Hazai pályán is idegenbeli eredményességgel
Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a DVTK hazai pályán játszik vasárnap délután a Fehérvár FC ellen. A találkozó előtt Vladimir Radenković vezetőedzővel beszélgettünk.

A legutóbbi két idegenbeli bajnokin négy pontot szerzett, pedig ebben az idényben sem Felcsúton, sem Pakson nem termett sok babér a vendégeknek.
- Az egész csapat jól játszott, beleadtak apait-anyait, és ezt nem csak a kezdő 11-re, hanem minden csereként pályára lépő játékosra igaz - idézte fel Vladimir Radenković. - Külön büszkeséggel tölt el, hogy milyen fegyelmezetten követték a taktikai utasításokat, ami meghozta az eredményét. De gratulálok a szakmai és az egészségügyi stáb tagjainak is, mert nagyszerűen sikerült a játékosok frissítése, hiába játszottunk egy hét alatt három mérkőzést.
A két sikeres bajnoki között viszont búcsúzott a DVTK a MOL Magyar Kupától.
- Nagyon elszomorított a kiesésünk, tudjuk, hogy milyen fontos a Magyar Kupa is a klubnak és a szurkolótábornak, nagy terveink voltak ebben a sorozatban is - osztotta meg. - Hiába játszottunk jól, a döntő pillanatból jobban jött ki a hazai csapat, pedig Artem Odyntsov még a büntetőt is kivédte.
A DVTK műtött játékosainak állapota javul, Doru Popadiuc már az első csapattal edz, és Uroš Drezgić is egyre komolyabb munkát végez, valamint Karlo Sentić is elkezdte a rehabilitációt. Alexander Vallejo azonban még nem játékra kész, miként Jurek Gábort is sérülés miatt kellett lecserélni a paksi mérkőzésen, Varga Zétény pedig az U19-es válogatottal edzett a héten, így ő sem kerül be a vasárnapi meccskeretbe.
- Jurek Gábor remekül játszott, gólt lőtt, gólpasszt adott, ezt várom el a támadóktól. Az sem véletlen, hogy bár az én véleményem szerint az egész csapat megérdemelte volna, de a sportnapilap Jurek Gábornak adta a meccs embere elismerést. Azonban megsérült, és néhány hétig nem is számíthatunk rá - osztotta meg a szomorú hírt. - Különösen azért vagyok szomorú, mert ismét meghívót kapott volna a korosztályos válogatottba, bízom benne, hogy a visszatérése után sem feledkeznek meg róla, mert nem csak a DVTK-nak, hanem az egész magyar labdarúgásnak nagy értéke lesz. Azonban szerencsére rajta kívül több kiváló labdarúgó áll rendelkezésre, biztosan meg fogjuk találni a helyettesét. Az első keret tagjai mellett folyamatosan figyelemmel kísérjük a második csapatban szereplő játékosokat is, akik közül ezen a héten végig velünk edzett Sáreczki Szabolcs és Andrii Oshikov is.
A DVTK idegenben kifejezetten jól szerepel, az idegenbeli tabellán 11 ponttal, három győzelemmel, két döntetlennel és mindössze egy vereséggel a második helyen áll, hazai pályán viszont több fájó vereség is becsúszott.
- Keményen dolgozunk azon, hogy hazai pályán is az idegenbeli eredményeséggel szerepeljünk - fogalmazott a szerb szakvezető. - A hazai pályának bevehetetlen várnak kell lenni! Ez egy olyan alapvetés, amit mindenkinek szem előtt kell tartani, és akkor a mindenkori vendégünk már a kezdő sípszónál hátrányba kerül. Többé nem szabad kedves vendéglátónak lenni, mert nekünk is szükségünk van a pontokra.
A sűrű programnak köszönhetően az egymás utáni mérkőzéseken még szembeötlőbb volt, hogy Vladimir Radenković milyen bátran forgatja a keretet, és egy héten belül három különböző taktikával küldte pályára a csapatát.
- Minden mérkőzés előtt végigvesszük, hogy melyek az ellenfél gyengéi és erősségei, és melyek azok a rendelkezésre álló képességek, amit kidomborítva legyőzhetjük az ellenfelünket. Így készültünk a Fehérvár ellen is. Hiába találkoztunk ebben az idényben már kétszer velük, elölről kezdtük a munkát, hiszen egészen más játékosok léptek pályára a második fordulóban és a Magyar Kupában. Csak az a közös, hogy mindkétszer jól játszottak, elismerésre méltó a Székesfehérvárott folyó szakmai munka. Sokat dolgoztunk az irodában, a vetítővászon előtt és az edzőpályán is azon, hogy olyan irányt szabjunk a mérkőzésnek, ami a mi erősségeinket és az ő gyengéiket helyezi előtérbe. Bízom benne, hogy eredményre vezet, és itthon tartjuk a pontokat - zárta szavait Vladimir Radenković.