC - DVTK 1-0 - 1976/1977
1977.03.05. FTC - DVTK 3-1 G.: Borostyán Mihály - 1977/1978
1977.12.10. FTC - DVTK 1-1 G.: Váradi Ottó - 1978/1979
1979.03.31. FTC - DVTK 1-1 G.: Fekete László - 1979/1980
1979.12.01. FTC - DVTK 3-1 G.: Oláh Ferenc - 1980/1981
1980.08.16. FTC - DVTK 2-1 G.: Borostyán Mihály - 1981/1982
1982.05.05. FTC - DVTK 1-1 G.: Borostyán Mihály - 1982/1983
1983.03.19. FTC - DVTK 4-0 - 1983/1984
1983.11.09. FTC - DVTK 3-0 - 1991/1992
1991.11.30. FTC - DFC 3-2 G.: Vitelki Zoltán, Sergey Svistun - 1992/1993
1992.10.07. FTC - DFC 3-1 G.: Leskó Zoltán - 1997/1998
1997.11.08. FTC - DFC 1-0 - 1998/1999
1998.10.24. FTC - DFC 3-4 G.: Kulcsár Sándor (2), Egressy Gábor, Szabó Tibor - 1999/2000
2000.04.05. FTC - DVTK 2-0 - 2004/2005
2004.08.14. FTC - DVTK 2-1 G.: Tisza Tibor - 2005/2006
2005.10.21. FTC - DVTK 1-1 G.: Tisza Tibor - 2009/2010
2009.10.31. FTC - DVTK 1-3* G.: Huszák Tamás, Vlado Jeknić, Lippai Ákos
(* A 66. percben félbeszakadt, megállapított eredmény: 0-3) - 2011/2012
2011.07.24. FTC - DVTK 1-1 G.: José Luque - 2012/2013
2012.09.30. FTC - DVTK 2-0 - 2013/2014 (Puskás Ferenc Stadion)
2014.05.10. FTC - DVTK 2-1 G.: Elek Ákos - 2014/2015
2015.04.25. FTC - DVTK 3-0 - 2015/2016 (1. kör)
2015.07.26. FTC - DVTK 3-1 G.: Barczi Dávid - 2015/2016 (3. kör)
2016.03.05. FTC - DVTK 2-2 G.: Bognár István, Novothny Soma - 2016/2017 (1. kör)
2016.07.30. FTC - DVTK 6-2 G.: Diego Vela, Tamás Márk - 2016/2017 (3. kör)
2017.04.08. FTC - DVTK 1-1 G.: Tamás Márk - 2017/2018 (1. kör)
2017.09.23. FTC - DVTK 2-0 - 2017/2018 (3. kör)
2018.05.27. FTC - DVTK 4-0 - 2018/2019 (1. kör)
2018.07.22. FTC - DVTK 4-1 G.: Bacsa Patrik - 2018/2019 (3. kör)
2019.03.02. FTC - DVTK 7-0 - 2019/2020 (1. kör)
2019.09.01. FTC - DVTK 1-0 (1-0) - 2019/2020 (3. kör)
2020.06.07. FTC - DVTK 3-0 (0-0) - 2020/2021 (1. kör)
2021.01.20. FTC - DVTK 0-1 (0-0) G.: Asmir Suljić - 2020/2021 (3. kör)
2021.03.02. FTC - DVTK 1-0 (0-0) - 2023/2024 (2. kör)
2024.04.10. FTC - DVTK 2-1 (2-0) G.: Rudi Požeg Vancaš - 2024/2025 (2. kör)
2024.11.24. FTC - DVTK 3-3 (1-3) G.: Elton Acolatse, Huszár Marcell, Bényei Ágoston - 2025/2026 (1. kör)
2025.09.19. FTC - DVTK 2-2 (0-2) G.: Babos Bence, Elton Acolatse
Idegenbeli mérlegünk: 59 mérkőzés 5 győzelem, 10 döntetlen, 44 vereség, 46 rúgott és 142 kapott gól.
Ferencvárosi Torna Club
Alapítva: 1899
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 36-szoros bajnok
(1903, 1905, 1906/1907, 1908/1909, 1909/1910, 1910/1911, 1911/1912, 1912/1913, 1925/1926, 1926/1927, 1927/1928, 1931/1932, 1933/1934, 1937/1938, 1939/1940, 1940/1941, 1948/1949, 1962/1963, 1964, 1967, 1968, 1975/1976, 1980/1981, 1991/1992, 1994/1995, 1995/1996, 2000/2001, 2003/2004, 2015/2016, 2018/2019, 2019/2020, 2020/2021, 2021/2022, 2022/2023, 2023/2024, 2024/2025)
Élvonalban töltött idények: 120 év
Folyamatosan az élvonalban: 2009 óta
A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.
Megalakulása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 35 alkalommal nyertek bajnokságot, huszonháromszor emelhették fel a Magyar (Népköztársasági) Kupát, hatszor a Szuperkupát és kétszer a Ligakupát. 1928-ban és 1937-ben megnyerték a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (az Európa Liga elődje) győztese lett az FTC. A Ferencvárosban játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián.
Legutóbb az OTP Bank Ligát sorozatban hetedszer nyerték meg, az utolsó fordulóban biztosították be az aranyérmet. A legeredményesebb gólszerzőjük Varga Barnabás volt 12 góllal.
Fizz Liga 2025/2026
Összesített tabella (Teljes összesített tabella)
2. Ferencvárosi TC 27 16 5 6 52-28 24 53
11. Diósgyőri VTK 28 5 10 13 35-49 -14 25
Hazai tabella (Teljes hazai tabella)
8. Ferencvárosi TC 12 5 2 5 23-17 6 17
9. Diósgyőri VTK 14 3 7 4 18-19 -1 16
Idegenbeli tabella (Teljes idegenbeli tabella)
1. Ferencvárosi TC 15 11 3 1 29-11 18 36
12. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 17-30 -13 9
Formatabella
A legutóbbi 5 mérkőzés alapján (teljes tabella)
1. Ferencvárosi TC 5 4 1 0 11-4 7 13
12. Diósgyőri VTK 5 0 2 3 4-11 -7 2
A legutóbbi 10 mérkőzés alapján (teljes tabella)
1. Ferencvárosi TC 10 7 1 2 18-10 8 22
11. Diósgyőri VTK 10 1 4 5 11-19 -8 7
A legutóbbi 15 mérkőzés alapján (teljes tabella)
3. Ferencvárosi TC 15 10 1 4 25-15 10 31
10. Diósgyőri VTK 15 3 5 7 19-23 -4 14
A legutóbbi 20 mérkőzés alapján (teljes tabella)
2. Ferencvárosi TC 20 12 3 5 36-22 14 39
10. Diósgyőri VTK 20 4 5 11 23-33 -10 17
Eredmények
- forduló: MTK - FTC 1-1
- forduló: FTC - KBSC 3-0
- forduló: NYSFC - FTC 1-4
- forduló: FTC - PAFC 1-2
- forduló: Kisvárda - FTC 0-1
- forduló: DVSC - FTC 0-3
- forduló: FTC - DVTK 2-2
- forduló: ETO - FTC 0-2
- forduló: FTC - Paks 2-2
- forduló: Újpest - FTC 1-1
- forduló: FTC - ZTE 1-2
- forduló: FTC - MTK 4-1
- forduló: KBSC - FTC 1-3
- forduló: FTC - NYSFC 1-3
- forduló: PAFC - FTC 1-2
- forduló: FTC - Kisvárda 3-0
- forduló: FTC - DVSC 0-1
- forduló: DVTK - FTC 0-1
- forduló: FTC - ETO 1-3
- forduló: Paks - FTC 0-1
- forduló: FTC - Újpest 3-0
- forduló: ZTE - FTC 3-1
- forduló: MTK - FTC 1-3
- forduló: FTC - KBSC 2-1
- forduló: NYSFC - FTC 1-3
- forduló: FTC - PAFC (2026.04.14.)
- forduló: Kisvárda - FTC 1-1
- forduló: DVSC - FTC 0-2
- forduló: FTC - DVTK (2026.04.10.)
- forduló: ETO - FTC (2026.04.19.)
- forduló: FTC - Paks (2026.04.25.)
- forduló: Újpest - FTC (2026.05.02.)
- forduló: FTC - ZTE (2026.05.16.)
A legutóbbi bajnoki fordulóban a Dibusz Dénes - Mariano Gómez, Toon Raemaekers, Szalai Gábor - Marius Corbu, Madarász Ádám, Gavriel Kanichowsky (Júlio Romão, 92.), Nagy Barnabás (Gruber Zsombor, 76.) - Mohammed Abu Fani (Callum O’Dowda, 76.) - Lenny Yusuf (Cebrail Makreckis,76.), Franko Kovačević (Lenny Joseph, 82.) összeálltásban játszottak a DVSC ellen.
Házi góllövőlista
10 gólos
Varga Barnabás
9 gólos
Gruber Zsombor
5 gólos
Franko Kovačević
3 gólos
Gavriel Kanichowsky
Jonathan Levi
Ötvös Bence
2 gólos
Corbu Marius
Marius Gómez
Nagy Barnabás
Szalai Gábor
Yusuf Bamidele
1 gólos
Mohammad Abu Fani
Elton Acolatse
Stefan Gartenmann
Lenny Joseph
Madarász Ádám
Cadu
Cebrail Makreckis
Aleksandar Pešić
Tóth Alex
Sárga lapok
7 sárga lap
Ötvös Bence
4 sárga lap
Mohammad Abu Fani
Piros lapok
1 piros lap
Gróf Dávid (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Ibrahim Cissé (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Téli játékosmozgás
Érkezett
Elton Acolatse (holland-ghánai, DVTK)
Marius Corbu (magyar-román, APOEL)
Mariano Gómez (argentin, FC Zürich)
Franko Kovačević (horvát, NK Celje)
Osváth Attila (Paksi FC)
Varga Ádám (DVSC, kölcsönből vissza)
Távozott
Tóth Alex (AFC Bournemouth)
Varga Barnabás (AEK Athens)
Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne City, kölcsönbe)
Az FTC kerete
Kapusok
Dibusz Dénes (HUN) 1990.11.16. (90)
Gróf Dávid (HUN) 1989.04.17. (99)
Radnóti Dániel (HUN) 2006.10.01. (63)
Szécsi Gergő (HUN) 1989.02.07. (29)
Varga Ádám (HUN) 1999.02.12. (1)
Mezőnyjátékosok
Abu Fani, Mohammed (ISR) 1998.04.27. (15)
Acolatse, Elton (NED, GHA) 1995.07.25. (7)
Botka Endre (HUN) 1994.08.25. (21)
Cadu (BRA) 1997.08.08. (20)
Cissé, Ibrahim (FRA, SEN) 1996.05.02. (27)
Corbu Marius (HUN, ROU) 2002.05.07. (17)
Gartenmann, Stefan (DEN) 1997.02.02. (3)
Gólik Benjámin (HUN) 2008.10.19. (62)
Gómez, Mariano (ARG, ESP) 1999.02.05. (4)
Gruber Zsombor (HUN) 2004.09.07. (30)
Joseph, Lenny (HAI, FRA) 2000.10.12. (75)
Kanichowsky, Gavriel (ISR, ENG) 1997.08.24. (36)
Keïta, Naby (GUI) 1995.02.10. (5)
Kovačević, Franko (CRO) 1999.08.08. (19)
Lakatos Csongor (HUN) 2006.03.29. (71)
Levi, Jonathan (SWE) 1996.01.23. (10)
Lisztes Krisztián (HUN) 2005.05.06. (76)
Madarász Ádám (HUN) 2007.02.16. (72)
Maïga, Habib (CIV) 1996.01.01. (80)
Makreckis, Cebrail (LAT, GER) 2000.05.10. (25)
Nagy Barnabás (HUN) 2000.09.05. (77)
O'Dowda, Callum (IRL, ENG) 1995.04.23. (47)
Osváth Attila (HUN) 1995.12.10. (14)
Ötvös Bence (HUN) 1998.03.13. (23)
Pešić, Aleksandar (SRB) 1992.05.21. (8)
Raemaekers, Toon (BEL) 2000.09.09. (28)
Romão, Júlio (BRA) 1998.03.29. (66)
Rommens Philippe (BEL) 1997.08.20. (88)
Szalai Gábor (HUN) 2000.06.09. (22)
Yusuf, Bamidele (NGR) 2001.02.22. (11)
Zachariassen, Kristoffer (NOR) 1994.01.27. (16)
A vezetőedző
Robert "Robbie" Keane az FTC vezetőedzője. A 45 éves sportszakember labdarúgóként 146 alkalommal szerepelt Írország válogatottjában, emellett többek között az Internazionale, a Tottenham, a Liverpool, a Celtic, a West Ham United, az LA Galaxy és az Aston Villa csapatát is erősítette. Másodedzőként dolgozott az ír válogatott és a Leeds United stábjában, a Maccabi Tel-Aviv kispadján vezetőedzőként ült, 2025 elején vette át az FTC irányítását.
A helyszín
Groupama Aréna
1091 Budapest, Üllői út 129.


