Lakatos Béla a védekezés mellett a támadásokat is gyakran segíti a mérkőzéseken

A salgótarjáni futball jelenleg messze van régi fényétől. Napjainkban az NB III-ben szereplő klubban azonban mostanság is találni olyan labdarúgót, akire felfigyelnek a felső osztálybeli csapatok. Így történt ez a Pápán és Újpesten - jelenleg az angol Southamptonban játszó - is megforduló Lipták Zoltánnal vagy a Simon testvérekkel. Közülük azonban senki nem maradt az északi régióban, nem úgy Lakatos Béla, aki 2007 nyara óta a DVTK futballistája.

Jelenleg nincs túl magas szinten a salgótarjáni foci, de biztos lenne igény a magasabb osztályra.
-Ezt én is így gondolom - vágja rá határozottan "Lakat" - Mivel a városnak szinte a harmadosztályú gárda jelenti az egyetlen sporttal kapcsolatos szórakozást, akár ötszázan is kilátogatnak a hétvégi meccsekre. A drukkerek részéről tehát megvan az igény, csak az anyagi háttér nem bírna el többet.

Mikor kezdted az SBTC-ben a futballt?
-Általános iskolában voltam alsó tagozatos, amikor elindult a pályafutásom. Érdekes, hogy inkább középpályásként szerepeltem, előfordult, hogy irányító voltam. Szintén érdekes dolog, hogy akkoriban nem sokon múlt, hogy a Diósgyőr 1984-es, Benczés Miklós edzette csapat tagja legyek. Pályaedzőnk ugyanis tarjáni gyökerekkel rendelkezik, és egy egyszerű, gyerekek közti focizás alkalmával megtetszett neki a játékom, s hívott a csapatához. Egyszer-kétszer részt vettem velük tornákon, de klubcsere nem lett a dologból, mivel még a szüleim sem javasolták a költözést a korom miatt.

Aztán a sors gondoskodott róla, hogy a gyerekkori szinten való együtt dolgozás helyett felnőtt együttesnél találkozzatok ismét.
-Akkortájt nem gondoltam volna, hogy így alakul, s csak a vágy maradt bennem, hogy de jó lenne egyszer itt játszani. Ugyanis, amikor rövid ideig a Benczés-csapat tagja voltam és megláttam a diósgyőri stadiont, ezt kívántam.

Ez később be is teljesült.
-Be, de előtte még történt egy szintén nem hétköznapi eset Benczés Mikivel való újabb találkozással kapcsolatban. Mivel Puskács Öcsi bácsi temetésén a csapatok zöme részt vett, én már kaposvölgyi játékosként odamentem Mikihez, aki persze már nem ismert rám, mivel kiskoromban látott utoljára. Akkor sem gondoltam volna még, hogy hamarosan már együtt teszünk nap, mint a Diósgyőr sikereiért, de hát ilyen érdekes szálakat produkál az élet és a labdarúgás világa.

Nógrád megyéből, hogyan kerültél az ország másik végébe?
-2005-ben hagytam el Salgótarjánt, mivel már nem láttam arra esélyt, hogy a klub feljebb lépjen. Én pedig ezt szerettem volna tenni, a Kaposvölgye keresett, s én oda igazoltam. Gyakorlatilag 16 éves korom óta felnőtt szinten játszottam, sok másodosztályú meccs volt már a hátam mögött, így dupla örömmel fogadtam el 2007 nyarán Csank János Miskolcra való hívását. Először csak próbajátékra érkeztem, de a dolgom nem lett egyszerűbb akkor, amikor Csank János elfogadta a Fradi invitálását. Így a helyére érkező Pajkos Jánosnál is bizonyítanom kellett először, mielőtt szerződést kaptam.

Az nem zavart, hogy egyre hátrébb kerültél a pályán?
-Nem, mivel örültem annak, hogy NB I-es klubhoz, ráadásul pont a Diósgyőrhöz kerültem, nem nyavalyogtam e miatt. Akkoriban Farkas Norbival, majd „Mogyival" küzdöttünk meg a jobb hátvéd pozíciójáért, a mostani csapatból pedig Bokros Tibivel tesszük ezt.

S mindezt úgy, hogy nyáron lejár a szerződésed.
-Nem tudom még mi lesz, hogy lesz, hamarosan kiderül. Azt tény, hogy nem voltam mindig állandó, stabil tagja a DVTK-nak, de amikor megkaptam a lehetőséget, próbáltam élni vele. Igyekeztem a Paks elleni meccsen is ezt tenni, meglátjuk a hátralévő szűk két hónapban ez mire lesz elég.