Szőts Gergely vezet szombaton
Elkészült az OTP Bank Liga 17. fordulójának játékvezetői küldése. A DVTK - Paks találkozó játékvezetője Szőts Gergely lesz. A fiatal játékvezető első alkalommal vezet az élvonalban mérkőzést a DVTK-nak. Asszisztensei az oldalvonal mellett Ring György és Szalai Balázs, míg az alapvonalon Vad II István és Németh Ádám lesznek. Az összecsapás tartalék játékvezetője Farkas Balázs lesz.

A 34 éves, budapesti Szőts Gergely a játékvezetői vizsga megszerzése után Budapesten különböző osztályokban szerzett rutint és tapasztalatot.
Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2008-tól bekerült az NB II-es játékvezetői keretbe. Az első osztályban éppen egy Paks mérkőzésen debütált. 2012. augusztus 3-án a Pápa-Paks (0-0) mérkõzésen vezetett először élvonalbeli mérkőzést. A profi keretbe 2016. júliusában került. Az eddig az első osztályban vezetett 14 mérkőzésén, 44 sárga lapot és 4 piros lapot osztott ki.
A DVTK-nak eddig mindösszesen két mérkőzést vezett. Az első egy Ligakupa találkozó volt, 2008. november 5-én a DVTK - Vasas (2-2) mérkőzésen működött közre. 2010. november 20-án pedig az NB II. Keleti-csoportjának 15. fordulójában a DVTK - Orosháza találkozóját vezette.
Ebben a szezonban három alkalommal már volt alapvonali játékvezető. Mind a három alkalommal hazai környezetben állt az alapvonalon. Az Újpest, a Vasas és a Ferencváros elleni összecsapáson segítette a játékvezető munkáját.
Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Szőts Gergely segítői szombaton az oldalvonal mellett Ring György és Szalai Balázs, az alapvonal mögött Vad II István és Németh Ádám lesznek. Tartalék játékvezetőként Farkas Balázs működik közre.
Szőts Gergely játékvezető a DVTK mérkőzésein
2010/2011
2010. november 20. DVTK - Orosháza 5-0
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali |
alapvonali |
tartalék |
|
1. |
Andó-Szabó Sándor |
Georgiou Theodoros |
Kóbor Péter |
Pintér Csaba |
Kulcsár Katalin |
Huszár Balázs |
2. |
Vad II István |
Tóth II Vencel |
Viszokai |
Szőts Gergely |
Kulcsár Katalin |
Horváth Róbert |
3. |
Bognár Tamás |
Georgiou Theodoros |
Buzás Balázs |
Berke Balázs |
Szilasi Szabolcs |
Farkas Balázs |
4. |
Szabó Zsolt |
Tóth II Vencel |
Horváth Róbert |
Takács János |
Nazsa Tamás |
Varga Gábor |
5. |
Berke Balázs |
Ring György |
Kepe Arnold |
Kassai Viktor |
Molnár Attila |
Huszár |
6. |
Iványi |
Georgiou Theodoros |
Medovarszki János |
Szilasi Szabolcs |
Lovas László |
Kormányos II. Gábor |
7. |
Erdős József |
Erős Gábor |
Szalai Balázs |
Szőts Gergely |
Urbán Eszter |
Horváth Róbert |
8. |
Andó-Szabó Sándor |
Kelemen Attila |
Szert Balázs |
Berke Balázs |
Szilasi Szabolcs |
Farkas Balázs |
9. |
Bognár Tamás |
Berettyán Péter |
Szalai Dániel |
Vad II. István |
Molnár Attila |
Varga Gábor |
10. |
Pintér Csaba |
Kelemen Attila |
Szert Balázs |
Bogár Tamás |
Urbán Eszter |
Huszár Balázs |
11. | Andó-Szabó Sándor | Erős Gábor | Szalai Balázs | Erdős József | Németh Ádám | Becséri Gergely |
12. | Kassai Viktor | ifj. Tóth Vencel | Szalai Dániel | Karakó Ferenc | Urbán Eszter | Horváth Róbert |
13. | Pintér Csaba | Viszokai László | Lémon Oszkár | Szilasi Szabolcs | Lovas László | Kóbor Péter |
14. | Szabó Zsolt | ifj. Tóth Vencel | Georgiou Theodoros | Szőts Gergely | Molnár Attila | Szalai Dániel |
15. | Kassai Viktor | Berettyán Péter | Szert Balázs | Vad II István | Gaál Gyöngyi | Viszokai László |
16. | Erdős József | Buzás Balázs | Medovarszki János | Farkas Ádám | Németh Ádám | Szert Balázs |
17. | Szőts Gergely | Ring György | Szalai Balázs | Vad II István | Németh Ádám | Farkas Balázs |