Hogy mi az a terület, amiről néhány hete a miskolci városházán bejelentették, hogy mint Diósgyőri stadion a város tulajdonába került, nem mindenki tudja pontosan. Nem tartozik ezek közé Nagy Béla, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság (DSM Kht.) ügyvezető igazgatója.

- A 21688-as helyrajzi számon szereplő ingatlan került át a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Beruházó és Szolgáltató Kft.hez - mondta Nagy Béla. - Ez szinte hajszálra pontosan a stadion alakjával megegyező terület, aminek a határvonala a stadion külső kerítésével egyezik meg. Körülötte, minden irányban a DSM Kht. területe található, vagyis csak rajtunk keresztül lehet bejutni a stadion területére. Persze ennek jelentősége egyátalán nincs, ugyanis az általam vezetett közhasznú társaság egyik alapító tulajdonosa éppen a miskolci önkormányzat, a másik pedig a felszámolás alatt lévő DAM Rt., akit hamarosan a felszámolást végző cég, és az APEH fog váltani a társaságban.

Lehetőség

Amikor a DSM Kht. ügyvezetőjének felvetettük, hogy a stadion területen, az immár önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan északi részén, az Andrássy úthoz közel eső területen, akár kettős funkciójú felépítményt is létre lehetne hozni, amelynek a stadion felé eső oldalán lelátó lenne, a másik irányban pedig kereskedelmi-, szolgáltató részt alakíthatnának ki, Nagy Béla így reagált:
- Lehetne, de a stadion területén csak úgy, ha a futópályát elköltöztetnék, és a futballpályát hátrébb tolnák, de akkor a tribünről a játéktérnek csak az egyik sarkát lehetne jól látni, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy a jelenlegi ingatlan nyilvántartás szerint sem a stadionhoz, sem az esetleges kereskedelmi-, szolgáltató ingatlanhoz nem vezet közút. Sok mindent lehetne itt, ezen a nagy területen csinálni, születtek is ezzel kapcsolatos tervek korábban is, és születnek napjainkban is, de a Diósgyőri Sportligetként ismert terület tulajdonviszonyának végleges rendezésig nem sok értelme van komoly terveket szőni.

Pályák

Nagy Béla szerint is jó és szép cél a DVTK centenáriumára megújítani a stadiont, de szerinte nem csak a stadionban két hetente kilátogató, a DVTK mérkőzéseire belépőt váltó városlakókra kellene gondolni.

- Naponta több száz gyerek fordul meg itt, a Diósgyőri Sportligetben, akik edzésre jönnek, és ez heti öt nappal számolva, több mint 1000 látogatót jelent - mondta Nagy Béla. - Sajnos, a meglehetősen nagy létszám miatt zsúfoltak a pályák, nincs annyi játéktér, amennyire szükség lenne. Éppen ezért, én a stadionrekonstrukciónál sokkal fontosabbnak tartom, hogy további két-három nagy méretű füves edzőpálya épüljön Diósgyőrben. Nem csak a fiúknak. Ezt azért mondom, mert Európa legtöbb részen nem a magyarországihoz hasonló a nemek aránya a fociban. És biztos vagyok benne, hogy ez változni fog, látva azt, hogy az egyik óvodában beindított fociképzésünkre közel annyi lány jelentkezett, mint fiú, és ugyanolyan lelkesen játszanak és látogatják az edzéseket, mint a fiúk. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a nem is olyan távoli jövőben ezzel velük, az ő edzésigényükkel is számolni kell.