Röplabda Női NB I. - 8. forduló

2024. november 23. szombat
19:00 MTK Budapest - DVTK Ongropack

Helyszín

Szent Gellért Sportcsarnok
1114 Budapest, Villányi út 5-7.


Játékvezetők

A Kispest SE elleni találkozón Szabó Péter és Takács Ádám párosa fújja a sípot.

Ellenfelünkről

Az MTK Budapest együttesével sok közös párharca volt a DVTK röplabda csapatának, ám azek mindegyik még az Extraligából való. A fővárosiakkal legutóbb a 2021/2022-es bajnokság rájátszásában csaptak össze a diósgyőriek, akkor a bentmaradásról döntő párharcot a kék-fehérek nyerték 3:1 arányban. A mostani bajnokságban az MTK csapata nyolc lejátszott mérkőzés után a tabella hatodik helyét foglalja el, öt győzelem melett három alkalommal szenvedtek el vereséget. Igazi csikócsapat a hétvégi ellenfelünk, hisz a keret "legidősebb" játékosa - Deli Zsófia - is már az új évezredben látta meg a napvilágot.

Várakozás

Németh Szabolcs: Ahogy a múlt heti mérkőzésünk előtt fogalmaztam, most is nagyon fontos lesz a megfelelő, harcos hozzáállás! Nem szabad, hogy kizökkentsen minket a szerdai mérkőzés, amit a kupában játszottunk, mert nekünk a bajnokságra kell a teljes fókuszt helyezni! Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, de hiszem, ha betartunk mindent, amit megbeszéltünk és mindenki a megfelelő elánnal megy bele a mérkőzésbe, elhozhatjuk a győzelmet Budapestről!

Bari Csenge: Izgatottan várom az MTK elleni  mérkőzést, igazi rangadó mérkőzésre számítok. Bízom abban, hogy a csapat a legjobb formáját tudja majd mutatni, és a szervezett, kreatív és fókuszált játékunknak köszönhetően egy újabb győzelemmel gazdagodhatunk.

A hétvége programja

2024. november 22. péntek

19:00 U16 válogatott - Budaörsi DSE-Emericus

2024. november 23. szombat

16:00 U16 válogatott - Vidux-Szegedi RSE
19:00 MTK Budapest - DVTK Ongropack
19:30 Budaörsi DSE-Emericus - TFSE

2024. november 23. szombat

14:00 U16 válogatott - UTE U21

Tabella