Szalayné Sebők Éva U18 Országos Bajnokság - I. osztály alapszakasz - 3. forduló
2026. október 31. szombat
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
UTE "Lila" - DVTK "Piros" 3:2 (13, 26, -21, -21, 12)
DVTK "Piros" - Szegedi RSE "Narancs" 1:3 (13, -22, -22, -20)
A DVTK kerete
Kárpáti Gréta, Hoó Petra, Kovács Flóra Sára, Espán Léna, Takács Elza, Dulai Fruzsina, Megyesi Dalma, Kiss Jázmin, Rozmán Lia Flóra, Gerőcs Léna, Csémi Hanna, Lukács Bodza Dorka
Vezetőedző: Liszkai Pál
Edzői értékelés
Liszkai Pál: Nem kezdtük jól az első mérkőzést, sem akarat, sem tűz nem volt a csapatban, számomra érthetetlen módon. Feltudtunk állni 2:0 után, viszont ez egyáltalán nem annak volt köszönhető, hogy mi elkezdtünk sokkal jobban röplabdázni, hanem női mérkőzésekhez hűen, a hazai gárda belekényelmesedett a mérkőzésbe és több hibát is vétettek, amiket mi kitudtunk használni. Nem feltétlenül érdemeltünk, pontot de mindenképp szükségünk volt rá. Nagyon dominánsan kezdtük el a második mérkőzést, szinte kérdés sem volt ki nyeri meg az első szettet, sőt bennem fel sem merült, hogy ezen a mérkőzésen kikaphatunk. A lányok elbízták magukat, félvállról vették ellenfelünket és bevallom megérdemelten nyerte meg a szegedi csapat a mérkőzést. Többet ez nem fordulhat elő, hogy nem veszünk komolyan csapatokat azután, hogy dominánsak vagyunk a mérkőzés elején. Remélem, a megérdemelt pofon után a későbbiekben nem lesz ilyen hozzáállásbéli probléma.
Őryné Merő Nóra U14 Országos Bajnokság - KELET alapszakasz - 3. forduló
2026. október 31. szombat
Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Általános Iskola
Nyíregyházi Sportcentrum - DVTK-Jezsuita 3:1 (10, -18, 8, 6)
DVTK-Jezsuita - VS Dunakeszi "A" 0:3 (-12, -20, -22)

A DVTK kerete
Juhász Panka Marianna, Várkonyi Cintia Gabriella, Tóth Emma Leila, Réti Panna, Pecze Tamara, Bodnár Lara, Guba Lelle, Újj Tímea, Babik Véda, Juhász Mira Hanga, Pallagi Kamilla Petra, Kanyok Eszter
Vezetőedző: Kajtor Csaba
Edzői értékelés
Kajtor Csaba: Tanulságos és küzdelmes tornán vagyunk túl Nyíregyházán, ahol a csoport két favoritjával mértük össze az erőnket. Nem indultunk jó előjelekkel: az utolsó előtti edzésnapon balszerencsés sérülés ért bennünket, a kezdő feladónk ujjtörést szenvedett, így át kellett alakítanunk a játékunkat. A torna nyitómérkőzésén rögtön a házigazda és egyben csoportelső nyíregyháziakkal kerültünk szembe. Kiváló erőfelmérő volt ez a találkozó, amely pontosan megmutatta azokat a területeket, ahol még fejlődnünk kell a jövőbeni sikerek érdekében. A második meccsen a szintén komoly játékerőt képviselő Dunakeszi következett. Bár a mérkőzést 3:0-ra elveszítettük, abszolút az maradt a mérkőzést látva mindenkiben, hogy egy kicsit feszesebb és pontosabb fókusszal ez a meccs akár nyerhető is lehetett volna. Összességében a lányok a különböző játékhelyzetekben nagyon ügyesen reagáltak. A jövőben elsősorban a nyitások stabilitásában és a nyitásfogadások pontosságában kell előre lépnünk.
Őryné Merő Nóra U14 Országos Bajnokság - KELET "A" alapszakasz - 3. forduló
2026. november 1.vasárnap
Kecskemét, Kocsis Pál Szakközépiskola
KESI RA "Arany" - DVTK "Fehér" 3:0 (9; 15; 8)
Talent SE - DVTK "Fehér" 2:1 (15; 18; 10)
A DVTK kerete
Seprényi Luca, Nagy Regina, Tóth Alíz, Szalipszki Hédi, Demeter Róza, Szabó Kinga Kiara, Antal Vivien Anna, Kiss Zorka, Litwin Lili Veronika, Talján Lilla Mária
Vezetőedző: Németh-Egri Klaudia
Edzői értékelés
Németh-Egri Klaudia: A mai napon kissé megszeppenve léptünk pályára, ami a játékunkon és az elért eredményeken is érződött. A KESI R.A. – Arany csapata jelenleg előrébb tart nálunk, játékosaik magabiztosabban és változatosabban alkalmazzák a tanult játékelemeket, így ezen a mérkőzésen még nem tudtuk felvenni velük a versenyt. A Talent SE U14 elleni találkozón már több biztató momentumot is láthattunk. Külön öröm számunkra, hogy sikerült megnyernünk a második játszmát, ami fontos visszajelzés volt a lányok számára is. A harmadik szettben azonban ellenfelünk ismét átvette az irányítást, és végül ők bizonyultak jobbnak. A mai mérkőzések ismét megmutatták, mely területeken kell még fejlődnünk. Folytatjuk a közös munkát, dolgozunk a hibáink javításán, a magabiztosabb játékon és azon, hogy az edzéseken gyakorolt elemeket mérkőzéshelyzetben is egyre bátrabban alkalmazzuk. Hiszünk a közös munkában, és lépésről lépésre haladunk tovább a fejlődés útján!
Borítóképen a DVTK "Fehér" U14-es csapata


