Az elmúlt 10 év legrangosabb nemzetközi sporteseményének ad otthont a DVTK Aréna. Európa 16 U16-os válogatottja lép pályára, köztük a házigazda magyar válogatott is. Szabó Tamás, a DVTK főtitkára is hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy házigazdái lehetünk egy ekkora szabású ifjúsági sporteseménynek. ,,Óriási megtiszteltetés, hogy Miskolcon, a DVTK létesítményében rendezhetünk egy ilyen kiemelt jelentőségű ifjúsági sporteseményt. Ez a legrangosabb torna, melynek a város otthont adhat az elmúlt tíz évet tekintve. Nagyon szeretnénk jó házigazdái lenni az eseménynek, és mindent megteszünk, hogy az eredményes szereplés mellett jól is érezzék magukat a csapatok, valamint, hogy megismerjék városunk értékeit. Az Európa-bajnokságon 16 csapat vesz részt, több száz sportoló és vendég érkezett Miskolcra. Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy három diósgyőri akadémista is bekerült a 12 fős keretbe, reméljük, hogy jó és eredményes játékkal segítik majd a válogatottat. Mi nagyon szurkolunk nekik és reméljük, hogy minél több szurkoló teszi majd ugyanezt a helyszínen.”

Dr. Kiss János, Diósgyőr (egyben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2. számú választókerület) országgyűlési képviselője is kiemelte, hogy a rendezvény fontos állomása lehet a profi játékossá válás hosszú és kihívásokkal teli útján, ami megegyezik a DVTK utánpótlásképzésének hosszútávú terveivel is. ,,Örülök, hogy Miskolc minden téren a magyar kosárlabda egyik fellegvára. A DVTK az idei magyar bajnok a nők között, több játékost adva a magyar válogatottba, miközben a nemzetközi kupában is nagyszerűen szerepelt a csapat. De csak akkor tudunk az élmezőnyben maradni, ha a folyamatosan építjük a jövőt is. Ezért jó hír, hogy Európa-bajnokságot rendezünk az U16-os válogatottaknak, mert ez még több fiatalt terelhet a sportág felé. S bár a mostani korosztályos válogatott csapatba is adunk diósgyőri játékosokat, ami nagyszerű dolog, de a cél az, hogy a DVTK felnőtt csapatában is egyre több diósgyőri nevelés játsszon.” 

Ocsenás Móna, Berzy Petra és Fárbás Emma abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy hazai pályán szerepelhetnek, ráadásul kétszeresen is, hiszen a DVTK kosárlabda Akadémia játékosaként vesznek részt a tornán. Mona, a válogatott irányítója már hetek óta nagyon izgatott, és bizakodva várja a rajtot. ,,Nagy izgalommal várja az egész csapat ezt a tornát. Nekünk, DVTK játékosoknak ez különösen hazai pályának mondható. Ez természetesen nagyon jó érzéssel tölt el bennünket, hiszen még inkább hazai, saját környezetünkben képviselhetjük Magyarországot.” – tette hozzá.

A torna kiemelt mérkőzéseit, valamint a magyar válogatott csoporttalálkozóit a DVTK Arénában rendezik. Az eseménynek a DVTK kosárlabdacsapatainak fellegvára mellett a Miskolci Egyetemi Körcsarnok is otthont ad. Az U16-os Magyar Női Kosárlabda Válogatott a B csoportban szerepel, és -sorrendben - Franciaországgal, Izraellel, valamint Görögországgal mérkőzik augusztus 16-án, 17-én és 18-án. Mindhárom találkozó 18 órakor kezdődik. Az Európa-bajnokság csoportkört követő párosításai és kezdési időpontjai az első három mérkőzést követően válnak ismertté. Minden érdeklődő és sportszerető díjmentesen buzdíthatja a korosztályos nemzeti együttest a torna egésze folyamán.