Összefoglaló 2025. október 19., vasárnap

Csata TKK – DVTK HUNTHERM 62-67

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport 2025/2026-os szezonjának 5. fordulójában a DVTK HUNTHERM az újonc Csata TKK otthonába látogatott. Az első félidőben nagyon jól küzdött az esélytelenebb hazai gárda, és nem kis meglepetésre egy pontos előnyre tett szert a szünetig. A fordulás után úgy tűnt, sikerül ritmust váltanunk, de végül az utolsó percekig izgulni kellett a győzelemért, amit ha a vártnál nehezebben, de megszereztek a piros-fehérek, így továbbra is veretlenek a bajnokságban.

Csata TKK – DVTK HUNTHERM 62-67


Mindjárt a mérkőzés elején határozottan léptünk fel, Monika Grygalauskytė hat pontot termelt, és Aho Nina is megszerezte első dupláját, így négy perc elteltével néhány ponttal vezettünk (5-8). Az 5. minutában nem láthattak kosarat a nézők, majd a 6. elején Alberte Rimdal tette szorosabbá a találkozót, miközben sorra érkeztek a cserék, Völgyi Péter négy játékosát is gyorsan beforgatta. Közülük Bella Smuda volt először eredményes, aztán Toman Petra is jól büntetőzött (7-12). Az első negyed hajrájában sorra dobhatta a büntetőket a hazai csapat, és mivel játékosai hat kísérletből ötöt bedobtak, míg ezzel szemben náluk csak Smuda talált be közelről, így szoros eredménnyel ért véget az első szakasz (12-14).

 

Jól kezdtük a második felvonást, hiszen előbb ötödik cserénk, Kányási Veronika szállt be a játékba egy kitűnő hárompontossal, majd Aho Tyra is feliratkozott a pontszerzők közé. A Csata Williams büntetőjével éledezett, de litván centerünknek erre is volt válasza a palánk alól (13-21). A következő periódusban a fővárosiak szája íze szerint alakult, 5-0-s szériájukra időkéréssel reagáltunk, de így is Walker büntetői után a 15. percben egy pontra olvadt az előnyünk (20-21). Egyértelműen kátyúba ragadt a szekerünk, és ezt ki is használta a Csata, amely Biczó második triplájával átvette a vezetést. Ekkor Toman Petra állt a csapatunk élére, fiatal játékosunk két gyors közelijével vetett véget a hosszú góltalansági időszakunknak, így újra mi álltunk jobban (23-25). Tursics Krisztián időkérése után szűk két perc volt hátra a szünetig, és bizony ez a periódus a hazai együttesé lett. A szívósan küzdő hazaiak Jovana Boričić két büntetőjével előbb egálra hozták, majd a pontgyáros Jada Walker szabaddobásával meg is nyerték az első félidőt (30-29).

Toman és Hegedűs gyors gólváltásával kezdődött a második félidő, majd Takács Bogi szerzett négy pontot, de Walker továbbra is gondot okozott. A 23. percben ismét Toman és Takács szállított egy-egy duplát, ezekkel némi levegőhöz jutottunk (34-39). Amikor a következő minutumban Petra megdobta első hárompontosát, egyre szebb képet mutatott az eredményjelző, nem csoda, hogy időt kértek a vendéglátók. Ez sem segített nekik, mert a következő kosarat is Toman jegyezte, így lett „közte tíz”, a Csata rossz szériáját a dán Rimdal szakította meg egy távolival (37-44). Lelik egy pontjával mentünk tovább, azonban a 28. percben Biczó Panna keze megint elsült a hárompontos vonalon túlról, ráadásul Boričić is megvillant, egycsapásra nyílt lett a találkozó (42-45). Az időkérésünket követően az elnyűhetetlen Grygalauskytė érte el a tíz dobott pontot, majd Tyra zúzott be egy hármast. Walker egy, Takács két büntetőt értékesített, tíz ponttal megnyertük ezt a játékrészt (43-52).

A negyedik negyed elején nem tanultunk a korábbiakból, megint hagytuk Biczót távolról tüzelni, akinek negyedik hárompontosát voltunk kénytelenek elszenvedni. A másik oldalon Paula Ginzo szerezte meg első pontjait mezőnyből. A 32. percben Rimdal góljával lett még izgalmasabb a mérkőzés, a 33.-ban Lelik Réka viszont egy duplával igyekezett csökkenteni az izgalmakat (48-56). A remek napot kifogó Walker közelijével igyekezett tartani a lépést a Csata, mi pedig Kányási kosarával igyekeztünk elszakadni ellenfelünktől. Monika és Rimdal gólváltása következett, majd amikor azonban a 36. percben Rimdal másodszor is hármast dobott, Völgyi Péter időkéréssel reagált, de a hazaiak dán légiósának újabb triplájával folytatódott a mérkőzés, izgalmas végjátékra lehetett számítani (58-60). A végjátékban nagyon kellett Grygalauskytė két higgadt büntetője és Nina szép középtávolija, szűk két perccel a vége előtt úgy tűnt, révbe érünk. Boričić is jól koncentrált a büntetővonalon, és volt még hátra másfél perc. Ez idő alatt Nina szállította a győzelem (62-67) kicsikarásához szükséges pontokat.

Csata TKK - DVTK HUNTHERM 62-67 (12-14, 18-15, 13-23, 19-15)

Budapest, E.ON Sportcsarnok, 300 néző. Játékvezetők: Benczur Tamás, Rózsavölgyi Alexandra, Gombos Márk Bálint.
Csata: Walker 21, Tózer-Nemes 1, Aradi, Rimdal 15/9, Williams 1. Csere: Hegedűs 4, Boričić 8, Vári, Biczó 12/12, Karlócai. Vezetőedző: Tursics Krisztián.
DVTK: Aho T. 5/3, Aho N. 10, Lelik 4, Ginzo 2, Grygalauskytė 14. Csere: Smuda 4, Takács 8, Miklós, Toman 15/3, Kányási 5/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.

Játékos értékelés

Monika Grygalauskytė: - Nehéz hetünk volt, és ez a meccs is nagyon keményre sikerült. De a győzelem az győzelem, és ez most igazán fontos volt számunkra. Sajnos megint elkövettünk néhány olyan hibát, mint Görögországban, ezen mindenképp változtatnunk kell. Az ilyen csapatok, mint a Csata TKK, nagyon veszélyesek tudnak lenni — ha elkapják a ritmust, nincs vesztenivalójuk, és ez mindig nehéz helyzetet teremt. De minden rajtunk múlik, nekünk kell kijavítani a hibáinkat és előrelépni.

Edzői értékelés

Völgyi Péter: - Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert meg kellett szenvednünk érte. Rettenetesen rosszul dobtunk a hárompontos vonal mögül, és sok volt az eladott labdánk is. Ugyanakkor a 10 szerzett lepattanó és a 25 gólpassz jól mutatja, mennyire akart ez a csapat. Nem vagyunk most jó periódusban, nem vagyunk jó formában, le kell szűkítenünk a hibáink számát mind támadásban, mind védekezésben. Nagyon kemény sorozatban vagyunk, hiszen a selejtezőkkel együtt már több mint egy hónapja heti kétmeccses ritmusban játszunk. A válogatott szünetig még fontos találkozók várnak ránk, az Euroligában és a bajnokságban egyaránt. Most jön egy rövid pihenő, aztán megkezdjük a felkészülést a Valencia elleni mérkőzésre.

Fotó: Bodócs Szelina