Boros Árpád DVTK kosárlabda szakosztályának vezetésében a 70-es évektől tevékeny szerepet vállalt, majd 1982-től ő töltötte be a elnöki tisztséget, amelyet 15 éven keresztül, társadalmi munkában, rendkívüli elhivatottsággal és felelősséggel látott el. Munkássága során a miskolci kosárlabdázás stabil alapokra épült, és fejlődése hosszú távon is meghatározóvá vált.
Elnökségének első éveiben a klub csapatai a magyar mezőny középszintjén szerepeltek, ugyanakkor ebben az időszakban is kiemelkedő értékek kerültek ki Miskolcról: két játékos is tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely a moszkvai olimpián eredményesen szerepelt, negyedik helyen végzett. Ez egyértelmű visszaigazolása volt annak a szakmai munkának, amely Boros Árpád vezetése alatt zajlott.
A 15 éves elnöki ciklus második felében a Diósgyőr kosárlabdacsapatai országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, sikereik pedig messze túlnőttek a város határain. Ennek az eredményes munkának az elismeréseként 1993-ban a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Miskolcnak ítélte „A Kosárlabdasport Városa” kitüntető címet, amely örökre beírta a várost a sportág hazai történetébe.
1993-ban megszületett klub történetének első Magyar Kupa győzelme, ami egy sikeres korszak első kimagasló eredménye és méltó megkoronázása volt annak az építkezésnek, amelyet hosszú éveken át következetesen, alázattal irányított.
Munkásságát nemcsak sportszakmai eredményei tették kivételessé, hanem embersége, közösségteremtő ereje és a város iránti feltétlen lojalitása is. Ezt ismerte el Miskolc Megyei Jogú Város, amikor 2022-ben Miskolc Város Díszpolgára címmel tüntette ki.
Boros Árpád, szakosztályunk tiszteletbeli elnöke egész életét a város és a sportág szolgálatának szentelte. A DVTK HUNTHERM kosárlabda szakosztálya hálával és tisztelettel őrzi emlékét. Öröksége tovább él klubunk sikereiben, a miskolci kosárlabdázás hagyományaiban és mindazokban, akik tőle tanulták meg, mit jelent felelősséggel szolgálni egy közösséget.
Boros Árpádot a DVTK kosárlabda szakosztálya saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük.
"Boros Árpád áldozatos munkája nélkül a diósgyőri női kosárlabda sohasem nyert volna Magyar Kupákat és bajnoki címet sem, és sosem jutott volna el az európai élvonalba. Mindig úgy éreztem, hogy a mi generációnknak már könnyű dolga van, hiszen olyan óriások vállára kapaszkodhattunk fel, mint a most elhunyt legendás sportvezető és rendíthetetlen lokálpatrióta, Boros Árpád. Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mi mindent köszönhet neki a DVTK és Miskolc városa, hiszen például annak idején ő felelt a régi diósgyőri stadion lelátóinak építéséért is. Hiányozni fog a mérkőzésekről, emlékét méltó módon meg fogjuk őrizni!" - emlékezett Szabó Tamás, a DVTK főtitkára.


