Berke Balázs fúj Debrecenben
Berke Balázs vezeti az OTP Bank Liga 25. fordulójában a DVSC - DVTK mérkőzést. Asszisztensei az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs míg az alapvonal mögött Takács János és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Dániel látja el.

Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, jelenleg Budapesten él. 2009-től vallhatja magát másodosztályú játékvezetőnek, az élvonalban 2011. július 30-án debütált. 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másod- és a harmadosztályban vezetett mérkőzést, igaz, ebben az időszakban is dolgozott alapvonali játékvezetőként az NB I.-ben.
A focibiro.hu statisztikája szerint a 2018/2019-es pontvadászatban eddig 16 mérkőzésen 83 sárga és 3 piros lapot osztott ki. Pályafutása során 66 élvonalbeli mérkőzést vezetett, és 285 sárga, valamint 12 piros lapot mutatott föl.
Az idei bajnokságban a 8. fordulóban a Mezőkövesd - DVTK, a 12. fordulóban a DVTK - FTC, és a 17. fordulóban a DVTK - Kisvárda mérkőzéseken találkozhattunk vele játékvezetőként.
Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Berke Balázs segítői szombaton az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs míg az alapvonal mögött Takács János és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Dániel látja el.
A Berke Balázs által vezetett DVTK mérkőzések
2018/2019
2018. december 8. DVTK - Kisvárda 1-1
2018. október 27. DVTK - FTC 1-4
2018. szeptember 15. Mezőkövesd - DVTK 4-2
2017/2018
2017. május 27. FTC - DVTK 4-0
2017. szeptember 9. DVSC - DVTK 3-1
2016/2017
2017. március 11. Videoton - DVTK 2-0
2016. augusztus 13. Haladás - DVTK 3-1
2015/2016
2016. április 9. MTK - DVTK 0-0
2010/2011
2011. május 21. DVTK - Hajdúszoboszló 4-0
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. | Andó-Szabó Sándor | ifj. Tóth Vencel | Albert István | Pintér Csaba | Gaál Gyöngyi | Huszár Balázs |
2. | Karakó Ferenc | Horváth Róbert | Varga Gábor | Takács János | Molnár Attila | Farkas Balázs |
3. | Erdős József | Buzás Balázs | Garai Péter | Szilasi Szabolcs | Bogár Gergő | Csatári Tibor |
4. | Andó-Szabó Sándor | Albert István | Varga Gábor | Farkas Ádám | Szőts Gergely | Buzás Balázs |
5. | Andó-Szabó Sándor | Szécsényi István | Horváth Róbert | Molnár Attila | Takács János | Szalai Dániel |
6. | Szőts Gergely | Ring György | Szert Balázs | Erdős József | Urbán Eszter | Varga Gábor |
7. | Andó-Szabó Sándor | Kóbor Péter | Király Zsolt | Németh Ádám | Molnár Attila | Farkas Balázs |
8. | Berke Balázs | Szécsényi István | Vígh-Tarsonyi Gergő | Karakó Ferenc | Gaál Gyöngyi | Szalai Dániel |
9. | Pintér Csaba | Huszár Balázs | Farkas Balázs | Németh Ádám | Molnár Attila | Király Krisztián |
10. | Szőts Gergely | Albert István | Buzás Balázs | Solymosi Péter | Vad II István | Szert Balázs |
11. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Kóbor Péter | Németh Ádám | Szilasi Szabolcs | Király Krisztián |
12. | Berke Balázs | Georgiu Theodoros | Horváth Róbert | Andó-Szabó Sándor | Bogár Gergő | Lémon Oszkár |
13. | Pintér Csaba | Huszár Balázs | Bornemissza Norbert | Iványi Zoltán | Gaál Gyöngyi | Király Zsolt |
14. | Iványi Zoltán | Medovarszki János | Csatári Tibor | Takács János | Bogár Gergő | Vígh-Tarsonyi Gergő |
15. | Erdős József | Lémon Oszkár | Szalai Balázs | Karakó Ferenc | Molnár Attila | Szécsényi István |
16. | Andó-Szabó Sándor | Ring György | Becséri Gergely | Karakó Ferenc | Németh Ádám | Farkas Balázs |
17. | Berke Balázs | Szert Balázs | Horváth Róbert | Bogár Gergő | Molnár Attila | Berettyán Péter |
18. | Németh Ádám | Farkas Balázs | Szalai Balázs | Szilasi Szabolcs | Pillók Ádám | Georgiu Theodoros |
19. | Szőts Gergely | Tóth II. Vencel | Buzás Balázs | Lovas László | Csonka Bence | Vígh-Tarsonyi Gergő |
20. | Pintér Csaba | Szert Balázs | Lémon Oszkár | Karakó Ferenc | Molnár Attila | Csatári Tibor |
21. | Németh Ádám | Berettyán Péter | Medovarszki János | Bogár Gergő | Csonka Bence | Csatári Tibor |
22. | Vad II István | Horváth Róbert | Becséri Gergely | Takács János | Lovas László | Szalai Balázs |
23. | Bognár Tamás | Berettyán Péter | Georgiu Theodoros | Szőts Gergely | Takács János | Becséri Gergely |
24. | Karakó Ferenc | Buzás Balázs | Szécsényi István | Erdős József | Lovas László | Medovarszki János |
25. | Berke Balázs | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szalai Dániel | Takács János | Lovas László | Szalai Dániel |