A városházi találkozón részt vett Dr. Hetey Ágota, kassai főkonzul, valamint Miskolc város két alpolgármestere, Matiscsák Éva és Hollósy András is, ahol Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesterének és a DVTK elnökének társaságában áttekintették a két város közötti együttműködési lehetőségek főbb vonalait. 

- Az FC Kassa többségi magyar tulajdonú kassai labdarúgóklub egyik vezetőjeként korábban is többször egyeztettünk Jaroslav Polaček polgármester úrral Szlovákiában, de örülök, hogy most Ő látogatott Miskolcra és a városházi találkozó után megmutathattuk neki a DVTK Sportligetet is - nyilatkozta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. - A baráti beszélgetés során több olyan témát érintettünk, amely a sporthoz és a kultúrához kapcsolódik, és amelyeken közösen dolgozva mind a miskolci, mind a kassai régió fejlődéséhez, valamint a két város együttműködésének fokozásához hozzá tudunk járulni. Ilyen a közös sport és kulturális programok szervezése, tudás és információ transzfer a régió kiemelt szereplői között, valamint összehangolt infrastrukturális fejlesztések a sport területén. Örülök, hogy a kassai labdarúgóklub működtetése során Kassa városának vezetésével és a polgármester úrral kialakított jó kapcsolatra építve egyéb, Miskolc és az Észak-Magyarországi régió számára fontos területeken tudjuk folytatni a közös gondolkodást és munkát, amelyre a sportban rejlő diplomáciai lehetőségeket kihasználva adódott alkalom.

A találkozó végén a kassai polgármester egy különleges ajándékkal, az egyik legelső Kassáról készült, latin nyelvű kép másolatával is meglepte Sántha Gergelyt.