A DVTK öttusa szakosztálya Encsen indít utánpótlás-nevelő bázist, ennek apropóján a DVTK olimpiai 4. helyezett öttusázója, Guzi Blanka látogatott el az Encs Városi Sportközpontba, hogy közel kétszáz gyermekkel ismertesse meg személyes élményein keresztül az öttusa sportágát.

- Nagyon magasztos volt, hogy abban a teremben tarthattam előadást, ahol az kézilabda pályafutásom indult - mesélte élményeit Guzi Blanka, a DVTK öttusázója. - Bízom benne, hogy sikerült néhány gyermekben elültetni a csíráját az öttusának, mert a próbalövészeten volt, aki nagyon ügyesen teljesített a lőállásban és egy-két gyerkőc rögtön ráérzett és tudta magától, hogy mit kell csinálnia. Az ilyen gyermekekre lehet építkezni, akik ha fogékonyak lesznek az öttusára, akkor egy nagyon összetett és szép sportággal fognak foglalkozni. Csak bíztatni tudom őket és a társaikat, hogy kezdjék el, mert az öttusa egy gyönyörű sportág, ami lehet, hogy időigényes, de megéri!  Annyira sok dologra tanítja meg az embert, a fegyelemtől kezdve, a kitartáson át a jó idő beosztásig, amit aztán az élet más területén is lehet majd kamatoztatni.  


A DVTK öttusa szakosztályának utánpótlás-nevelése jelenleg az építkezés fázisában tart. Több irányba igyekszik a piros-fehér klub terjeszkedni, ezáltal minél szélesebb körben megismertetni már fiatal korban a gyerekekkel az öttusa sportágát.

- Nagyon örülünk, hogy egy olyan nyitott és együttműködő közegre sikerült találni, mint az encsi, valamint az Aquatics ÚVSC egyesülete - kezdte Szász László, a DVTK SE szakmai vezetője. - Szerettük volna minél előbb elindítani az utánpótlás nevelést az öttusában, amihez minden szempontból kiváló feltételeket biztosítanak Encsen, ahol mind szakmailag, mind infrastrukturálisan és nem utolsó sorban a gyermekek létszámában is nagyszerű lehetőségeket kínál a város és vonzáskörzete. Természetesen célunk, hogy minél előbb Miskolcon is létrehozzunk egy utánpótlás központot is. Terveink szerint ennek a bázisa a DVTK Sportliget lesz, ahol a Diósgyőri Tanuszoda lehetőségeit kihasználva szeretnénk egy olyan központot létesíteni, ahol egyszerre tudják az összes öttusával kapcsolatos sportot űzni a gyerekek. 


Minden szempontból kiváló lehetőségeket kínál az abaúji régió központja, Encs. A város rendkívül jó infrastruktúrával, valamint nagy létszámú gyermekutánpótlással rendelkezik. Emellett egyesületi szinten foglalkoznak a gyermekek úszásoktatásával, így jó alapokra lehet építeni az új sportágat, hiszen az öttusának szervez részét képezi az úszás.   

- Az Aquatics ÚVSC két évvel ezelőtt kezdte el az úszásoktatást, valamint az úszásedzések tartását. Jelenleg közel száz gyermekkel foglalkozunk, akik már kaptak egy stabil úszóiskolai alapot, és akiket az öttusa utánpótlás számára át tudunk adni. Természetesen senkire nem erőltetünk semmit, de az előzetes felméréseket tekintve, rendkívül nyitottak az új sportágra a gyermekek - nyilatkozta Habzsánszky Norbert, az Aquatics ÚVSC elnöke, valamint a DVTK öttusa szakosztályának encsi utánpótlás koordinátora. - Jelenleg a 9-12 éves korosztályban kezdjük el a munkát, azokkal a gyerekekkel, akik már megfelelő úszástudással rendelkeznek és részt vettek amatőr úszóversenyeken. Velük kezdjük el rövidesen a futóedzéseket, hogy aztán áprilisban elindíthassuk őket az első öttusa versenyükön. A gyermekek bár az általános iskolai testnevelés órákon kapnak egyfajta futásképzést, az egyesületi munka keretein belül, az iskolai idő után, délutánonként minimum heti négy alkalommal fogunk velük foglalkozni. Úszás-, futás- valamint lézerlövészeti oktatásban is részesülnek majd, annak érdekében, hogy napról-napra egyre ügyesebbek, ezáltal pedig egyre sikeresebbek legyenek a különböző versenyeken.


Azok a sportolni vágyó gyermekek, akik szeretnének csatlakozni a DVTK öttusa szakosztályához, lehetőségük van jelentkezni az Encs Városi Tanuszodában, valamint az Aquatics ÚVSC elérhetőségein keresztül.

Várjuk a sportolni vágyó gyermekek jelentkezését!