Egy évvel ezelőtt az általános iskolai beiratkozások előtt szerette volna lerakni a miskolci önkormányzat az akkor Diósgyőri Labdarúgó Akadémiának nevezett „építmény" alapjait, mégpedig úgy, hogy öt miskolci, alapfokú oktatási intézményben kisméretű műfüves labdarúgópályákat építenek. Ennek a költség oldalát - az akkori elképzelések szerint - az önkormányzat állta volna, míg az akadémia működtetéshez szükséges forrásokat az önkormányzat és más gazdasági társaságok biztosították volna.
A miskolci városházán megtartott pénteki sajtótájékoztatón kiderült, hogy akadémai lesz, csak nem azon a néven, nem kell hozzá a miskolci közgyűlés igenlő támogatása, nem annyiból épülnek a pályák, mint amiről egy éve szó volt, és nem pontosan ugyanott építik meg a kisméretű műfüves labdarúgó játéktereket, amiről egy éve szó volt.
A tájékoztató
A Káli Sándor polgármester, Orosz Lajos, alpolgármester és Nagy Béla, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság igazgatója (aki egyben a Diósgyőri VTK sportegyesület elnöke is) által tartott tájékoztatón elhangzott, hogy Diósgyőri Futball Akadémia néven négy miskolci általános iskolában épülne 43x23 méteres műfüves pálya. A Bem József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményről, és a Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézményről korábban is szó volt, rajtuk kívül az Avastetői Pattantyús Általános Iskolában és a II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Iskolában lesz műfüves pálya (ez egyben azt is jelenti, hogy a tavaly emlegetett Herman Ottó Általános Iskolában, a Bársony János Általános Iskolában és a 10. sz., Petőfi Sándor Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában jelen állás szerint nem lesznek műfüves foci pályák).
A négy pálya összesen 60 millió forintból épül meg (egy éve az 5 műfüves pályát 100 millió forintból tervezték megépíteni), amelyhez a forrást a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság (DSM Kht.) biztosítja. Mint azt a tájékoztatón Nagy Béla elmondta: nem az éves 37,5 millió forintos önkormányzati támogatásból, és nem az ingatlanjaik bérbeadásából és nem is egyéb vállalkozásaik eredményiből, ugyanis azokat az ingatlanjaik fenntartására fordítják, hanem ingatlan értékesítéséből származó bevételből kívánják finanszírozni a pályák építését. Mint megtudtuk, az DSM Kht. az Andrássy úttal közvetlen kapcsolatban lévő területének egy részét kívánja eladni, és ez a több tízmillió forintos bevétel lenne a műfüves pályák megépítésének a forrása.
- Nem csak a programban részt vevő négy iskola kapcsolódik be az akadémiai rendszerbe, hanem a Bulgárföldi Általános Iskola is, ugyanis az ott tanulók a DSM Kht. területen, a diósgyőri stadion melletti műfüves pályát használják majd - mondta Nagy Béla. - Továbbá szó van még arról, hogy egy ötödik intézményben is épülhet műfüves pálya: a Komlóstetői Általános Iskolában az ehhez szükséges világítás megvan, és vállalták, hogy a betonalapot, valamint a kerítést a saját erőből megcsinálják. Ha ez így lesz, akkor a DSM Kht. a műfű szőnyeg beszerzését, illetve lerakását vállalja.
A DFA tervezett működése
A Diósgyőri Futball Akadémia (DFA) égisze alatt, a kiválasztott iskolákban a délelőtti tanítás idején napi 1 testnevelés óra lesz, amelyből heti három a futballról szól (a további két órát az általános testnevelés képzésre használják fel), ezeket azok az iskolai tanárok tartanák, akik rendelkeznek labdarúgó edzői licenccel (a testnevelő-labdarúgó edzőket a DVTK sportegyesület segítené belső képzéssel, óralátogatásokkal). Délutánonként az 1-4. osztályokban - életkortól függően - heti 2-5 alkalommal az iskolai műfüves pályákon lesznek a foglalkozások, míg az 5-8. osztályosoknak, akiknek már szükségük van nagypályás gyakorlásokra, már nem az iskolákban lesznek a délutáni edzések.
Arra a kérdésre, hogy kik lesznek, lehetnek a szakmai vezetői ennek a programnak, válaszként Vitelki Zoltán, Kiser László és Benczés Miklós nevét hallhattuk.
Akadémia történet
Miskolc alpolgármestere, Orosz Lajos először a 2008. áprilisi önkormányzati képviselőtestületi ülés elé vitte be a Diósgyőri Labdarúgó Akadémia létrehozására vonatkozó előterjesztést, amit akkor nem fogadott el a közgyűlés. Ezt követően előbb a májusi közgyűlés elé tervezte bevinni az átdolgozott előterjesztést a sportért felelős alpolgármester, de végül csak a júniusi ülés napirendi pontjai között láthattuk viszont az anyagot. Azonban ezt az előterjesztést a 2008. júniusi közgyűlés kezdete előtt Orosz Lajos visszavonta. Az alpolgármester a képviselők előtt azzal indokolta mindezt, hogy jelentkezett a Borsod Volán Sport Egyesület és a Pannónia Kft., hogy ők is szeretnének részt venni az akadémia létrehozásában, működtetésében. Az együttműködésre - mint az alpolgármester mondta - igent mondott a DVTK is, ám ez a hozzájárulás eddig csak szóban történt meg. Márpedig - fogalmazott Orosz Lajos - azt várják, hogy írásban rögzítődjenek a feltételek, az arányok. Mihelyt ez megtörténik, visszatérnek a témára - hangzott el kilenc hónappal ezelőtt.
A 2009/10-es tanévtől hat miskolci általános iskolában indul be a Diósgyőri Futball Akadémia képzése, amely a Diósgyőri VTK sportegyesület (DVTK SE) és a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság (DSM Kht.) szervezésében indul útjára. A program keretében négy iskolában új műfüves pályát épít az intézmények udvarára a DSM Kht., egy iskolában vegyes finanszírozással, az iskola vezetésének vállalása alapján a DSM Kht.-vel közösen építik meg a pályát, míg a hatodik tanintézmény a DSM Kht. infrastruktúráját fogja használni, a diósgyőri sporttelepen.
A hat iskolában egyaránt április 1-8 között lehet előzetesen jelentkezni az érdeklődő szülőknek, akiknek személyesen kell befáradniuk az intézményekbe munkaidőben (8 és 16 óra között), hogy kitöltsék a jelentkezési lapot. Ezek után már csak annyit kell tenniük, hogy gyermekükkel együtt elmennek az iskola által jelzett időpontban Diósgyőrbe, ahol a műfüves csarnokban megrendezendő képességfelmérőre a házi orvostól kért, a sportolásra alkalmasságot bizonyító igazolással, valamint a jelentkezési lap egyik példányával, és a gyerek sportfelszerelésével kell érkezni (öltöző használata biztosított, aki a helyszínen szeretne átöltözni, annak tanácsos a kezdés előtt negyedórával érkeznie). A képességfelmérést a DVTK SE által felkért edzők végzik: Benczés Miklós, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának pályaedzője; Kiser László, a DVTK SE edzője és Vitelki Zoltán, a DVTK SE edzője.
Fontos tudnivaló, hogy a Diósgyőri Futball Akadémia (DFA) képzésére nem csak fiúk, hanem lányok is jelentkezhetnek.
A DFA képzésben részt vevők számára a heti öt testnevelés óra mellett (amelyből kettő az általános testnevelés képzésre, a további három pedig labdarúgó-képzésre használódik fel - ezen tanórákat az iskolák testnevelői tartják), az életkortól függő heti darabszámban (2-5) a műfüves pályákon délutánonként a DVTK SE szakemberei tartanak foglalkozásokat. További fontos információ, hogy az akadémiai képzésben való részvétel tagdíja: 4.000 forint/hó/gyerek.
A Diósgyőri Futball Akadémiában részt vevő iskolák
Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola
Miskolc, Fazola u. 2. (Telefonon érdeklődni: 46/530-534, titkárság)
Foci osztályokat 1. osztályban indítanának.
Az 1. osztályba jelentkezők képességfelmérése: április 14. 9.00, Diósgyőr, műfüves csarnok
Az iskola a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság pályáit fogja használni.
Könyves Kálmán Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Miskolc, Könyves K. u. 4. (Telefonon érdeklődni: 46/532-584, Mezeiné Varga Éva igazgató és Vincze Emilné)
Foci osztályokat 1. osztályban indítanának.
Az 1. osztályba jelentkezők képességfelmérése: április 14. 10.00, Diósgyőr, műfüves csarnok
Az iskola udvarán 23x43 méteres műfüves pályát épít őszig a DSM Kht.
Avastetői Pattantyús Általános Iskola
Miskolc, Pattantyús u. 2. (Telefonon érdeklődni: 46/562-225, Soltészné Széles Lucia igazgató-helyettes
Foci osztályokat 1-4. osztályban indítanának.
Az 1. osztályba jelentkezők képességfelmérése: április 14. 11.00, Diósgyőr, műfüves csarnok
Az iskola udvarán 23x43 méteres műfüves pályát épít őszig a DSM Kht.
II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Iskola
Miskolc, Zoltán u. 5. (Telefonon érdeklődni: 46/532-515, titkárság)
Foci osztályokat 1. osztályban indítanának.
Az 1. osztályba jelentkezők képességfelmérése: április 16. 9.00, Diósgyőr, műfüves csarnok
Az iskola udvarán 23x43 méteres műfüves pályát épít őszig a DSM Kht.
Komlóstetői Általános Iskola
Miskolc, Olvasztár u. 1. (Telefonon érdeklődni: 46/533-392, titkárság)
Foci osztályokat 1-4. osztályban indítanának.
Az 1. osztályba jelentkezők képességfelmérése: április 16. 10.00, Diósgyőr, műfüves csarnok
Az iskola udvarán 23x43 méteres műfüves pályát építenek az intézmény szülői munkaközösségének és a DSM Kht.-nak a támogatásával.
Bem József Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Miskolc, Miskolci u. 38/a (Telefonon érdeklődni: 46/405-124, titkárság)
Miskolc, Csele u. 14. (Telefonon érdeklődni: 46/508-655, titkárság)
Foci osztályokat 1. és 2. osztályban indítanának.
Az 1. osztályba jelentkezők képességfelmérése: április 16. 11.00, Diósgyőr, műfüves csarnok
Az iskola udvarán 23x43 méteres műfüves pályát épít őszig a DSM Kht.
Forrás: Észak-Magyarország/Borsod Online (Berecz Csaba)


