Tina Jovanović (Fotó: Szabó Krisztián)

- Hogyan lettél kosárlabdázó?
- Szarajevóban születtem, de a háború miatt a szerbiai, a bosnyák határ menti Loznicába költözött a családom. Tőlük örököltem a sport szeretetét, édesapám karatézott, édesanyám kosárlabdázott, de nem profi szinten. Már fiatalon is én voltam a legmagasabb lány, még a tanáraimnál is magasabb. Mégis hétévesen kézilabdázni kezdtem a bátyámat követve, jól is ment a játék, nevesebb csapatok is hívtak, azonban nem tetszett a túlzott keménysége, ezért abbahagytam. Fél év semmittevést követően hívtak az iskolai kosárcsapatba, ahol edzés nélkül a csapat legjobbja voltam életem első meccsén. Akkor még szinte semmit nem tudtam a kosárlabdából, csak megkaptam a labdát és bedobtam a gyűrűbe. A találkozót látta egy edző is, aki felismerte a tehetségem, és rávett, hogy járjak edzésre. Nagyon kemény volt az első időszak, hiszen hiába volt meg a magasságom és sportoltam korábban, hatalmas technikai lemaradásban voltam a többiekhez képest. Olyan iramban fejlődtem, hogy fél év múlva már meghívtak a válogatott felmérőjére, ahol több rostán is átmentem és 2005-ben - 14 évesen - az U16-os válogatottal Lengyelországban szerepeltem az Eb-n. Hatalmas megtiszteltetést és kiváló motivációt jelentett, ami további kemény munkára sarkallt. Egészen az U20-as korosztályig folyamatosan szerepeltem a válogatottban, ami által még jobb játékos lettem.

- Melyik klubokban szerepeltél?
- A középiskolát Loznicában végeztem, mert a kosárlabda mellett a tanulás is nagyon fontos volt számomra, és ez idő alatt az ottani élvonalbeli csapatban játszottam. Az érettségit követően viszont elfogadtam a belgrádi Radivoj Korać, majd a Crvena zvezda hívását, és egyúttal a Belgrádi Egyetemen pszichológiát tanultam, két éve kaptam kézhez a diplomámat. A gyógyszerészet volt az álmom, de felmértem, hogy a profi sport mellett arra nem tudok elég energiát fordítani, a pszichológia is nagyon keménynek bizonyult. Szeretek segíteni az embereknek, minden álmom, hogy klinikai szakpszichológus legyek, de a további tanulmányok és a szakosodás minden bizonnyal a sportpályafutásom utánra marad. Tanáraim szerették volna, ha maradok az egyetemen, de nekem most van lehetőségem magasabb szinten kosárlabdázni, míg a tudomány várhat, ezért igazoltam egy éve Pécsre.

- Miért Magyarországot választottad?
- Hiába voltam profi, tanulás mellett - sokszor fáradtan - nehéz volt teljes mértékben a játékra koncentrálni. Amikor lediplomáztam, és meghoztam a döntést, hogy a kosárlabda az első, akkor szerettem volna erősebb mezőnyben is kipróbálni magam. Hallottam a magyar bajnokságról, tudtam, hogy a PEAC egy erős csapat, amelyik az Európa Kupában is szerepel. Mivel először igazoltam külföldre, fontos szempontként jött számításba az is, hogy szerb szakember edzette a csapatot, és két régi barátom, Nevena Jovanović és Sanja Orozović is ott játszott. Szép időszak volt, előre tudtam lépni, mégsem gyökeresen vadidegen környezetbe kerültem.

Tina Jovanović (Fotó: Szabó Krisztián)


- Idén nyáron érkeztél Diósgyőrbe, miért váltottál?
- Pécsett nem sikerült elérni a céljainkat, a bajnokságban éppen a DVTK ütött el a döntőtől, ezért átalakult a csapat. Ezzel párhuzamosan keresett meg az Aluinvent DVTK, és én nem sokat gondolkodtam, hiszen szerettem volna ismét feljebb lépni. Láttam, milyen fanatikusak a miskolci szurkolók, illetve egy jól felépített, ambiciózus klubot ismertem meg, ami nagyon fontos számomra. Igaz, Miskolc kissé messze esik Belgrádtól, de bármikor haza tudok autózni, ha akad némi szabadidő. Jól érzem magam itt, magas színvonalú munka folyik.

- Az sem baj, hogy átlagban csak 18,3 percet játszol a bajnokságban?
- Van olyan mérkőzés, amikor kevesebb játéklehetőséget kapok, de tudom, hogy ez nem a személyem ellen szól, hanem a csapat érdekében történik. Bízok Maikel Lópezben, akivel mindent meg lehet beszélni, tudja, hogy mit miért csinál. Bő keretünk van, és az edző elosztja a meccsterhelést. Ugyanakkor szerencsére nem csak bő a keret, hanem jó játékosok is alkotják, ezért minden mérkőzésen akad néhány kosaras, aki kiemelkedőt tud nyújtani. Nem irigylem az ellenfeleinket, hiszen nem tudnak arra készülni, hogy leveszik ezt, vagy azt a pályáról, és akkor megvan a meccs, mert tényleg bárki nyerőemberré léphet elő. Persze valóban nehéz a kispadon ülni, mert korábbi csapataimban szinte folyamatosan kaptam a játékperceket, de tudom, hogy hosszú még a szezon, legalább nem leszek kifacsarva a rájátszás kezdetére. Keményen dolgozom, hogy amikor pályára lépek, akkor tudásom legjavát nyújtsam.

- Az előző idényben egy-egy bajnoki és kupaezüstöt nyert a DVTK. Érzel-e magadon nyomást, hogy előrébb szeretne lépni a klub?
- Nem nyomást, hanem motivációt jelent számomra ez a kihívás. Hiszek magamban, a játékostársaimban, a vezetőedzőben és a stábjában. Elérhetjük a céljainkat, csak nem szabad már most az aranyéremre gondolni, hanem mindig a következő mérkőzésre kell figyelni.

- Hét forduló után a Győr és a Cegléd vezeti a bajnokságot. Már tavaly is Magyarországon játszottál, mi változott erre az idényre?
- Számomra is furcsa ez a helyzet, ugyanakkor jó is, mert sokkal kisebb a csapatok közti különbség, ami miatt komolyan kell készülni minden egyes találkozóra. Kemények a mérkőzések, amit élveznek a szurkolók, mi pedig tudunk fejlődni.

Tina Jovanović (Fotó: Szabó Krisztián)


- Az idei célok közül elsőként az Európa Kupában lehet továbblépni a csoportból, ami tavaly nem sikerült. Három mérkőzésen aratott három győzelemmel a továbbjutás küszöbén áll a DVTK.
- A sorsolásnál sok múlik a szerencsén, mert nem mindegy, milyen erősségű csapatokkal kell megküzdenünk. A 3/3-as mutató azért is figyelemre méltó, mert nem kaptunk kifejezetten könnyű sorsolást, illetve kétszer idegenben győztünk. Mindegyik kemény mérkőzés volt, kétség kívül a legutóbbi, nápolyi diadal éri a legtöbbet. Azonban nem szabad hátradőlni, hiszen nem jutottunk még tovább, illetve az sem mindegy, hogy milyen győzelmi aránnyal várhatjuk a következő ellenfelet (az egyenes kieséses szakaszban a csoportmeccseken elért eredmények alapján felállított erősorrend alapján párosítják a csapatokat, a legjobb a leggyengébb, a 2. a 15., a 3. a 14., stb. ellen játszik páros mérkőzést - a szerk.).

- A nápolyi diadal után kissé kalandosra sikerült a hazatérés.
- Igen, az Alitalia sztrájkja miatt egy egész napot a repülőtéren töltöttünk, ami nem csak fárasztó volt, hanem így ment el a ritka szabadnapok egyike. A pechszériám ezzel még nem ért véget, mert amikor végre Budapestre értünk, akkor autóba ültem és Belgrád felé vettem az irányt, azonban három órát várakoztattak a határon. Ha a pozitívumot keresem, akkor a csapategység szempontjából biztosan meglesz annak a haszna, hogy hosszabb időt együtt töltöttünk, sokat beszélgettünk és még jobban megismertük egymást.

- Visszatérve a pszichológiára, tudod hasznosítani az egyetemen tanultakat a kosárpályán?
- Természetesen. Tanulmányaim során az egyik legérdekesebb feladat az volt, amikor a sérülésből való visszatérés folyamatában vizsgáltuk a lelki tényezőket. Sajnos nekem is van személyes tapasztalatom ebben a témában, és most már tudományosan is alá tudom támasztani, hogy fejben dől el minden.

- Tudsz segíteni az edzői stábnak, a csapatnak?
- Jelenleg profi kosárlabdázó vagyok, akinek elsődlegesen a pályán kell teljesítenie. Persze, ha látom valakin, hogy problémája van, annak próbálok segíteni, hiszen hosszú az idény, mindenki életében előfordul hullámvölgy.

- Egyébként tudják a társak, hogy végzett pszichológus vagy?
- Néhányan igen, akikkel több időt töltök, és többet beszélgetek.

- Kik ők? És figyelmeztetlek, a sablonos "mindenkivel jóban vagyok" választ nem fogadom el!
- Pedig ez az igazság. Az Aluinvent DVTK sikerének egyik titka az, hogy kiváló a csapaton belüli hangulat. Persze minden csapatban van két-három játékos, akivel egy hullámhosszra kerül az ember. Szinte az első napon megtaláltuk egymás Dodival (Horti Dóra - a szerk.), akivel az idegenbeli meccsek előtt szobatársak vagyunk, szabadidőnkben is sokat lógunk együtt. Ezen kívül sokat segített nekem, hiszen magyarként neki sokkal könnyebb volt beilleszkednie Miskolcon. A másik Tánya (Taccjana Lihtarovics - a szerk.), akivel azzal szoktunk viccelni, hogy én szerbül kérdezem, ő pedig oroszul válaszol. Nem ugyanaz a nyelv, de megértjük egymás, mégis adódnak vicces helyzetek.

Horti Dóra és Tina Jovanović


- Mivel töltöd a szabadidődet?
- Szeretek sétálgatni a belvárosban, a csapattársakkal beülni valahová ebédelni, vagy csak egy kávéra. De a kedvencem Miskolctapolca, ahol kiválóan ki tudok kapcsolódni, imádom a Barlangfürdőt. Már szervezem, hogy meglátogat Miskolcon a családom, biztosan nem hagyjuk ki a közös fürdőzést. Persze sokszor már ahhoz is fáradt vagyok, hogy kimenjek, csak ülök a lakásban, ölemben a számítógéppel és internetezek, vagy olvasok. Szeretek új embereket megismerni, beszélgetni. Egy kosárcsapatban általában mindenki különböző, mégis egy célért küzd. Diósgyőrben jó társaság gyűlt össze, kiváló csapatot alkotunk, ez az egyik fő összetevője eddigi sikeres szereplésünknek.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!