Világjátékok 2025.

2025. augusztus 7-17., Csengtu, Kína

A Nemzetközi Muaythai Szövetség (IFMA) rangsora alapján, a DVTK Európa-bajnoka, a 71 kilogrammos súlycsoport legjobb nyolc versenyzője közé került, így az első mérkőzésén már a négy közé jutásért küzdhetett meg. A pénteki versenynapon Spéth Norbert magabiztos győzelmet aratott a kazah Ruszlan Zajakinnal szemben, ezzel bejutott az elődöntőbe. Szombaton az orosz Konsztantyin Sahtarin ellen lépett szorítóba, ahol nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást, így vasárnap a bronzmérkőzés következhetett.

A helyosztón az ukrán Olekszandr Jefimenkóval találkozott, és nagy csatában, hatalmas küzdőszellemről tanúbizonyságot téve 2–1-es menetszámarányban győzött és ezzel megszerezte a bronzérmet a 12. Világjátékokon.

Nagyon elfáradtam, mindent otthagytam, a szívemet, a lelkemet, minden energiámat – értékelt a verseny után Spéth Norbert. – Az első menet elvesztése nehéz pillanat volt, de a másodikban sikerült egyenlítenem, ami új lendületet adott. Egy utolsó nagy hajrával megszereztem a harmadik menetet, így legalább nem üres kézzel térek haza.