Összefoglaló 2025. május 7., szerda

Karlo Sentić ismét védett a sérülése után

Karlo Sentić egy felugrást követő földet érés során részleges elülső keresztszalag-szakadást szenvedett az őszi Nyíregyháza - DVTK mérkőzésen. A műtét után a horvát kapus állapota folyamatosan javult a rehabilitáció eredményeként, és egy ideje már kapusedzést végez, sőt az utóbbi hetekben már beszállt minden edzésgyakorlatba. Másfél pedig újabb lépcsőfokot vett sikerrel: a DVTK F4R csapatában nem csak tétmérkőzésen védett, hanem kapott gól nélkül hozta le a találkozót, sőt a hajrában büntetőt is hárított. A ZTE elleni élvonalbeli mérkőzésen pedig már bevetésre készen ott ült a diósgyőri kispadon. (A Gólörömben megjelent interjú.)

Karlo Sentić ismét védett a sérülése után


- Milyen érzés újra a kapuban állni?
- A sérülésem óta folyamatosan jó kezekben vagyok, az egészségügyi stáb tagjai egészen kiváló munkát végeztek! A legutolsó mérések azt mutatták, hogy a szalagjaim teljesen egészségesek, fizikailag alkalmas vagyok a védésre. Eközben folyamatosan egyeztettem Tusival, Justas-szal és Valdas-szal (Tuska János és Justinas Gasiūnas kapusedzők, valamint Valdas Dambrauskas vezetőedző - a szerk.) és úgy láttuk, hogy a Salgótarján ellen jött el az a pillanat, amikor készen állok arra, hogy visszatérjek a kapuba a DVTK második csapatában. Az edzéseken sok mindent lehet szimulálni, de egy tétmérkőzés mindig más, ezért tartottam nagyon fontosnak ezt a pillanatot. Leírhatatlan érzés volt újra mérkőzésre készülni!

- Miben különbözött leginkább az októberi és a mostani mérkőzés?
- Amikor folyamatosan véd egy kapus, akkor szinte automatikussá vállnak az olyan dolgok, mint a helyezkedés. Ennyi kihagyást követően viszont sokkal jobban oda kell figyelni a részletekre, ezért fejben sokkal fárasztóbb a mérkőzés, de bízom benne, hogy hamarosan ismét teljesen visszarázódom. Éppen ebben segítenek a múlt vasárnapihoz hasonló meccsek.

- A magad 23 évével te voltál a legidősebb a kezdőcsapatban. Hogy érezted magad a még fiatalabbak között?
- Nagyszerűen, mert jól játszottak egy olyan mérkőzésen, ahol létfontosságú három pontot szereztünk egy közvetlen vetélytárs ellen. Az első félidőben kiválóan teljesített a csapat, mi irányítottuk a találkozót, és kétgólos előnyre tettünk szert. A szünet után nyíltabb lett a meccs, de sikerült megőrizni az előnyt, mert ezen napon a győzelem volt a legfontosabb. Bízom benne, hogy ez a siker kellő önbizalmat ad a hátralévő négy mérkőzésre, mert ha így játszanak, akkor nem lehet kérdés, hogy meg tudják hosszabbítani az NB III.-as tagságunkat.

- Talán álmodni sem tudtál volna szebb visszatérést, mint hogy megőrizted a kapudat a góltól, és a hajrában még büntetőt is hárítottál.
- Öt hónap után akkor is nehéz visszatérni a kapuba, ha egy minőségi vetélytárs miatt egészségesen padozol, ezért egyáltalán nem helyeztem nyomást magamra, számomra most sokkal fontosabb volt ismét tétmérkőzésen védeni. És minden jól is ment, mindössze egyszer fordult meg a fejemben egy kifutást követően, hogy ez egy hasonló szituáció, mint amikor megsérültem. A földet éréskor azonban semmi különöset nem éreztem, így gyorsan el is hessegettem a gondolatot. Az, hogy nem kaptam gólt, csak hab volt a tortán, a büntető hárítása pedig a cseresznye a habon.

- És most hogyan tovább, mi a következő lépcsőfok?
- Örülnék, ha már ebben a bajnokságban vissza tudnék térni az élvonalban is a kapuba, de továbbra sem szeretném nyomás alá helyezni magam. Ezért azt mondom: ha a nyári felkészülés első napjára tökéletes állapotba kerülök, nem érzek semmilyen fájdalmat, és nem lesz bennem semmilyen fölösleges óvatoskodás, akkor elégedett leszek.