Pintér Csaba vezeti az FTC - DVTK mérkőzést
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában Pintér Csaba vezeti az FTC - DVTK mérkőzést. Legutóbb decemberben találkozhattunk vele játékvezetőként. Segítői az oldalvonal mellett Szert Balázs és Huszár Balázs, az alapvonal mögött Karakó Ferenc és Erdős József lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Bornemissza Norbert látja el.

Az 1977-ben Vas megyében született Pintér Csaba 2001-ben tett játékvezetői vizsgát, és a 2013/2014-es idény utolsó fordulójában, az MTK - Kaposvár mérkőzésen debütált az NB I.-ben. A következő idényben egy Paks - DVTK találkozón vezetett először mérkőzést a Diósgyőrnek.
2019-ben Pintér Csaba végzett a Nemzeti Sport játékvezetői rangsorának élén, 8.133-as átlagosztályzattal.
A focibiro.hu statisztikája szerint eddig 92 élvonalbeli mérkőzésen fújta a sípot, ezeken 406 sárga és 33 piros lapot osztott ki.
Eddig összesen 14 bajnokit vezetett a DVTK-nak, legutóbb a decemberi Honvéd - DVTK meccsen fújta a sípot.
Az OTP Bank Ligában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Pintér Csaba segítői az oldalvonal mellett Szert Balázs és Huszár Balázs, az alapvonal mögött Karakó Ferenc és Erdős József lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Bornemissza Norbert látja el.
A Pintér Csaba játékvezetése mellett lejátszott mérkőzéseink
2020/2021
2020. december 16. Honvéd - DVTK 5-1
2019/2020
2019. november 9. Honvéd - DVTK 1-0
2018/2019
2019. február 9. Vidi - DVTK 1-2
2018. november 3. PAFC - DVTK 2-1
2018. szeptember 30. DVTK - Vidi 0-1
2017/2018
2017. november 25. DVTK - Újpest 1-2
2017. október 14. DVTK - Vasas 5-0
2017. augusztus 5. Balmazújváros - DVTK 4-0
2016/2017
2016. október 22. Újpest - DVTK 4-4
2016. szeptember 21. MTK - DVTK 1-0
2015/2016
2015. december 5. Újpest - DVTK 2-1
2015. augusztus 22. Paks - DVTK 1-1
2014/2015
2015. május 2. DVTK - Pápa 2-1
2014. október 22. Paks - DVTK 3-1
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2020/2021)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. |
Berke Balázs |
Albert István | Medovarszki János | Bogár Gergő | Németh Ádám | Csatári Tibor |
2. |
Pintér Csaba |
Szert Balázs | Huszár Balázs | Karakó Ferenc | Erdős József | Bornemissza Norbert |
3. |
Berke Balázs |
Szalai Balázs | Horváth Róbert | Takács János | Szilágyi Sándor | Aradi József |
4. |
Bognár Tamás |
Kóbor Péter | Szert Balázs | Antal Péter | Németh Ádám | Csatári Tibor |
5. |
Antal Péter |
Tóth II Vencel | Horváth Zoltán | Farkas Ádám | Káprály Mihály | Szécsényi István |
6. |
Bogár Gergő |
Medovarszki János | Horváth Róbert | Pintér Csaba | Szilágyi Sándor | Farkas Balázs |
7. |
Iványi Zoltán |
Szert Balázs | Bornemissza Norbert | Farkas Ádám | Hanyecz Bence | Csatári Tibor |
8. |
Andó-Szabó Sándor | Garai Péter | Horváth Róbert | Pillók Ádám | Németh Ádám | Tóth II Vencel |
9. |
Bogár Gergő |
Buzás Balázs | Horváth Róbert | Iványi Zoltán | Csonka Bence | Horváth Zoltán |
11. |
Bognár Tamás |
Buzás Balázs | Szécsényi István | Iványi Zoltán | Takács János | Vígh-Tarsonyi Gergő |
12. |
Iványi Zoltán |
Tóth II Vencel | Medovarszki János | Káprály Mihály | Kulcsár Katalin | Horváth Zoltán |
13. |
Andó-Szabó Sándor | Szalai Balázs | Farkas Balázs | Pillók Ádám | Ducsai József | Csatári Tibor |
14. |
Bogár Gergő |
Tóth II Vencel | Albert István | Németh Ádám | Szilasi Szabolcs | Aradi József |
15. |
Pintér Csaba |
Georgiou Theodoros | Bornemissza Norbert | Csonka Bence | Lovas László | Csatári Tibor |
16. |
Bogár Gergő |
Garai Péter | Medovarszki János | Németh Ádám | Pillók Ádám | Horváth Róbert |
a