DVTK Jegesmedvék - HC07 Detva 2-3
Először maradt pont nélkül a DVTK Jegesmedvék a Tipsport Liga középszakaszában. A HC07 Detva elleni mérkőzésen kétszer is sikerült megszerezni a vezetést, de a vendégek kétszer is egyenlítettek és Gaspar harmadik góljával a győzelmet is megszerezték. A keddi játéknapon a másik két rájátszásra hajtó csapat is vereséget szenvedett, így a táblázaton nem történt komolyabb változás.

A mérkőzés első helyzete Kiss Patrik nevéhez fűződött, akinek közeli lövését védte Zalivin. Ezt követően hazai mezőnyfölény alakult ki a jégen, amit Beach kiállítása tört meg. A kivédekezett emberhátrány után ismét magához ragadta a kezdeményezést Glen Hanlon csapata. A 9. percben Lilik ütközte le Beachet a felezővonalnál, amiért két perces büntetést kapott. Az első emberelőnyt máris sikerült gólra váltani, Beauvillier szép lövéssel vette be Zalivin kapuját (1-0). A folytatásban sem játszottak sokat egyenlő létszámban a csapatok, előbb Podesva, majd Rodman ült ki a büntetőpadra. A hazai csatárok többször is közel jártak a gólszerzéshez, de a második gólt nem sikerült megszeretni, ami megbosszulta magát. A 18. percben két vendég csatár támadhatott egy védőre, Gaspar pedig nem passzolt, hanem Rajna kapujába lőtt (1-1).
![]() |
Francis Beauvillier szerezte a meccs első gólját (Kattintásra galéria nyílik; fotók: Szabó Krisztián) |
A középső játékrészben is változatlan maradt a játék képe, sorra alakultak ki a nagyobbnál-nagyobb helyzetek, de Zalivin remek napot fogott ki. A meccs feléhez érve emberelőnyben is próbálkozhatott a diósgyőri csapat, ami során Vandane és Beauvillier is nagy lehetőséget hagyott kihasználatlanul. Egyenlő létszámban a gyetvaiak is aktívabbak lettek a támadó harmadban, Rajnának többször is nagy védést kellett bemutatnia, hogy ne változzon az eredmény.
![]() |
Davis Vandane ismét eredményes volt a kékvonalról (Kattintásra galéria nyílik; fotók: Szabó Krisztián) |
A záró harmad elején ismét sikerült megszereztni a vezető találatot, Davis Vandane egy emberelőnyös figura végén bombázott a kapuba a kékvonalról (2-1). Nem sokáig örülhettek a gólnak a szurkolók, szűk 40 másodperc múlva Gaspar második góljával egyenlített (2-2). A folytatásban ismét a gyetvai harmadba tevődött át a játék, de a csatárok az utolsó passzt rendre eltévesztették, valamint Zalivin is nagyokat fogott. A nagy hazai nyomás miatt úgy érezhettük, hogy akár még a rendes játékidőben is eldöntheti a meccsen Glen Hanlon gárdája, így mindenkit meglepetésként ért, hogy az 58. percben Gaspar harmadik góljával a vendégeknél lett az előny (2-3). A maradék szűk három percben Glen Hanlon időkéréssel és kapuslehozatallal is próbálkozott, de hiába, az eredmény már nem változott.
Tipsport Liga
Középszakasz - alsóház - 5.forduló
2020. március 3. 19:00
DVTK Jegesmedvék - HC07 WPC Koliba Detva 2-3 (1-1, 0-0, 1-2)
Miskolci Jégcsarnok, 1.025 néző, játékvezetők: Tomas Orolin, Juhász Gábor, Ludovit Soltés, Kis-Király Barna
DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Kiss D., Valchar, Vas, Beach, Láda, Vandane, Rodman, Galanisz, Magosi - Szirányi, Gőz, Beauvillier, Harrison, Kiss P. - Vojtkó, Páterka, Miskolczi, Vezetőedző: Glen Hanlon
HC07 WPC Koliba Detva: Zalivin (Mosny) - F.Fekiac, Lalik, Andersons, Golian, Jendrol, Turan, Cenka, Gaspar, Mons, Scurko, Surovy, V.Fekiac, Klíma, Podesva, Král, Lupták, Vezetőedző: Josef Turek
1-0 08:49 Beauvillier (Vandane, Valchar)
1-1 17:54 Gaspar (Klima)
2-1 42:24 Vandane (Vas, Valchar)
2-2 43:03 Gaspar (Surovy, Mons)
2-3 57:06 Gaspar (Surovy, Mons)
Statisztika
Lövés 38-26
Védés 23 (88.46 %) : 36 (94.74 %)
Büntetés percek 8-18
Buli elhozatal 32/63 (50.79 %) : 31/63 (49.21 %)
Értékelés
Glen Hanlon: Gratulálok a vendég csapatnak a győzelemhez. Egyenlő létszámban és emberelőnyben is kialakítottunk sok helyzetet, de ezek sajnos nem voltak minőségi lehetőségek. Nem bonyolítottunk elég forgalmat a vendégek kapuja előtt, ezért nem tudtuk megszerezni azokat a tipusu gólokat, amikre szükségünk lett volna a győzelemhez. Nekünk nem a többi meccs eredménye a fontos, ahogy már sokszor elmondtam, a szezon ezen szakaszában minden meccs élet-halál harc, a tíz középszakasz meccsünkből pedig meg kellene nyernünk legalább nyolcat.
A forduló további eredményei az alsóházban
HC Nové Zámky - HK Dukla Michalovce 4-2
MAC Újbuda - HK Nitra 4-3
Az alsóház tabellája
7.* | ![]() |
53 | 20 | 5 | 8 | 20 | 146 | 148 | -2 | 78 |
8.* | ![]() |
53 | 20 | 6 | 3 | 24 | 143 | 151 | -8 | 75 |
9. | ![]() |
53 | 20 | 2 | 8 | 23 | 141 | 152 | -11 | 72 |
10. | ![]() |
53 | 13 | 6 | 6 | 28 | 139 | 182 | -43 | 57 |
11. | ![]() |
53 | 16 | 2 | 5 | 30 | 149 | 197 | -48 | 57 |
12. | ![]() |
53 | 15 | 3 | 2 | 33 | 125 | 199 | -74 | 53 |
*A középszakasz 7. és 8. helyezettje jut be a Tipsport Liga rájátszásába