Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, jelenleg Budapesten él. Nem tagja a 12 fős profi játékvezetői keretnek, civilben köztisztviselőként dolgozik.
Berke Balázs 2009-től vallhatja magát másodosztályú játékvezetőnek, az élvonalban 2011. július 30-án debütált. Azonban 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másod- és a harmadosztályban vezetett mérkőzést, igaz, ebben az időszakban is dolgozott alapvonali játékvezetőként az NB I.-ben.
Ezidáig egyetlen bajnoki mérkőzést vezetett a DVTK-nak még a másodosztályban.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában is a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Berke Balázs segítői szerdán az oldalvonal mellett Albert István és Szpisják Zsolt, az alapvonal mögött Iványi Zoltán és Solymosi Péter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Buzás Balázs látja el.
A Berke Balázs által vezetett DVTK mérkőzések
2010/2011
2011. május 21. DVTK - Hajdúszoboszló 4-0
![]() |
| Berke Balázs (Fotó: http://foci-info.hu) |
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2015/2016)
| játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
| 1. | Solymosi Péter |
Horváth Róbert |
Kelemen Attila |
Farkas Ádám |
Karakó Ferenc |
Medovarszki János |
| 2. | Farkas Ádám |
Albert István |
Viszokai László |
Pintér Csaba |
Gaál Gyöngyi |
Varga Gábor |
| 3. | Iványi Zoltán |
Buzás Balázs |
Szpisják Zsolt |
Pintér Csaba |
Nazsa Tamás |
Medovarszki János |
| 4. | Erdős József |
Berettyán Péter |
Becséri Gergely |
Solymosi Péter |
Nazsa Tamás |
Viszokai László |
| 5. | Andó-Szabó Sándor |
Buzás Balázs |
Georgiu Theodoros |
Farkas Ádám |
Kovács J. Zoltán |
Albert István |
| 6. | Pintér Csaba |
Berettyán Péter |
Horváth Róbert |
Berke Balázs |
Takács János |
Király Krisztián |
| 7. | Bognár Tamás |
Lémon Oszkár |
Georgiu Theodoros |
Erdős József |
Kulcsár Katalin |
Erős Gábor |
| 8. | Erdős József |
Ring György |
Becséri Gergely |
Pintér Csaba |
Oláh Gábor |
Szalai Dániel |
| 9. | Kassai Viktor |
Albert István |
Buzás Balázs |
Németh Ádám |
Nazsa Tamás |
Medovarszki János |
| 10. | Szabó Zsolt |
Bozó Zoltán |
Király Krisztián |
Szőts Gergely |
Gaál Gyöngyi |
Szalai Dániel |
| 11. | Iványi Zoltán |
Albert István |
Szpisják Zsolt |
Vad II. István |
Berke Balázs |
Medovarszki János |
| 12. | Karakó Ferenc |
Viszokai László |
Becséri Gergely |
Solymosi Péter |
Nazsa Tamás |
Horváth Róbert |
| 13. | Szabó Zsolt |
Berettyán Péter |
Medovarszki János |
Iványi Zoltán |
Oláh Gábor |
Farkas Balázs |
| 14. | Vad II István |
Albert István |
Bozó Zoltán |
Erdős József |
Pintér Csaba |
Farkas Balázs |
| 15. | Vad II István |
Farkas Balázs |
Szalai Dániel |
Kassai Viktor |
Oláh Gábor |
Viszokai László |
| 16. | Iványi Zoltán |
Buzás Balázs |
Király Krisztián |
Bognár Tamás |
Urbán Eszter |
Szalai Dániel |
| 17. | Farkas Ádám |
Tóth II Vencel |
Varga Gábor |
Erdős József |
Nazsa Tamás |
Szalai Dániel |
| 18. | Pintér Csaba |
Berettyán Péter |
Georgiu Theodoros |
Farkas Ádám |
Bognár Tamás |
Bozó Zoltán |
| 19. | Erdős József |
Viszokai László |
Kelemen Attila |
Bognár Tamás |
Szabó Zsolt |
Erős Gábor |
| 20. | Vad II István |
Albert István |
Lémon Oszkár |
Pintér Csaba |
Szilasi Szabolcs |
Buzás Balázs |
| 21. | Kassai Viktor |
Tóth II. Vencel |
Szpisják Zsolt |
Erdős József |
Oláh Gábor |
Erős Gábor |
| 22. | Erdős József |
Varga Gábor |
Takács Gábor |
Karakó Ferenc |
ifj. Gyarmati II. Tibor |
Horváth Zoltán |
| 23. | Andó-Szabó Sándor |
Buzás Balázs |
Bozó Zoltán |
Farkas Ádám |
Takács János |
Farkas Balázs |
| 24. | Solymosi Péter |
Erős Gábor |
Farkas Balázs |
Andó-Szabó Sándor |
Takács János |
Szalai Dániel |
| 25. | Vad II. István |
Ring György |
Tóth II. Vencel |
Szilasi Szabolcs |
Gaál Gyöngyi |
Takács Gábor |
| 26. | Farkas Ádám |
Berettyán Péter |
Buzás Balázs |
Iványi Zoltán |
Szőts Gergely |
Varga Gábor |
| 28. | Bognár Tamás |
Lémon Oszkár |
Horváth Róbert |
Solymosi Péter |
Takács János |
Berettyán Péter |
| 29. | Németh Ádám |
Bozó Zoltán |
Farkas Balázs |
Farkas Ádám |
Nazsa Tamás |
Varga Gábor |
| 27. | Berke Balázs |
Albert István |
Szpisják Zsolt |
Iványi Zoltán |
Solymosi Péter |
Buzás Balázs |



