"Minden mérkőzésen győzelemre törekszünk"
Az OTP Bank Liga 6. fordulójában először irányítja a DVTK csapatát tétmérkőzésen Feczkó Tamás. A ZTE elleni találkozó előtt a két vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól.

OTP Bank Liga 6. forduló
2019. szeptember 14., szombat
17:00 Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE
Feczkó Tamás
- Az első két hétben elsősorban a játékosok képességeit és a munkához való hozzáállását igyekeztem felmérni. A többségükkel már négyszemközt is el tudtam beszélgetni, mert számomra most az a legfontosabb, hogy az emberi oldalukat is megismerjem - kezdte Feczkó Tamás.
A legutóbbi bajnokit követően igazolt Diósgyőrbe Rui Pedro, Mirko Ivanovski és Iszlai Bence, ugyanakkor a szünet nagy részét a különböző válogatottaknál töltötte Florent Hasani, Szabó Bence, Szűcs Kornél és Farkas Marcell.
- A kezdőcsapat nagyjából összeállt, de még van két-három kérdőjeles poszt - árulta el a vezetőedző. - Az edzésmunka alapján szoktam kezdőcsapatot hirdetni, ahol súlyozottan kerül számításba a pénteken mutatott teljesítmény. A három új igazolástól azt várom, hogy idővel meghatározó játékossá váljanak, de jelenleg nincs mindenki olyan állapotban, hogy 90 percet kapjon.
A DVTK-ban nincs eltiltott játékos, Joachim Adukor és Vági András sérülés miatt nem léphet pályára, míg Makrai Gábor műtét utáni rehabilitációja továbbra is tart.
- Minden mérkőzésen győzelemre törekszünk, hazai pályán kiváltképpen - folytatta a közelmúltban érkezett sportszakember. - Vissza akarjuk csalogatni a szurkolókat a stadionba, amihez magabiztos teljesítményre van szükség. Lehet, hogy elsőre ez nem lesz még meg, de az biztos, csúszni-mászni fogunk, hogy itthon tartsuk a három pontot, mert más eredményt el sem tudok képzelni.
A ZTE újoncként 4 mérkőzés alatt 4 pontot szerzett (az FTC elleni találkozót szeptember 22-re halasztották). Mezőkövesden és Debrecenben vereséget szenvedtek, Kaposvárott győztek, majd legutóbb a PAFC ellen hazai pályán játszottak döntetlent.
- A ZTE valószínűleg sokakat meglepett, hogy újoncként milyen stabil és jó teljesítményt mutatott, én viszont erre számítottam. Sallói István és Dobos Barnabás másfél éve tudatosan építi a csapatot, látszik, hogy minőségi játékosokat igazoltak a hiányposztokra. Biztos vagyok benne, hogy szombaton is megmutatják, milyen felkészült csapat a ZTE.
Feczkó Tamás és Dr. Dobos Barnabás régi ismerősök, egy tanfolyamon szerezték meg a Pro-licences edzői diplomát.
- Dobos Barna és Sallói István is jó barátom, örültem az előző év végén aratott sikerüknek. Három meccs kivételével idén is szorítok nekik, de a három egymás elleni találkozón csak a 9 pontban gondolkodom - szögezte le Feczkó Tamás.
Dr. Dobos Barnabás
- Örülök neki, hogy Feczkó Tamás személyében magyar edző ült le a DVTK kispadjára, Tamást ráadásul jól ismerem, hiszen anno együtt végeztük a Pro-licences képzést - nyilatkozta dr. Dobos Barnabás. - Egy edzőváltás után lévő ellenfél ellen mindig nehéz játszani, hiszen még nem láthattuk, hogy milyen hadrendben játszanak, vagy hogyan helyezkednek a pontrúgásoknál, itt viszont segíthet, hogy ismerem a vezetőedzőjüket, hiszen így van sejtésem, hogy milyen ötletei, vannak és milyen utasításokkal küldi majd ki a csapatát a pályára.
- A vártnál gyorsabban felvettük az NB I. ritmusát, a játékunk alapján az eddigieknél több pontot érdemeltünk volna - tette hozzá a zalaegerszegi vezetőedző. - Az látható, hogy egy pontot sem adnak ingyen, minden pontért meg kell küzdeni. Diósgyőrben mindig nehéz nyerni, a ZTE-nek 2006-ban sikerült utoljára, de mivel számunkra minden pont nagyon fontos a céljaink eléréséhez, ezért mindenképp pontért vagy pontokért utazunk, nem szeretnénk a szimpatikus vesztes szerepében lenni.
- A kéthetes válogatott szünet jól jött, az új játékosaink (Stieber Zoltán, Bobál Dávid) is beilleszkedtek, még egységesebb lett a csapat, reméljük, hogy ez Diósgyőrben is megmutatkozik majd. A hazai pálya mindenkinek előny, de feljutóként minket sújt az igazságtalan szabály, hogy idegenben kell többet játszanunk, ezért is nagyon fontos, hogy szombaton pontokat szerezzünk - zárta szavait dr. Dobos Barnabás.