A 46. Vasas - DVTK következik
Kispesten játszik a DVTK a Vasas ellen szombaton. Ugyan a hazai csapat a korábbi években nagy fölényre tett szert az egymás elleni budapesti mérkőzéseken, azonban a legutóbbi három angyalföldi találkozót egyaránt a DVTK nyerte.

1911. március 16-án alakult meg a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja, a Vasas. A labdarúgók az 1916/1917-es idényben mutatkoztak be az élvonalban, ahol a 6. helyen végeztek. Történetük során 6 bajnoki címet - 1957, 1961, 1962, 1965, 1966, 1977 - szereztek és 4 Magyar (Népköztársasági) Kupát - 1955, 1973, 1981, 1986 - nyertek.
A XXI. században igencsak hányattatott sorsú klub idén tért vissza az NB I.-be, ahol a DVTK elleni mérkőzéssel kezdték a szezont.
Nyári játékosmozgás
A gyyenge tavalyi szereplést követően igyekeztek megerősíteni játékoskeretet.
Érkezők
Felix Burmeister (német, Arminia Bielefeld)
Gergye Dániel (PAFC)
Manjrekar James (kanadai, DVTK)
Király Botond (Rákosmente)
Kulcsár Tamás (DVSC)
Mahir Sağlık (török-német, Paderborn)
Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Vukasin Poleksić (montenegrói, Békéscsaba - kölcsönbe)
Czingráber Máté (Siófok - kölcsönből vissza)
Murka Benedek (Siófok - kölcsönből vissza)
Távozók
Miloš Adamović (szerb, FK Radnik Surdulica)
Grúz Tamás (Budafoki MTE)
Hermány Bence (Nyíregyháza)
Könyves Norbert (DVSC)
Christian Müller (német, ???)
Danijel Romić (horvát, Hapoel Katamon Jerusalem)
Iliasz Ignatidisz (görög, ???)
Horváth Patrik (Budaörs - kölcsönbe)
Kovács Dávid (Siófok - kölcsönbe)
Novák Csanád (Gyirmót - kölcsönbe)
Szilágyi Zoltán (Siófok - kölcsönbe)
Tóth Olivér (Budaörs - kölcsönbe)
A Vasas idei eredményei
A bajnokság meglepetéscsapata a Vasas, az előző bajnokságban éppen csak bennmaradtak, idén viszont a tabella élén állnak.
A legutóbbi mérkőzésen a Nagy G. - Burmeister, Risztevszki, Korcsmár, Vaskó - Vida, Berecz, Hangya, Remili - Murka, Pavlov összeállításban küldte pályára csapatát Michael Oenning vezetőedző.
A vezetőedző
Michael Oenning 1965. szeptember 27-én született Németországban, játékos-pályafutása során alacsonyabb osztályú csapatokban szerepelt. Edzőként dolgozott a német U18-as és az U20-as válogatott stábjában, majd az 1. FC Nürnberg és a Hamburger SV vezetőedzőjeként a Bundesligában is. 2016 elején lett a Vasas edzője,
Ismerős arcok az ellenfélnél
Berecz Zsombor 2006 és 2009 között nevelődött a DVTK utánpótlásában, 14 évesen "rabolta el" a Vasas a válogatott is bemutatkozó középpályást. Debreceni András a 2013 nyarán érkezett és tagja volt a Ligakupa-győztes, valamint Magyar Kupa-döntős DVTK-nak. Családi okok miatt távozott a Vasasba és segítette új klubját vissza az élvonalba.
Egymás ellen
Az NB I-ben először 1943. április 20-án látogattunk a Vasas otthonába. Wetzer Rezső csapata a Károlyi - Soós, Felföldi, Turán, Bohus, Keszthelyi, Füzér, Kertész, Klimek, Fazekas, Turbéki összeállításban lépett pályára és szenvedett 5-1-es vereséget. A Diósgyőr gólját Turbéki szerezte.
Az első mérkőzésünk tehát nem sikerült valami fényesen, de hamar eljött a visszavágás lehetősége. A következő bajnokságban, de még ugyanabban az évben újra összemérték erejüket a játékosok. A második mérkőzésen megszületett az első győzelmünk. 1943. október 31-én a Károlyi - Bohus, Felföldi, Barta, Soós, Krucsai, Turbéki, Pribelszky, Füzér, Fazekas, Ijász felállásban a DiMÁVAG Turbéki, Füzér és Fazekas góljaival 3-2-re verte a Vasast.
A második győzelmünket 1958. július 13-án arattuk az angyalföldi csapat ellen a Népstadionban. A Tóth - Werner, Szigeti, Jakobi, Török, Paulás, Iván, Csányi, Papp, Fekete, Pál II. összeállításban állt fel Teleki Pál együttese. A mérkőzésen egyetlen gól döntött, amit a diósgyőri Iván József szerzett.
Ezt követően még 33 alkalommal vívtunk meg a Vasassal a fővárosban, de győzni egyszer sem sikerült, már a ritka döntetlennek is örülni kellett. Igaz, a Magyar Kupában az 1977/1978-as négyes döntőben és az 1979/1980-as döntőben is sikerült legyőzni őket Hatvanban, illetve Veszprémben.
Ötvenhárom év után 2011. november 5-én szakadt meg ez a sorozat (közben az NB II.-ben azért sikerült többször is elhozni a három pontot). Budovinszky Krisztián és Mohamadou Abdouraman találatával kétgólos előnyre tett szert a DVTK az első félidőben, amit a hazaiak a 86. percre ledolgoztak. Azonban két perccel a vége előtt jött l'Imam Seydi és megszerezte a győztes gólt. Benczés Miklós a Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Arze (Takács P., 57.), Abdouraman, Lippai (Raković, 81.), Luque - Tisza, Carreňo (Seydi, 52.) összeállítású csapatban találta meg a siker kulcsát.
Az elmúlt éveket a Vasas a másodosztályban töltötte, csak a Ligakupában (1-0 a Vasas javára 2013-ban) és a Magyar Kupában (4-0 a DVTK-nak 2014-ben) találkozott a két csapat.
Az OTP Bank Liga előző évi kiírásában kétszer győzött a DVTK Angyalföldön. Októberben Bacsa Patrik látványos emelésével szerezte meg a Diósgyőr a vezetést, majd az is kellett a sikerhez, hogy Ivan Radoš megfogja Remili Mohamed büntetőjét. Bekő Balázs csapata a Radoš - Eperjesi (Bacsa, 69.), Lipták, Tamás, Nemes - James, Kitl (Egerszegi, 90+2.) - Okuka, Bognár I. (Nikházi, 87.), Barczi - Novothny összeállításban lépett pályára.
A harmadik körben a mozgalmas első félidőben Egerszegi Tamás góljával szerzett vezetést a DVTK, majd Tamás Márk kiállítása után a második félidőben is magabiztosan játszva, Elek Ákos és Egerszegi Tamás újabb találatával szerezte meg az ekkor már Egervári Sándor által irányított csapat, amely ezúttal a DVTK: Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi - Barczi (Novothny, 73.), Koman, Elek (Kovács G., 51.), Bognár I. (James, 42.) - Bacsa összeállításban játszott.
Az NB I-ben lejátszott Vasas - Diósgyőr mérkőzések
- 1942/1943
Vasas - DiMÁVAG 5-1 G.: Turbéki - 1943/1944
Vasas - DiMÁVAG 2-3 G.: Turbéki, Füzér, Fazekas - 1945/1946
Vasas - DVTK 5-0 - 1950
Vasas - DVTK 0-0 - 1951
Vasas - DVTK 2-0 - 1952
Vasas - DiVasas 4-1 G.: Dobó - 1954
Vasas - DiVasas 4-2 G.: Dobó, Pocsai - 1955
Vasas - DiVasas 2-1 G.: Kovács - 1957/1958 (Népstadion)
Vasas - DVTK 0-1 G.: Iván - 1958/1959 (Népstadion)
Vasas - DVTK 1-1 G.: Matisz - 1959/1960
Vasas - DVTK 1-1 G.: Pál - 1960/1961
Vasas - DVTK 4-0 - 1964 (Népstadion)
Vasas - DVTK 3-1 G.: Szucsányi - 1966
Vasas - DVTK 3-1 G.: Kovács - 1967
Vasas - DVTK 6-2 G.: Horváth, Vass - 1968
Vasas - DVTK 3-0 - 1969
Vasas - DVTK 4-2 G.: Gass, Gál - 1970 (Népstadion)
Vasas - DVTK 1-1 G.: Horváth - 1970/1971
Vasas -DVTK 6-0 - 1971/1972
Vasas - DVTK 0-0 - 1972/1973
Vasas - DVTK 4-1 - 1974/1975
Vasas -DVTK 2-0 - 1975/1976
Vasas - DVTK 3-0 - 1976/1977
Vasas - DVTK 2-0 - 1977/1978
Vasas - DVTK 3-0 - 1978/1979
Vasas - DVTK 3-1 G.: Magyar - 1979/1980
Vasas - DVTK 2-1 G.: Kerekes - 1980/1981
Vasas - DVTK 2-1 G.: Teodoru II - 1981/1982
Vasas - DVTK 2-1 G.: Tatár - 1982/1983
Vasas - DVTK 2-1 G.: Borostyán - 1983/1984
Vasas - DVTK 3-0 - 1991/1992
Vasas - DVTK 2-2 G.: Dancs, Szvisztun - 1992/1993
Vasas - DFC 3-2 G.: Szvisztun (2) - 1997/1998
Vasas - DFC 2-1 G.: Varga S. - 1998/1999
Vasas - DFC 0-0 - 1999/2000
Vasas - DFC 2-0 - 2004/2005
Vasas - DVTK 3-1 G.: Vitelki - 2005/2006
Vasas - DVTK 2-0 - 2006/2007
Vasas - DVTK 2-2 G.: Douva, Halgas - 2007/2008
Vasas - DVTK 0-0 - 2008/2009
Vasas - DVTK 3-2 G.: Tóth M., Pelecaci - 2009/2010
Vasas - DVTK 1-0 - 2011/2012
Vasas - DVTK 2-3 G.: Budovinszky, Abdouraman, Seydi - 2015/2016 (2. kör)
Vasas - DVTK 0-1 G.: Bacsa - 2015/2016 (3. kör)
Vasas - DVTK 1-3 G.: Egerszegi (2), Elek
Mérlegünk: 44 mérkőzés, 4 győzelem, 9 döntetlen, 31 vereség, 40 rúgott és 107 kapott gól
Forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja