Sopron Basket - DVTK HUNTHERM 75-58
A bajnoki elődöntő második mérkőzésén Sopronban lépett pályára a DVTK HUNTHERM együttese. A piros-fehérek az első negyedben domináltak, ezt követően azonban folyamatosan feljavult a házigazda, és végül magabiztosan nyerte meg az összecsapást (75-58).
A Sopron kezdte jobban a találkozót, Jelena Brooks és Sam Fuehring dupláival némi előnyre tett szert, a piros-fehérek első kosarára két percet kellett várni, amikor Aho Nina volt eredményes (4-2). Ez a kosár meghozta a diósgyőriek önbizalmát, mert ugyan a következő találatot a hazaiak vitték be Sinka-Pálinkás hárompontosával, de a negyed felénél Tyra közelijével és Milica Jovanović triplájával utolértük ellenfelünket. Sőt, a jó széria folytatódott, hiszen Milica újabb távolijával már nálunk volt az előny a 6. percben (10-12). Egy újabb Fuehring-góllal kiegyenlített a házigazda, de Kányási Veronika hármasa és Bella Smuda 2+1-es akciója soproni időkérést generált (12-18). Ez sem segített a címvédőn, mert csapatkapitányunk újabb csodálatos triplát süllyesztett el, és takács Bogi is bedobta a második büntetőjét (12-22). Az első negyed hajrájában Brooks vágott be két hárompontost is, amire részünkről Bella reagált egy tűpontos középtávolival (18-24).
A 11. perc egy-egy elrontott dobást hozott mindkét oldalon, a következő minutában viszont kiszakadt a gólzsák. Brooks harmadik hármasa és Fuehring palánk alólija után Jovanović villant, de Laczkó közelijére már időkéréssel volt kénytelen reagálni Völgyi Péter (25-26). Ez rövidtávon nem hozta meg a kívánt hatást, mert Laczkó a hárompontosa után még egy büntetőt is bedobott, így újra a Soprn vezetett. Nagyon kellett a jó napot kifogó Kányási harmadik triplája, ezzel egyenlítettünk, a negyed felénél Smuda bebrusztolt palánk alólijával pedig visszaszereztük a vezetést (29-31). Rendkívül kiélezett küzdelem folyt a pályán, Smuda és Toman is betalált, majd soproni timeout miatt állt a játék (33-35). Bő két perc volt hátra a szünetig, ez a periódus Fuehring begyötört kettesével indult, mi nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, Böröndy azonban két büntetőt is értékesített. Ráadásul Laczkó Sárát is hagytuk dobni, aki a dudaszó előtt megbüntetett minket egy hárompontossal, így néhány pontos hazai vezetéssel ért véget az első félidő (40-35).
Nagy elánnal kezdték a csapatok a második félidőt, Laczkó és Jovanović gyors gólváltása után Nina dobott be két büntetőt, majd Sitku célzott jól a mezőnyből (44-39). A 34. perc elején Brook tovább növelte csapata előnyét, ezután több mint két percig befagyott az eredményjelző. A kiolvasztást Smuda kezdte el, erre rögtön becsapódott Laczkó sarokból eleresztett tűpontos hármasa (49-41). A 27. perc elején a Sopron Fuehring két büntetőjével tízpontosra hizlalta az előnyét, nagyon kellett Smuda közelije. Ezzel együtt ebben a játékrészben is erőteljesebb volt a hazai csapat, két Miklós-büntetővel igyekeztünk zárkózni, de Gáspár Dávid együttese egy 7-0-s rohammal stabilizálta a vezetését. Réka egy büntetőjével adtunk életjelet, de a játékrészt a remekül játszó Sitku duplája zárta le (60-46).
A negyedik negyednek Toman Petra adta meg az alaphangját egy remekbe szabott hárompontossal, azonban a folytatás meglehetősen zaklatott játékot hozott, sokáig nem született újabb kosár, márpedig ez a jelentős előnyben lévő címvédőnek kamatozott. A 33. perc végén aztán Takács Bogi két büntetőjével bejöttünk tíz alá, de nem sokáig reménykedhettünk, mert Sitku középtávolijával és Brooks hármasával a 35. perc elején eldőlni látszott a mérkőzés (65-51). Milica szépített, majd egy időkérést követően Böröndy villant meg, ezzel végleg szertefoszlottak a diósgyőri győzelembe vetett remények. A vége előtt két perccel Tyra ugyan bedobott még egy szép triplát, de a Sopron a végére még egyértelműbbé tudta tenni a győzelmét (75-58), így harmadik összecsapásra kerül sor szombaton Miskolcon.
Völgyi Péter: "Gratulálok a Sopronnak, mert mind védekezésben, mind támadásban tudott ritmust váltani a második negyedtől kezdve. Nem találtuk ennek a játéknak az ellenszerét. Köszönöm, hogy a szurkolóink közül ennyien elkísértek minket, mindent meg fogunk tenni, hogy a szombati mérkőzésen hazai győzelem szülessen. Az biztos, hogy ennél sokkal jobban kell játszanunk, hiszen egyénileg és csapatszinten is nagyon kevés jó teljesítmény volt, a mérkőzés tétjéhez képest ez egyáltalán nem fér bele."
Női Kosárlabda NB I. A-csoport, elődöntő, 2. mérkőzés
Sopron Basket - DVTK HUNTHERM 75-58 (18-24, 22-11, 20-11, 15-12)
Sopron, Novomatic Aréna, 900 néző. Játékvezetők: Goda László, Csabai-Kaskötő Brigitta, Jankovics Viktor Zsolt .
Sopron: Böröndy 11/3, Laczkó 14/9, Friškovec, Brooks 19/12, Fuehring 13. Csere: Sinka-Pálinkás 3/3, Wallack 2, Sitku 13/3. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
DVTK: Aho T. 5/3, Aho N. 4, Lelik 1, Jovanović 12/6, Grigalauskytė. Csere: Smuda 17, Kányási 9/9, Miklós 2, Takács 3, Toman 5/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


