Az 57. FTC - DVTK mérkőzés következik
Amikor legutóbb elhalasztott meccset játszott a DVTK az Üllői úton, akkor nyert. Idén viszont az FTC győzött a bajnokságban és a kupában is Diósgyőrben. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Egymás ellen
Az első mérkőzésünket az Üllői úton az első NB I.-es idényünkben, 1941. március 2-án játszottuk. És ha már ott voltunk, rögtön le is győztük a későbbi bajnokcsapatot! A Füzér János góljával 1-0-ra megnyert első meccsen így álltunk fel: Gáspár László - Bohus Lajos, Felföldy Sándor, Kalocsai Géza, Turán István, Barta Gyula, Füzér János, Berecz István, Fazekas Zoltán, Barna Károly, Turbéki István. Edző: Csapkay Károly.
"A DiMÁVAG világraszóló teljesítménye! Budapesten legyőzte a Ferencvárost! Saját otthonában, saját publikum előtt győzte le a magyar futball primadonnáját a nagy fölénnyel vezető és eddig még veretlen Ferencvárost. A DiMÁVAG oroszlánként küzdve felülmúlta önmagát és túlhaladva minden várakozást, fennállása óta legnagyobbat produkálva, eddigi sikereire feltette a koronát!" - szól a korabeli tudósítás.
A következő évben még sikerült egy döntetlen elérni, de az azt követő években a Ferencváros dominált. Zsinórban 18 mérkőzés zajlott le úgy a Fradi pályaválasztásával, hogy nem sikerült még pontot sem szereznünk.
Aztán 1972. április elsején - 31 évvel az előző siker után - ismét győzelemnek örülhettünk. A Veréb György - Hajas Imre, Oláh Ferenc, Görgei János, Salamon József, Hajdú Lajos, Földesi Károly, Sikora Ferenc, Druzsin Miklós (Vass László, Horváth András) Tábori Béla, Gass István összeállítású csapatunk a Népstadionban 1-0-ra múlta felül a zöld-fehéreket. A gólunkat Gass István szerezte a 16.percben, miután az egész ferencvárosi védelmet kicselezte, 20 méterről élesen lőtt a kapuba, úgy, hogy a labda a hálótartó vasról pattant vissza a mezőnybe. A mérkőzés másik hőse Veréb György kapus volt, aki a második félidő vége felé Novák 11-esét is hárította.
Az újabb piros-fehér siker az 1998/1999-es szezonban született. A DVTK történetébe, a "Nagy Ősz" néven bekerülő sikeres félszezon egyik állomása volt a Diósgyőri FC Üllői úti fellépése. A Tornyi Barnabás edzette Nota Gyula - Téger István, Mićo Smiljanić, Kuttor Attila, Kovács Tibor, Turóczi Attila (Babos Ádám), Kiser László, Szabó Tibor (Kákóczki István), Buzás Attila, Kulcsár Sándor (Szabados Attila) Egressy Gábor összeállítású csapat egy fordulatos, remek iramú és színvonalú összecsapáson Kulcsár Sándor két, Egressy Gábor és Szabó Tibor egy-egy találataival 4-3-ra verte az FTC-t, a mérkőzésre elutazó több mint ezer diósgyőri fanatikus legnagyobb gyönyörűségére.
1998/1999: FTC - DFC 3-4 |
A 2009/2010-es bajnokságban győztük le negyedszer a Ferencvárost Budapesten. Az Aczél Zoltán által irányított fiatal diósgyőri társaság (Kovács Zoltán - Bognár Zsolt, Boris Miličić, Vlado Jeknić, Dejan Vukadinović, Búrány Zoltán, Takács Péter, Huszák Tamás, Ivancsics Gellért, Lippai Ákos, Balajti Ádám) már 3-0-ra is vezetett a Fradi otthonában, amikor a hazaiaknak sikerült szépítenie. Az elkeseredett zöld-fehér fanatikusok nem nézték jó szemmel csapatuk gyenge szereplését. A sorozatos szurkolói rendbontások miatt a játékvezető a 66. percben lefújta a találkozót. Később az MLSZ 3-0-s gólkülönbséggel a DVTK-nak ítélte a győzelemért járó három pontot.
A 2011/2012 bajnokságban a második fordulóban találkozott Budapesten a két csapat. A Benczés Miklós vezette DVTK a Ivan Radoš - Vadász Viktor, Budovinszky Krisztián, Igor Gal, Gohér Gergő - Francisco Gallardo, Mohamadou Abdouraman, Lippai Ákos, José Luque (Dobos Attila, 90.) - George Menougong (Enrique Carreño, 59.), l'Imam Seydi (Pál Szabolcs, 59.) összeállításban lépett pályára. A hazaiak Abdi góljával már a 4. percben megszerezték a vezetést, amit Luque egy csodás szabadrúgással egyenlített ki a 69. percben, pedig ekkor már Gallardo kiállítása miatt létszámhátrányban játszott a DVTK. Később Pál Szabolcs is erre a sorsra jutott, de hősies küzdelemben sikerült elhozni az egy pontot (1-1).
2011/2012 FTC - DVTK 1-1 |
Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában kétszer játszott a DVTK a Groupama Arénában. Az első találkozón a hazai csapat 3-0-ra győzött, a 23. fordulóban kevés híján visszavágott a DVTK. Előbb büntetőből szerzett vezetést az FTC, amit Bognár István távoli bombával egyenlített ki. A hajrában ismét a hazaiaknál volt az előny, de jött a csereként egy perccel korábban beálló Novothny Soma, és pontot mentett a DVTK-nak. A ráadásban Bacsa Patrik ugyan megszerezte a DVTK harmadik gólját is, azonban a játékvezető les miatt nem adta meg. Egervári Sándor vezetőedző az Ivan Radoš - Dražen Okuka, Lipták Zoltán, Tamás Márk, Nemes Milán - Egerszegi Tamás (Kovács Gábor, 82.), Elek Ákos - Barczi Dávid (Manjrekar James, 54.), Koman Vladimir (Novothny Soma, 88.), Bognár István - Bacsa Patrik csapatnak szavazott bizalmat.
2016/2017 (3. kör) FTC - DVTK 2-2 |
A 2016/2017 évi bajnokság 25. fordulójában az Ivan Radoš - Eperjesi Gábor, Lipták Zoltán, Dejan Karan, Tamás Márk - Diego Vela, Nono (Busai Attila, 81.), Patrick Mevoungou, Ugrai Roland (Fülöp István, 85.) - Szarka Ákos, Novothny Soma (Makrai Gábor, 72.) összeállításban játszó DVTK az első félidő végén Tamás Márk fejesével szerzett vezetést az FTC otthonában. A második játékrészben a hazai csapat támadott, de a diósgyőriek sem tettek le a gólszerzésről. Végül a zöld-fehérek egyenlíteni tudtak, de teljesen megérdemelten szerzett pontot a DVTK.
2016/2017 (3. kör) FTC - DVTK 1-1 |
A 2020/2021-es idényben a DVTK kétszer járt az Üllői úton. Először az OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen találkozott legutóbb Budapesten a két csapat. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de a DVTK letámadása az első félóra után egyre jobban működött, gól azonban nem esett. A második félidő is hasonló koreografia szerint zajlott egészen a hajráig, amikor az újonc és csereként beálló Asmir Suljić góljával vezetést szerzett a DVTK. A hátralévő percekben oroszlánként küzdve sikerült megőrizni az előnyt.
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
FTC: Dibusz Dénes - Botka Endre (Lovrencsics Gergő, 69.), Miha Blažić, Lasha Dvali, Marcel Heister - Ihor Kharatin (Michal Škvarka, 86.), Aïssa Laïdouni - Oleksandr Zubkov (Isael, 69.), Tokmac Nguen (Gera Dániel, 76.), Somália (Sigér Dávid, 76.) - Myrto Uzuni. Vezetőedző: Serhiy Rebrov.
DVTK: Antal Botond - Alen Grgić, Boris Milović, Hegedűs János, Vinko Soldo - Márkvárt Dávid, Diego Živulić, Augusto Max - Stefan Dražić (Florent Hasani, 83.), Gheorghe Grozav (Rui Pedro, 76.), Mirko Ivanovski (Asmir Suljić, 83.; Dejan Karan, 88.). Vezetőedző: Zoran Zekić.
Gólszerző: Asmir Suljić (0-1) a 84. percben.
A legutóbb pedig szűk másfél hónappal később játszott a DVTK az FTC vendégeként, és az első félidőben nem esett gól. A szünet után többnyire a hazaiak támadtak, de a DVTK is eljutott néhányszor az ellenfél kapujáig. Azonban a legnagyobb diósgyőri ziccer is kimaradt, amit az ellentámadásban gólllal büntettek a a hazaiak. A hátralévő időben próbálkozott a DVTK, de egyenlíteni nem sikerült.
2020/2021 (1. kör) FTC - DVTK 0-1 |
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
FTC: Dibusz Dénes - Botka Endre (Henry Wingo, 7.), Miha Blažić, Samy Mmaee (Lasha Dvali, 63.), Marcel Heister (Eldar Ćivić a 46.) - Ihor Kharatin, Aïssa Laïdouni - Myrto Uzuni (Sigér Dávid, 84.), Tokmac Nguen (Giorgi Kharaishvili, 63.), Oleksandr Zubkov - Franck Boli. Vezetőedző: Serhiy Rebrov.
DVTK: Marko Malenica - Alen Grgić, Goran Milović, Hegedűs János, Artur Pikk - Márkvárt Dávid, Diego Živulić (Odise Roshi, 79.), Augusto Max (Asmir Suljić, 82.) - Stefan Dražić, Gheorghe Grozav, Mirko Ivanovski. Vezetőedző: Zoran Zekić.
Gólszerző: Franck Boli (1-0) a 78. percben.
2020/2021 (3. kör) FTC - DVTK 1-0 |
Az idei bajnokságban először Diósgyőrben játszottak, és az első negyedóra végén vezetést szereztek a vendégek, ami után felváltva támadtak a csapatok, és a játékrész hajrájához közelítve felváltva alakították ki a helyzeteket is, Artem Odyntsov is védett, de Dibusz Dénes két nagy bravúrt is bemutatott. A szünet után a a vendégek megduplázták az előnyüket, majd Rudi Požeg Vancaš egy jogos büntetőből szépített. A VAR-vizsgálatok miatt 10 percre nyúlt hosszabbításban a zöld-fehérek minden eszközzel tördelték a játékot, és húzták az időt - miként korábban is -, és végül megtartották az előnyüket a lefújásig.
Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)
DVTK: Artem Odyntsov - Gera Dániel, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bitok Stephen - Vladislav Klimovich, Holdampf Gergő, Rudi Požeg Vancaš - Pernambuco, Bright Edomwonyi (Elton Acolatse, 75.), Lukács Dániel (Jérémie Obounet, 90.). Vezetőedző: KUZNYECOV Szergej.
FTC: Dibusz Dénes - Botka Endre, Myenty Abena (Henry Wingo, 63.), Ibrahim Cissé, Cristian Ramirez - Sigér Dávid, Mohammed Abu Fani (Pászka Lóránd, 90.) - Cebrail Makreckis, Mohamed Ali Ben Romdhane (Owusu Kwabena, 63.), Marquinhos (Baráth Péter, 90.) - Varga Barnabás (Aleksandar Pešić, 53.). Vezetőedző: Dejan Stanković.
Gólszerző: Botka Endre (0-1) a 14., Aleksandar Pešić (0-2) a 61., Rudi Požeg Vancaš (1-2) a 69. percben.
2023/2024 (2. kör) DVTK - FTC 1-2 |
Múlt szerdán a Magyar Kupában is összefutott a két csapat, és a vendég zöld-fehérek örülhettek a továbbjutásnak. Az első félidőben a vendégek birtokolták többet a labdát, azonban nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, mígnem egy beadás után jól megfejelt labdával megszerezték a vezetést. A szünet után a fehér mezesek szinte egyből gólra váltották a diósgyőri térfélen szerzett labdát. A DVTK ezt követően egyre többet támadott, jöttek is a lövések, fejesek, míg a mások oldalon Artem Odyntsov bravúrt is bemutatott, ám újabb gól már nem esett.
Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)
DVTK: Artem Odyntsov - Gera Dániel, Szatmári Csaba, Marco Lund, Bitok Stephen (Bokros Szilárd, 70.) - Bényei Ágoston, Holdampf Gergő, Alexander Vallejo (Vladislav Klimovich, 64.) - Jurek Gábor (Szabó Levente, 64.), Elton Acolatse (Argyris Kampetsis, 83.), Rudi Požeg Vancaš (Pernambuco, 70.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
FTC: Varga Ádám - Botka Endre, Ibrahim Cissé (Cebrail Makreckis, 83.), Henry Wingo, Cristian Ramirez - Mohamed Ali Ben Romdhane (Tóth Alex, 90.), Habib Maïga, Mohammed Abu Fani - Edgar Sevikyan (Adama Traoré, 70.), Kenan Kodro (Varga Barnabás, 70.), Kristoffer Zachariassen (Marquinhos, 70.). Edző: Nenad Sakić.
Gólszerző: Kristoffer Zachariassen (0-1) a 37., Kristoffer Zachariassen (0-2) a 46. percben.
2023/2024 (MK negyeddöntő) DVTK - FTC 0-2 |
Az eddig lejátszott FTC - DVTK bajnoki mérkőzések
- 1940/1941
1941.03.02. FFC - DiMÁVAG 0-1 G.: Füzér János - 1941/1942
1941.08.28. FFC - DiMÁVAG 2-2 G.: Regőczi István, Fazekas Zoltán - 1942/1943
1942.10.11. FFC - DiMÁVAG 5-2 G.: Penderi György (2) - 1943/1944
1943.10.10. FFC - DiMÁVAG 1-0 - 1950
1950.10.21. ÉDOSZ - DiVasas 3-0 - 1951
1951.04.08. Bp. Kinizsi - DiVasas 1-0 - 1952
1952.03.02. Bp. Kinizsi - DiVasas 4-0 - 1954
1954.03.28. Bp. Kinizsi - DiVasas 2-0 - 1955
1955.03.20. Bp. Kinizsi - DiVasas 2-0 - 1957/1958
1958.03.30. FTC - DVTK 3-1 G.: Iván József - 1958/1959
1958.11.02. FTC - DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Csányi József - 1959/1960
1960.04.10. FTC - DVTK 2-1 (Népstadion) G.: Pál László - 1960/1961
1960.11.06. FTC - DVTK 5-0 (Népstadion) - 1963
1963.11.20. FTC - DVTK 3-0 - 1964
1964.08.09. FTC - DVTK 4-0 (Népstadion) - 1966
1966.04.03. FTC - DVTK 5-1 (Népstadion) G.: Szurgent Lajos - 1967
1967.03.05. FTC - DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Szurgent Lajos - 1968
1968.04.21. FTC - DVTK 1-0 (Népstadion) - 1969
1969.08.23. FTC - DVTK 2-0 (Népstadion) - 1970/1971
1971.05.23. FTC - DVTK 2-0 (Népstadion) - 1971/1972
1972.04.01. FTC - DVTK 0-1 (Népstadion) G.: Gass István - 1972/1973
1972.11.19. FTC - DVTK 4-0 (Népstadion) - 1974/1975
1974.10.19. FTC - DVTK 2-1 G.: Horváth András - 1975/1976
1976.04.10. FTC - DVTK 1-0 - 1976/1977
1977.03.05. FTC - DVTK 3-1 G.: Borostyán Mihály - 1977/1978
1977.12.10. FTC - DVTK 1-1 G.: Váradi Ottó - 1978/1979
1979.03.31. FTC - DVTK 1-1 G.: Fekete László - 1979/1980
1979.12.01. FTC - DVTK 3-1 G.: Oláh Ferenc - 1980/1981
1980.08.16. FTC - DVTK 2-1 G.: Borostyán Mihály - 1981/1982
1982.05.05. FTC - DVTK 1-1 G.: Borostyán Mihály - 1982/1983
1983.03.19. FTC - DVTK 4-0 - 1983/1984
1983.11.09. FTC - DVTK 3-0 - 1991/1992
1991.11.30. FTC - DFC 3-2 G.: Vitelki Zoltán, Sergey Svistun - 1992/1993
1992.10.07. FTC - DFC 3-1 G.: Leskó Zoltán - 1997/1998
1997.11.08. FTC - DFC 1-0 - 1998/1999
1998.10.24. FTC - DFC 3-4 G.: Kulcsár Sándor (2), Egressy Gábor, Szabó Tibor - 1999/2000
2000.04.05. FTC - DVTK 2-0 - 2004/2005
2004.08.14. FTC - DVTK 2-1 G.: Tisza Tibor - 2005/2006
2005.10.21. FTC - DVTK 1-1 G.: Tisza Tibor - 2009/2010
2009.10.31. FTC - DVTK 1-3* G.: Huszák Tamás, Vlado Jeknić, Lippai Ákos
(* A 66. percben félbeszakadt, megállapított eredmény: 0-3) - 2011/2012
2011.07.24. FTC - DVTK 1-1 G.: José Luque - 2012/2013
2012.09.30. FTC - DVTK 2-0 - 2013/2014 (Puskás Ferenc Stadion)
2014.05.10. FTC - DVTK 2-1 G.: Elek Ákos - 2014/2015
2015.04.25. FTC - DVTK 3-0 - 2015/2016 (1. kör)
2015.07.26. FTC - DVTK 3-1 G.: Barczi Dávid - 2015/2016 (3. kör)
2016.03.05. FTC - DVTK 2-2 G.: Bognár István, Novothny Soma - 2016/2017 (1. kör)
2016.07.30. FTC - DVTK 6-2 G.: Diego Vela, Tamás Márk - 2016/2017 (3. kör)
2017.04.08. FTC - DVTK 1-1 G.: Tamás Márk - 2017/2018 (1. kör)
2017.09.23. FTC - DVTK 2-0 - 2017/2018 (3. kör)
2018.05.27. FTC - DVTK 4-0 - 2018/2019 (1. kör)
2018.07.22. FTC - DVTK 4-1 G.: Bacsa Patrik - 2018/2019 (3. kör)
2019.03.02. FTC - DVTK 7-0 - 2019/2020 (1. kör)
2019.09.01. FTC - DVTK 1-0 (1-0) - 2019/2020 (3. kör)
2020.06.07. FTC - DVTK 3-0 (0-0) - 2020/2021 (1. kör)
2021.01.20. FTC - DVTK 0-1 (0-0) G.: Asmir Suljić - 2020/2021 (3. kör)
2021.03.02. FTC - DVTK 1-0
Idegenbeli mérlegünk: 56 mérkőzés 5 győzelem, 8 döntetlen, 43 vereség, 40 rúgott és 135 kapott gól
Ferencvárosi Torna Club
Alapítva: 1899
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 34-szeres bajnok
(1903, 1905, 1906/1907, 1908/1909, 1909/1910, 1910/1911, 1911/1912, 1912/1913, 1925/1926, 1926/1927, 1927/1928, 1931/1932, 1933/1934, 1937/1938, 1939/1940, 1940/1941, 1948/1949, 1962/1963, 1964, 1967, 1968, 1975/1976, 1980/1981, 1991/1992, 1994/1995, 1995/1996, 2000/2001, 2003/2004, 2015/2016, 2018/2019, 2019/2020, 2020/2021, 2021/2022, 2022/2023)
Élvonalben töltött idények: 119 év
Folyamatosan az élvonalban: 2009 óta
A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.
Megalakulása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 31 alkalommal nyertek bajnokságot, huszonháromszor emelhették fel a Magyar (Népköztársasági) Kupát, hatszor a Szuperkupát és kétszer a Ligakupát. 1928-ban és 1937-ben megnyerték a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (az Európa Liga elődje) győztese lett az FTC. A Ferencvárosban játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián.
Az OTP Bank Liga 2022/2023 évi kiírásában az FTC megnyerte 33. bajnoki címét, a zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a 12 gólos, azóta távozó Ryan Mmaee volt. A Bajnokok Ligájában viszont egyből kiestek a feröeri KÍ Klasvík ellen, majd a selejtezőket sikerrel véve az Európa Konferencia Liga csoportkörébe jutottak.
OTP Bank Liga 2023/2024
Összesített tabella (Teljes táblázat)
1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 66-23 43 58
7. Diósgyőri VTK 26 10 6 10 41-43 -2 36
Hazai tabella (Teljes táblázat)
3. Ferencvárosi TC 13 8 3 2 26-8 18 27
7. Diósgyőri VTK 14 6 4 4 24-17 7 22
Idegenbeli tabella (Teljes táblázat)
1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 40-15 25 31
7. Diósgyőri VTK 12 4 2 6 17-26 -9 14
Formatabella
Az utolsó 5 mérkőzés alapján (Teljes táblázat)
1. Ferencvárosi TC 5 4 1 0 9-1 8 13
4. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 7-9 -2 8
Az utolsó 10 mérkőzés alapján (Teljes táblázat)
1. Ferencvárosi TC 10 9 1 0 27-4 23 28
9. Diósgyőri VTK 10 3 4 3 18-18 0 13
Az utolsó 15 mérkőzés alapján (Teljes táblázat)
1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 32-9 23 33
8. Diósgyőri VTK 15 5 5 5 23-26 -3 20
Az utolsó 20 mérkőzés alapján (Teljes táblázat)
1. Ferencvárosi TC 20 13 4 3 46-15 31 43
7. Diósgyőri VTK 20 7 5 8 30-36 -6 26
Eredmények
- forduló: FTC - KTE 1-0
- forduló: Fehérvár - FTC 3-5
- forduló: FTC - PAFC 1-2
- forduló: Mezőkövesd - FTC 0-2
- forduló: FTC - Paks 6-1
- forduló: ZTE - FTC 2-6
- forduló: FTC - Kisvárda 1-0
- forduló: MTK - FTC 1-6
- forduló: FTC - DVSC 2-2
- forduló: DVTK - FTC 1-2
- forduló: FTC - ÚFC 3-0
- forduló: KTE - FTC 2-1
- forduló: FTC - Fehérvár 0-1
- forduló: PAFC - FTC 1-1
- forduló: FTC - Mezőkövesd 0-0
- forduló: Paks - FTC 3-2
- forduló: FTC - ZTE 3-0
- forduló: Kisvárda - FTC 1-3
- forduló: FTC - MTK 5-1
- forduló: DVSC - FTC 1-2
- forduló: FTC - DVTK (2024. 04. 10.)
- forduló: Újpest - FTC 0-5
- forduló: FTC - KTE 2-0
- forduló: Fehérvár - FTC 0-2
- forduló: FTC - PAFC 1-1
- forduló: Mezőkövesd - FTC 0-3
- forduló: FTC - Paks 1-0
- forduló: ZTE - FTC
- forduló: FTC - Kisvárda
- forduló: MTK - FTC
- forduló: FTC - DVSC
- forduló: DVTK - FTC (2024. 05. 11.)
- forduló: FTC - Újpest
A legutóbbi fordulóban a Dibusz Dénes - Cebrail Makreckis, Myenty Abena, Ibrahim Cissé, Eldar Ćivić (Cristian Ramírez, 81.) - Stjepan Lončar (Mohamed Ali Ben Romdhane, 66.), Habib Maïga - Kristoffer Zachariassen (Adama Traoré, 72.), Mohammed Abu Fani, Marquinhos (Edgar Sevikyan, 81.) - Varga Barnabás (Kenan Kodro, 81.) összeálltásban játszottak a Paks ellen.
Házi góllövőlista
18 gólos
Varga Barnabás
6 gólos
Marquinhos
Lisztes Krisztián
Aleksandar Pešić
Kristoffer Zachariassen
5 gólos
Stjepan Lončar
Adama Traoré
3 gólos
Mohammad Abu Fani
2 gólos
Samy Mmaee
1 gólos
Ismail Aaneba
Myenty Abena
Mohamed Ali Ben Romdhane
Botka Endre
Habib Maïga
Tokmac Nguen
Cristian Ramirez
Sigér Miklós
Henry Wingo
Sárga lapok
6 sárga lap
Mohammad Abu Fani
5 sárga lap
Mohamed Ali Ben Romdhane (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
4 sárga lap
Marquinhos
Piros lapok
1 piros lap
Lisztes Krisztián
Cebrails Makreckis
Téli játékosmozgás
Érkezett
Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Fehérvár)
Stjepan Lončar (bosnyák, Astana - kölcsönből vissza)
Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz)
Tokmac Nguen (norvég, Djurgårdens)
Edgar Sevikyan (örmény, Nizhny Novgorod)
Távozott
Baráth Péter (Raków Częstochowa - kölcsönbe)
Sigér Dávid (Fehérvár)
Szánthó Regő (Vasas)
Az FTC kerete
Kapusok
90 Dibusz Dénes (HUN) 1990.11.16.
29 Szécsi Gergő (HUN) 1989.02.07.
1 Varga Ádám (HUN) 1999.02.12.
Mezőnyjátékosok
44 Aaneba, Ismaïl (FRA, MAR) 1999.05.29.
22 Abena, Myenty (SUR, NED) 1994.12.12.
15 Abu Fani, Mohammed (ISR) 1998.04.27.
7 Ben Romdhane, Mohamed Ali (TUN) 1999.09.06.
5 Bešič, Muhamed (BIH, GER) 1992.09.10.
21 Botka Endre (HUN) 1994.08.25.
27 Cissé, Ibrahim (FRA, SEN) 1996.05.02.
17 Ćivić, Eldar (BIH) 1996.05.28.
13 Esiti, Anderson (NGR) 1994.05.24.
14 Gojak, Amer (BIH) 1997.02.13.
68 Halmai Ádám (HUN) 2001.07.17.
55 Katona Bálint (HUN) 2002.09.07.
24 Kehinde, Tosin (NGR, ENG) 1998.06.18.
11 Kodro, Kenan (BIH, ESP) 1993.08.19.
76 Lisztes Krisztián (HUN) 2005.05.06.
33 Lončar, Stjepan (BIH) 1996.11.10.
80 Maïga, Habib (CIV) 1996.01.01.
25 Makreckis, Cebrail (LAT, GER) 2000.05.10.
50 Marquinhos (BRA) 1999.10.23.
3 Mmaee, Samy (MAR, BEL) 1996.09.08.
23 Pászka Lóránd (HUN) 1996.03.22.
72 Pešić, Aleksandar (SRB) 1992.05.21.
99 Ramirez, Cristian (ECU, RUS) 1994.08.12.
77 Sevikyan, Edgar (ARM, RUS 2001.08.08.
20 Traoré, Adama (MAL) 1995.06.05.
19 Varga Barnabás (HUN) 1994.10.25.
31 Wingo, Henry (USA) 1995.10.14.
16 Zachariassen, Kristoffer (NOR) 1994.01.27.
A vezetőedző
Máté Csaba helyét Dejan Stanković vette át idén szeptemberben. Labdarúgóként nyert BEK-et (Internazionale) és KEK-et (Lazio), hatszoros olasz bajnok, és összesen 103 alkalommal szerepelt a jugoszláv/szerb válogatottban. Edzőként először a Czrvena zvezda csapatát irányította (3 bajnoki címet nyert), az előző idényben pedig a Sampdoria kispadján ült (kiesett).