Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság Leány U20 III. osztály Kelet-csoport, alapszakasz 2. forduló
Az első meccset a Tálent SE csapatával játszotta a DVTK. Már az elején látszott, hogy a két csapat között nagy a különbség. A DVTK-s lányok mind a három szettben magabiztosan nyitottak, amivel az ellenfél nem tudott mit kezdeni. Az átjött labdákból indított támadásokat sikerült pontra váltani, így 45 perc alatt hullámvölgy nélkül sikerült a mérkőzést megnyerniük.
A második mérkőzésen a GLP Nyíregyháza csapata volt az ellenfél. Nehezen pörgött fel a DVTK az előző, nagyon sima mérkőzés után. Mind a három szettben több apró hiba is becsúszott a játékba, de így is magabiztosan sikerült a lányoknak megnyerni a mérkőzést.
2022. október 8. szombat, Újfehértó
Tálent SE U20 A – DVTK U20 0:3
GLP Nyíregyháza U20- DVTK U20: 0:3;
Edzői nyilatkozat
Surányi István: " Nehéz mit mondani az első mérkőzésről. Hatalmas volt a két csapat között a különbség, de így is egy pozitív dolgot kiemelnék, végig sikerült koncentráltan játszanunk. A második mérkőzésen a lányok szépen betartották, amit kértem. Több ajándék pontot adtunk az ellenfélnek figyelmetlenség miatt. Összeségében elégedett vagyok és gratulálok a lányoknak a mai győzelmekhez!”
Játékosok:
Bátori Panna Emília
Kovács Lili
Bari Csenge
Cservenyák Kinga Anna
Mátyás Zsófia
Perhács Dóra
Németh Barbara
Horváth Lili
Gerevics Vivien
Bódis Blanka Sára
Endrédi Natália
Nagy Flóra
Tóth Csenge
Wouterson Rebecca
Vezetőedző: Surányi István
U15 III. osztály, Kelet csoport, 2. forduló
A DVTK U15-ös korosztály III. osztályú csapata számára is folytatódtak a bajnokság küzdelmei. Az első mérkőzésen a jóval nagyobb játékerőt képviselő ellenfelet nem sikerült megszorongatni, az MVSC ellen viszont szoros mérkőzésen sikerült szép győzelemmel zárni a fordulót.
2022. október 9., vasárnap (Miskolc, MVSC Tornacsarnok)
EVSI - A - DVTK 3:0 (25-7,25-16,25-8 )
DVTK- Miskolci VSC 3:1 (25-15,12-25,25-10,28-26 )
Edzői nyilatkozat
Kundrák Gáborné: "A lányok megijedtek az ellenféltől, mert már ők erősen nyitottak éskeményen támadtak. A második szettben voltunk csak pártiban az ellenféllel.Ebben a szettben megmutatták a lányok , hogy mit tudnak, szépen blokkoltak és nyitottak. A második mérkőzés a nyitó párbajról szólt. Hol mi, hol az ellenfél nyitott nagyon jól. A fogadásunk ezen a mérkőzésen is gyenge volt.Nagyon hullámzó volt a játékunk. A negyedik szettben nagyot küzdöttek a lányok, így sikerült lezárnunk a mérkőzést. Gratulálok az ellenfeleknek és a saját csapatomnak is."
Játékosok:
Magyar Alíz
Simon Csilla
Fojtán Hanna
Aggód Zsófia
Bachner Blanka
Ujfalussy Luca
Tóth Hanga
Dulai Flóra
Vadász Vivien
Takács Bianka
Herperger Dóra
Tóth Diána
Edző: Kundrák Gáborné
dr. Kocsis Attiláné leány U15 Országos Bajnokság IV. osztály Észak-Magyarország "B" csoport
A DVTK U15-ös korosztály IV. osztálya számára két mérkőzéssel indult a szezon, a Gyöngyösi Röplabda SE és a SBTC U15 csapatai ellen. Az első mérkőzésen nem sikerült nyerni, azonban a második találkozón a jó nyitásoknak köszönhetően a DVTK megszerezte szezonbéli első győzelmét.
2022. október 9., vasárnap
10:00 DVTK-Fehér - Gyöngyösi Röplabda SE 0:3 (22-25, 14-25, 24-26)
Edzői nyilatkozat
Szajkó Tímea: "Néhány játokosomnak ez volt az első hivatalos mérkőzése, kicsit izgultak, de ettől függetlenül nagyon igyekeztek a lányok. Szépen lendültünk bele a játékba. Sajnálom, hogy a harmadik szettet nem tudtuk megnyerni, közel voltunk hozzá, megérdemelték volna a lányok. A második mérkőzésen azt kértem a lányoktól, hogy erősen és határozottan szerváljanak, amit be is tartottak. Ennek köszönhetően - a második szett hullámvölgyét leszámítva - magabiztosan nyertünk. Sok munka áll még előttünk, de szerencsére a lányok partnerek ebben."
Játékosok:
Ádám Zsófia
Bráz Panka
Divinyi Regina
Farkas Dalma
Horváth Krisztina
Hunfalvay Emese
Tardosi Brigitta
Trajcsik Dalma
Varga-Kovács Kinga


