NKA Universitas Pécs - DVTK HUNTHERM 61-53
A bajnoki döntő első felvonása Baranyába szólította a DVTK HUNTHERM együttesét, ahol az NKA Universitas Pécs fogadta. Ahogy arra számítani lehetett, nagy küzdelmet hozott az összecsapás, amely csak a záró felvonásban dőlt el, mégpedig a kevesebbet hibázó Pécs javára (61-53). Folytatás szombaton a DVTK Arénában.
Török Ágnes révén mindjárt az első támadását kosárral fejezte be a Pécs, de Aho Tyra gyönyörű hárompontosával hamar megfordítottuk a mérkőzés állását. Sőt, ha egy üzlet beindul alapon Lelik Réka triplájával és Milica Jovanović palánk alólijával kissé el is húztunk az ellenfelünktől (2-8). Egy pécsi dupla után ismét Réka jeleskedett, ezúttal a büntetővonalról célzott jól válogatott hátvédünk. A folytatásban magára talált a házigazda és Dúl Panka távolijával egy pontra zárkózott a 7. percben (11-12). Ekkor megráztuk magunkat és Smuda centergóljával, illetve Lelik közelijével újra levegőhöz jutottunk. Bella két büntetőt is bedobott, így hétpontos előnnyel mentünk bele a játékrész hajrájába (11-18). Ebben a rövid periódusban sokat hibáztak a csapatok, a Pécs néhány egységet faragott a hátrányából (14-18).
Úgy kezdődött a második etap, hogy egy Studer-dupla és két Rátkai-büntető között Toman Petra hintett egy remekbe szabott triplát. Amikor a 13. percben Dúl P. középtávolija is becsapódott a gyűrűnkbe, Völgyi Péter egy időkéréssel próbálta rendezni a sorainkat (20-21). Sajnos nem hatottak a vezetőedzőnk szavai, mert a következő percekben még agresszívabb lett a hazai csapat, amivel továbbra sem tudtunk mit kezdeni. A 17. percben Varga révén át is vette a vezetést a Pécs, jött is az újabb DVTK-timeout (26-24). Nagyon fontos volt, hogy Nina gólpasszából Mima gyorsan kiegyenlített, de a távoli dobásokkal továbbra is hadilábon álltunk. Egy Smuda-ponttal újra nálunk volt az előny, bő két perc volt hátra a szünetig. Ebben a periódusban Kányási Veronika szép hármasával és az ő asszisztjából született Smuda közelivel időkérésre késztettük a hazai vezetőedzőt (29-32). Ez a megbeszélés egy Smailbegović-duplát eredményezett, a második szakaszt megnyerte a Pécs, de az első félidő a miénk lett (31-32).
Jól kezdtük a második félidőt, Toman hármasával már öt ponttal vezettünk, de Rátkai egymás után szerzett öt pontjával újra egyenlő volt az állás (37-37). Leginkább a küzdelem dominált, a neyed derekán Smailbegovic vágott be egy hárompontost, és ez lendületet adott a hazaiaknak, olyannyira, hogy Török Ági 2+1-es akciójával már hat ponttal vezettek a fehér mezesek (44-38). Másfél perccel a negyed vége előtt nagyon kellett Lelik hibátlan büntetőzése, Réka négy dobása is sült, igaz, közben Tóth is betalált mezőnyből. Dúl kettesére Kányási egy remek hármassal válaszolt, így semmi sem dőlt el három negyed után (48-45).
Réka két jó büntetőjével kezdődött a záró negyed, ezután két percig nem született újabb kosár egyik oldalon sem. A 33. percben Varga labdája szédült be, nálunk igencsak akadozott a támadógépezet, de a védekezésünk működött. A következő kosár a miénk volt, Aho Tyra tört be bátran a palánk alá, jutalma egy könnyű kosár lett (50-49). De ezzel együtt is rengeteg volt az eladott labda, és ami hibát csak el lehet követni a kosárlabdában, azt mind bemutatták a csapatok. Török duplája után időt kértünk (52-49). Ez a húzás jól sült el, mert Monika Grigalauskytė közelijével egy pontra jöttünk fel, de Török ellen továbbra sem volt ellenszerünk, és már csak két perc volt hátra a mérkőzésből (54-51-9. Nina kettesével megint felcsillant a reményünk, a másik oldalon Dúl faultos kosárral válaszolt (57-53). Másfél percünk maradt. de azonnal eladtuk a labdát, és innen már nem is packázta el a sanszot a házigazda, ráadásul Varga végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát, a végeredményt Rátkai alakította ki (61-53).
Völgyi Péter: Gratulálok a vendéglátóinknak, mert végre tudták hajtani, amit elterveztek. Sajnos túl sok hiba csúszott a játékunkba, a sok eladott labdánk azzal is járt, hogy ugyanannyiszor kellett kontra ellen védekeznünk. Nem mi voltunk a frissebb csapat, és ez rányomta a bélyegét a játékunkra mindkét irányban. Bízom benne, hogy hazai pályán javítani fogunk.
Női Kosárlabda NB I. A-csoport, döntő, 1. mérkőzés
NKA Universitas Pécs - DVTK HUNTHERM 61-53 (14-18, 17-14, 17-13, 13-8)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző. Játékvezetők: Nagy Viktor, Csabai-Kaskötő Brigitta, Dr. Popgyákunik Balázs.
Pécs: Studer 3, Rátkai 9/3, Varga 8, Török 9, Josepovits 4. Csere: Dúl P. 13/3, Tóth 5, Smailbegović 8/3, Olawuyi 2. Vezetőedző: Zseljko Djokics.
DVTK: Aho T. 5/3, Aho N. 2, Lelik 13/3, Jovanović 5, Grigalauskytė 4. Csere: Kányási 6/6, Miklós 2, Smuda 7, Toman 6/6, Takács 3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva érhető el.


